A Győr edzője: Álomjáték volt!

Szerző: Kezilabda.huLétrehozva: 2011. október 31. 18:30
A Győr edzője: Álomjáték volt! A női Bajnokok Ligája hivatalos honlapja a Győri Audi ETO KC metzi vendégjátéka kapcsán megjegyezte, a magyar játékosok széles mosollyal az arcukon kézilabdáztak, persze tehették - tette hozzá -, hiszen alig húsz perc alatt eldöntötték a meccset. Tény és való, a magyar bajnok Franciaországban valóságos erődemonstrációt tartott, álomjátékkal rukkolt elő - utóbbi megállapítás egyébként Konkoly Csaba vezetőedzőtől származik...

 

 


"Álomjátékkal volt! Abban az értelemben mindenképpen, hogy azzal a magabiztossággal, lendülettel, gyorsasággal, pontossággal kézilabdáztunk, amely szükséges egy nemzetközi mérkőzés megnyeréséhez" - mondta a 33-24-es győzelemmel zárult mérkőzés kapcsán Konkoly Csaba.

A szakvezető elárulta, a megfelelő precizitással készültek fel a számukra kiemelten fontos találkozóra. Az egyik sarkalatos taktikai elem a támadójátékot illetően az volt, hogy lehetőség szerint a széleken kell befejezni az akciókat, de semmiképpen sem középen, mivel ott gyakorlatilag átlőhetetlenül magas a metzi fal. Az utasítások maximális betartása mellett a bal szélen Görbicz Anita nyerőember volt, nyolc gólig jutott, az ő kulcsszerepét -  Andrea Lekics mellett - a Bajnokok Ligája honlapja is kiemelte.

Konkoly ugyanakkor amondó, bár akadtak olyanok, akik a taktikai szerepüknél többet vállaltak a meccsen, külön senkit sem méltatna, kiváltképp, hogy a metzi győzelem a csapat diadala volt.

"Mind a 13 lányt dicséret illeti. Még azokat is, akik kevesebbet, néhány percet játszottak, hiszen nyilvánvalóvá tették, hogy szükség, sérülés esetén rájuk is nyugodtan számíthatunk" - jegyezte meg.

A jövő héten a Randers következik. S ami azt illeti, van miért visszavágni a dán csapatnak, miután az első körben némileg meglepő módon, de lássuk be, megérdemelten hat góllal elkalapálta a Győrt.

"Jó lenne látványos győzelemmel revánsot venni, s az egymás elleni eredmények tekintetében fordítani, ami nem ígérkezik egyszerűnek, lévén a Dániában elrontott végjáték miatt mínusz hatról indulunk. Számunkra persze a leglényegesebb az, hogy nyerjünk, továbbá a csoportkör hátralevő mérkőzésein már ne veszítsünk pontokat. Metzben fontos, négypontos meccset játszottunk. A vereséggel nehéz helyzetbe kerülhettünk volna, de mivel szerencsére nyertünk, felszabadultan, magabiztosan játszhatunk a folytatásban, és ez ideális helyzet a számunkra" - jelentette ki Konkoly.

NŐI BAJNOKOK LIGÁJA, C CSOPORT, 4. FORDULÓ:
METZ-GYŐR 24-33 (7-17)

ÁLLÁS
1. Randers 4 3 0 1 122-110 6
2. Győr 3 2 0 1 84-76 4
3. Metz 4 2 0 2 104-108 4
4. Hypo 3 0 0 3 81-97 0

TOVÁBBI PROGRAM
Győr-Randers, 2011.11.05., 16:30

Hypo-Győr, 2011.11.09.,  20:20

Győr-Hypo, 2011.11.13., 17:15

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Megmutatta a Győr, miért BL-esélyes
Példás győzelmet aratott Metzben a Győr, amely már 11 góllal is vezetett, végül 33-24-re nyert a női kézilabda Bajnokok Ligája C-csoportjának 4. fordulójában. Az ETO a Randers elleni vereség és a franciák elleni nehéz hazai...
Tovább a teljes cikkhez »

Hozzászólások
24 ÓRA
08:58  Meghalt a Fradi legendás edzője19:18  Megműtötték a Fradi beállóját16:58  Egy beállóval megyünk Azerbajdzsán ellen12:34  Komoly változások előtt a váci kézilabdaKe  Mocsai és Ilyés a veszprémi sikerekről  Megvan Görbiczék új edzőjeVa  Tökéletes búcsú MocsaitólSzo  Spanyol edző lesz Mocsai Lajos utódjaSzo  Fazekas elintézte: bajnok a Veszprém!  Veszprém huszadszor, Mocsai utoljára?Csü  „Ott volt a fejekben Podgorica, de..."Csü  Pálinger: micsoda védés, micsoda búcsúSze  Hihetetlen meccsen bajnok a Győr!Sze  Hogyan lehet felpörgetni Görbiczéket?Ke  Szerdáig van idejük GörbiczéknekKe  233 millió lesz Nagy László fizetéseKe  Fradi-edző: A purparlé csak színjáték!Ke  Laurencz: Csőd Nagy Lacit visszafogadni  "Örültünk is, sírtunk is", a Fradi titka  Mi okozta a győri lányok vesztét?  Délután ünnepel a FradiVa  A Győr újra elbukott a BL-döntőbenVa  Drámai hajrában KEK-győztes a Fradi!Va  Íme a legjobb magyar kézisek!Va  Nincs vége: válaszolt a hősies SzegedSzo  „A Győr nem tudja meglepni a Podgoricát"Szo  BBL: megvannak a kiesők és feljutók  Fejben rendben van a Fradi, jöhet Viborg  160 rendfenntartó készül a Győr meccséreCsü  Már kaphatók a jegyek a magyar-norvégraCsü  "Tudjuk, a pokolba megyünk!"Csü  Győri kézilabdasztárt igazol a FradiCsü  Fazekas Nándort a Bundesligába hívjákSze  A legjobb Fradi is kevés volt Győrben!Sze  Kimászhat a Fradi a Győr árnyékából?Ke  Harmadik meccs dönt a női kézibronzról  Iváncsikék maradnak, Pérez vállalja  Magyar beszámoló BázelbenVa  Nyert a Fradi, de csak egyetlen góllalVa  Mire elég két gól?Va  A Szeged összeesett VeszprémbenSzo  Győri előny a BL-döntőben, de elég lesz?  Hatgólos előny már jó lenne a Győrnek  Eb-selejtező: keretet hirdetett Böhn  A köztévé nem adja a kézidöntőket  A Fradi-hős 6-8 gólos győzelmet vár  Egymás után kétszer nyerne BL-tCsü  Címvédésre készül a FerencvárosSze  Hivatalos: Nagy László a Veszprémé lesz!Sze  Veszprém, Szeged: SEHA?Ke  Tíz ok, miért nem jön Nagy László  Nagy László jelezte, Veszprémbe jöhetVa  Kiesett a BL-negyeddöntőben a BarcaSzo  Veszprém: megyei derbi után álomrangadóSzo  A Szeged begyújtotta a rakétákat, döntősSzo  Létrejött a Győr-Fradi álomdöntőSzo  Spanyol állampolgár lett Nagy László  Megúszták 18 évvel Cozma gyilkosaiCsü  Három jelölt Mocsai helyéreCsü  Mocsai Lajos távozik a Veszprémtől
Lapozás Több hír