Gyászol az extrém mountain bike sport

Szerző: shLétrehozva: 2010. július 6. 19:09
Tragikus légibalesetben, 24 évesen elhunyt a hazai extrém hegyikerékpáros élet egyik meghatározó személyisége, Szabó András, azaz Bro, ahogy a legtöbben ismertük. A Cessna típusú repülőgép további két utasa, Szobi Balázs autóversenyző, és Tarsoly Tamás az Oxxo Racing Team sajtófőnöke is életét veszítette a balesetben.


Az Extrém Filmfesztiválon, a bécsi Vienna Air King dirt-versenyről készült filmmel tavaly első díjat nyerő tehetséges fiatal bringás a tegnapi napon is örök szerelmét, a dirt pálya ugratóit filmezte, ezúttal különleges perspektívából, egy kisrepülőből, a levegőből.

A repülőgép pilótája rendkívül alacsonyan repülve elveszítette uralmát a Cessna típusú kisrepülőgép fölött, ami a földbe csapódott, és kigyulladt. A segíteni próbáló bringások meg sem tudták közelíteni az égő roncsot…

András távozása óriási veszteség a hazai mountain bike társadalom számára, filmjein és fotóin keresztül sok emberhez közelebb hozta az extrém hegyikerékpározást, és aktívan részt vett a legnagyobb dirt-események szervezésében.

Nyugodj békében András!

AZ OXXO RACING KÖZLEMÉNYE
Életének 37. évében repülőgép balesetben életét vesztette Szobi Balázs autóversenyző. A gépen mellette ült közvetlen kollégája és csapatunk sajtófőnöke, Tarsoly Tamás is.

Az elmúlt években a Truck Race Európa-bajnokságban induló magyar pilóta a motorsportok több fajtájban kipróbálta magát, de igazi ismertséget kamionversenyzőként szerzett, miután előbb a Dakar ralin, majd a kamionos pályaversenyzés legrangosabb európai sorozatában indult. A legendás sivatagi versenyen 2006-tól saját csapatával vett részt. A FLEX Dakar Team, majd később az OXXO Racing Team több kiváló eredményt is elért az elmúlt években: 2007-ben saját kategóriájában 5. lett a Dakar ralin, azt követően pedig a kamionos Európa-bajnokság mezőnyében rendszeres pontszerzővé vált. A mezőny egyetlen magyar résztvevőjeként Szobi Balázs csapata az elmúlt két évben a Truck Race sorozat meghatározó szereplője lett.

Balázs a technikai sportok nagy rajongója volt. A pályaversenyzéstől kezdve a motocrosszon keresztül, majd minden szakágban kipróbálta magát. Legújabb szerelme a repülés volt.

Családtagjaik, barátaik – akik nagyon sokan voltak - és üzlettársaik egyaránt megdöbbenve fogadták a hírt: többet nem láthatják őket. Sem a pályán, sem a munkahelyen, de hisznek abban, hogy sokan őrzik meg emlékezetükben a tragikus körülmények között távozó Szobi Balázst és Tarsoly Tamást.

Fájó szívvel búcsúzik Tőletek az Oxxo Racing csapata!