A Liquigas nyert, Pozzato aranytrikóban

Szerző: shLétrehozva: 2008. augusztus 30. 20:15
Az olasz Liquigas együttese érte el a legjobb időt a spanyol kerékpáros körverseny, a Vuelta nyitószakaszán a Granada városában rendezett 7,7 kilométeres csapatidőfutamon. Ezzel a célvonalon elsőként áthaladó Filippo Pozzato ölthette magára az aranyszínű trikót. Az előzetesen esélyesnek tartott kazah Astana csapata csak a kilencedik helyen végzett, 14 másodperccel elmaradva a 8:21.13 perces legjobb időtől.


Granadában, 7,7 kilométeres csapatidőfutammal vette kezdetét a 63. Vuelta a España, az év utolsó háromhetes nagy körversenye, ahol rajthoz állhatott a Tour de France szervezői által nemkívánatosnak minősített Astana istálló is.

 

A remek erőkből álló kazah csapat, három igazi időfutammenővel a soraiban, esélyesként érkezett az első etapra. Alberto Contador, Levi Leipheimer és Andreas Klöden egyaránt megnyerheti az összetett versenyt, ám a kronón is rendszeresen a legjobbak között végeznek.

 

Szombaton ugyanakkor mégsem az Astana uralta a mezőnyt. A 19 rajthoz álló alakulat közül eleinte a Quick Step, soraiban a kokainbotrányba keveredett Tom Boonennel és a világbajnok Paolo Bettinivel vezetett.

 

A 8:31 perces idő jól tartotta magát és végül az előkelő negyedik hely megszerzésére volt elegendő. Rajtolt azonban a Liquigas istálló és már a féltávnál megszerezte a vezetést.

 

A Filippo Pozzato és Daniele Bennati nevével fémjelzett olaszok a végén még erősíteni is tudtak és tíz mp-et javítva a Quick Step idején az élre álltak, ahonnan később sem tudta letaszítani egyik riválisuk sem.

 

Percek múlva legördültek a rajtemelvényről a francia különítmények, így a Cofidis és a Crédit Agricole is, ám nagyobb változást nem idéztek elő az élmezőnyben, az első tízbe sem kerültek.

 

Ezt követően érkezett az Euskaltel, amely az olimpiai bajnok Samuel Sanchez nélkül is helytállt és a második helyen haladt át a célvonalon, nyolc másodperc hátránnyal.

 

Eközben fellélegezhetett Alejandro Valverde, aki nem került hátrányba a csapatidőfutamon riválisaival szemben. Sőt, a nagy esélyek közül a legjobban szerepelt, kilenc másodperccel a Liquigas mögött ért a célba a Caisse D'Epargne alakulattal.

 

A szűk utcákon ekkor máris az Astana vonata szlalomozott, ám közel sem olyan tempóban, mint azt sokan várták. A hatodik pozíciót gyűjtötték be, 14 mp-el elmaradva az etalont jelentő 8:21 perces teljesítménytől.

 

Utoljára a CSC lendült neki a 7,7 kilométernek, amely Carlos Sastrétól, a Tour de France idei bajnokától eltekintve sztárjait nélkülözi Spanyolországban. Ötödikként robogtak át a célvonalon, erőn felül teljesítettek.

 

Ezzel hátradőlhettek karosszékükben a Liquigas kerekesei, megnyerték a csapatidőfutamot és a célvonalon elsőként áthaladó Filippo Pozzato magára ölthette az aranyszínű trikót. Az olasz az első hat sík etapon megőrizheti első helyét, egészen addig, amíg a mezőny nem kezdi meg a hegymászást a Pireneusok láncai között.

 

AZ 1. SZAKASZ VÉGEREDMÉNYE:
1. Liquigas 8.21 (55.33 km/h)
2. Euskaltel - Euskadi 0.08 mp. h.
3. Caisse d'Epargne 0.09
4. Quick Step 0.10
5. Team CSC - Saxo Bank 0.11
6. Lampre 0.11
7. Tinkoff Credit Systems 0.12
8. Rabobank 0.13
9. Astana 0.14
10. Team Milram 0.15
11. Gerolsteiner 0.18
12. Cofidis 0.20
13. AG2R - La Mondiale 0.20
14. Silence - Lotto 0.20
15. Xacobeo - Galicia 0.21
16. Credit Agricole 0.23
17. Française Des Jeux 0.27
18. Bouygues Telecom 0.28
19. Andalucia - Cajasur 0.35

 

 

ÖSSZETETT ÁLLÁSA AZ 1. SZAKASZ UTÁN:
1. Filippo Pozzato olasz Liguigas 8:21 perc
2. Valerio Agnoli olasz Liguigas azonos idővel
3. Daniele Bennati olasz Liguigas a.i.
4. Manuel Quinzato olasz Liguigas a.i.
5. Alessandro Vanotti olasz Liguigas a.i.
6. Enrico Franzoi olasz Liguigas a.i.
7. Gorazd Stangej szlovén Liguigas 8 mp. h.
8. Igor Anton spanyol Euskaltel 8 mp. h.
9. Koldo Fernandez spanyol Euskaltel 8 mp. h.
10. Mikel Astarloza spanyol Euskaltel 8 mp. h.
11. Iñigo Landaluze spanyol Euskaltel 8 mp. h.
12. Egoi Martínez spanyol Euskaltel 8 mp. h.
13. Amets Txurruka spanyol Euskaltel 8 mp. h.
14. Rubén Pérez Moreno spanyol Euskaltel 8 mp. h.
15. Alejandro Valverde spanyol Caisse d'Epargne 9 mp. h.
16. Luis Pasamontes spanyol Caisse d'Epargne 9 mp. h.
17. Imanol Erviti spanyol Caisse d'Epargne 9 mp. h.
18. Daniel Moreno Fernandez spanyol Caisse d'Epargne 9 mp. h.
19. Vicente García Acosta spanyol Caisse d'Epargne 9 mp. h.
20. Joaquín Rodríguez Oliver spanyol Caisse d'Epargne 9 mp. h.