Rosbergnek Monacóban sincs párja

Létrehozva: 2013. május 25. 15:00
Az utolsó két időmérő edzést megnyerő és Monacóban az összes szabadedzésen leggyorsabb Nico Rosberg indul az első helyről vasárnap a Formula 1-es világbajnokság hatodik állomásán. A Mercedes megint kibérelte az első rajtsort, megelőzve a két Red Bullt, továbbá Kimi Räikkönent és Fernando Alonsót.

Megkavarta az időjárás a kártyákat, hiszen a három szabadedzés teljes egészében száraz körülmények között zajlott, ám délutánra megjött az eső és ha nem is vészesen, de épp annyira, hogy a száraz gumikat ne használhassák.

Ennek megfelelően az első etapot átmeneti papucsokkal, a korábbi eredményeknél jó 10 másodperccel lassabban teljesítette a mezőny. A délelőtt autóját technikai hiba miatt összetörő Felipe Massa kénytelen volt a boxból végignézni ellenfeleit, és ha már utolsó lett, egy váltócserét is beiktattak a szerelők, mivel az automatikusan járó öt rajthelyes büntetés ezzel nem érvényesül. Okos húzás, de a szűk pályán ez is kevés lehet vasárnap bármire...

Rajta kívül talán a legnagyobb meglepetés Paul di Resta kiesése volt, amúgy Romain Grosjean volt a legjobb és az összes esélyes simán folytatta a következő szakaszban. Itt intermediate-ekkel kezdtek, de a végére Lewis Hamilton rádióban mondott „vezényszavára" felkerültek a száraz abroncsok és az idők rohamosan javulni kezdtek.

Ennek az áldozata lett az addig kiválóan teljesítő Grosjean, egyébként a két McLaren, a két Mercedes, a két Red Bull, Alonso és Räikkönen mind ott volt az utolsó 10 percben, Jean-Éric Vergne és Adrian Sutil társaságában.

Ekkor már a szabadedzések tempóját kezdték el menni a legjobbak, sőt, Sebastian Vettel öt perccel a vége előtt a hétvége leggyorsabb idejét futotta és ekkor úgy tűnt, megvan az első rajtkocka. Mintha cseperegni kezdett volna az eső, ám mégsem. Mark Webber ugyanis megelőzte, majd érkezett a két Mercedes, előbb Rosberg, majd Hamilton és legyűrték a Red Bullokat. Rosberg zsinórban harmadszor nyert időmérőt edzést, ami nem mindennapi.

Már csak az a kérdés, hogy ezúttal a szűk pályán végre képesek lesznek-e ebből profitálni?

FORMULA 1, MONACO, IDŐMÉRŐ EDZÉS, VÉGEREDMÉNY:
HIRDETÉS
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu