Nem indul a címvédő a Vueltán

Szerző: MTILétrehozva: 2014. augusztus 22. 13:48
Nem indul a szombaton kezdődő Vuelta a Espana országúti kerékpáros körversenyen a címvédő Chris Horner. Az amerikai bringás csapata, a Lampre Merida pénteken közölte, nem engedélyezte a rajthoz állást a 42 éves Hornernek, mert a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) által elvégzett vérvizsgálat során kiderült, hogy szteroid maradt a szervezetében abból a kezelésből, amelyet hosszúra nyúlt vírusos fertőzése miatt kapott.


Carlo Guardascione, a csapat orvosa azt mondta, csak ezekkel a szteroid tartalmú gyógyszerekkel lehetett eredményesen kezelni Horner tartós hörghurutját.

Az amerikai kerékpáros tavaly 41 évesen a Vuelta történetének legidősebb győztese lett, a Lampre közlése szerint a helyét most Valerio Conti veszi át, ő most debütál háromhetes körversenyen.

Címkék: vuelta