„A bírók megijedtek, hogy kikap a Kiel"

Szerző: Telekom Sporthír Szolgálat - Szalay PéterLétrehozva: 2013. április 22. 18:14
Három másodperccel a lefújás előtt veszítette el a német Kiel elleni első negyeddöntős mérkőzését a Bajnokok Ligájában a Veszprém kézilabda csapata a zsúfolásig megtelt Sparkasse Arénában, tehát ugyanott, ahol az idén február 17-én, még a torna csoportmérkőzéseinek szakaszában megsemmisítő 11 gólos vereséget szenvedett az első számú európai klubtorna címvédőjétől.

Örvendezhet a magyar bajnokcsapat, hiszen a lehető legkisebb arányú vereség után készülhet fel a jövő szombati visszavágóra, de bosszankodhat is, mert 12 perccel a paprikás légkörű összecsapás vége előtt még 28-22-re vezetett.  Ezt követően a házigazdák még tíz gólt dobtak, miközben a veszprémiek sajnos csak hármat…

„Óriási teljesítménnyel rukkolt ki a csapat a még mindig a világ legjobbjának tartott Kiel otthonában,és  ki merem mondani, hogy a játékosok emberfeletti teljesítményt nyújtottak. Kalapot emelek Carlos Ortega, a csapat vezetőedzője előtt is, aki egészen kiváló és majdnem végig jól működő taktikát dolgozott ki az egészen más felfogást képviselő német élcsapat ellen. Össze sem lehetett hasonlítani a ma látott csapatunkat azzal, amelyik a csoportmeccsen súlyos vereséget szenvedett" – hangsúlyozta Dr. Hunyadfalvi Ákos, az Veszprém társadalmi elnöke.

A mindig mértéktartóan nyilatkozó klubvezető ezúttal is hű volt önmagához, de azért a macedón játékvezetői páros ítélkezéseivel kapcsolatban egy dolgot nem rejtett a véka alá:

„Sokáig úgy tűnt, hogy mind a ketten a helyzet magaslatán állnak, korrektül bíráskodnak, de aztán az ötgólos vezetésünk után mintha megijedtek volna attól, hogy a hazai csapat kikaphat, és nem is akármilyen arányban. Ettől kezdve egyre inkább „lejtett a pálya”. Nem is tudom, hogy mikor fordult elő velünk, hogy Nagy Lászlót, a csapatkapitányunkat kétszer is két percre leküldik a pályáról, miközben Sulicot is így büntették, Császárt pedig egyszer. A mi játékosaink összesen 14 percet töltöttek a „büntetőpadon”, a németek csupán egyetlen 2 perces kiállítás miatt kerültek emberhátrányba. Ezzel nem tudtunk mit kezdeni, illetve csak jól felhúztuk magunkat…"

Dr. Hunyadfalvi Ákosnak az a meggyőződése, hogy a Kiel vasárnap délután hazai pályán alaposan elmaradt a tőle szokásos nagyon stabil teljesítményétől, és tulajdonképpen örülnie kell annak, hogy a hajrában fordítani tudott. A kérdés csak az, hogy mit hozhat a jövő szombati 60 perc, amikor a Kielnek a Veszprém Arénában kell állnia a nyilvánvalóan tigrisként rájuk rontó veszprémiek rohamait?

„Amondó vagyok, hogy a címvédőt, bármiképpen is játszott hazai pályán, a visszavágó előtt sem szabad leírni. Tavaly egy góllal vertük őket, és néhányszor alaposan zavarba is hoztuk a németeket. A tét most egészen más: hiszen aki győztesként kerül ki ebből a párharcból, az a Bajnok Ligájában a négy közé kerül. Láttam szombaton a Barcelona és az Atletico Madrid BL összecsapását, és ez után ki merem mondani, hogy az idei BL döntőt a Kielnek és a Veszprémnek kellene lejátszania, mert jelenleg ennek a két klubcsapatnak a tudása a legmagasabb az európai mezőnyben. Drukkolok a mieinknek és bízom abban, hogy az emberfelettinél is van emberfelettibb teljesítmény…"

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Kikapott a Veszprém Kielben, de hogy?!
A Veszprém a februári 32-21-es nagy zakót feledtetve, 32-31-es vereséget szenvedett a Kieltől a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első felvonásán. Bravúros eredmény, de ha azt nézzük, hogy szinte végig a magyar...
Tovább a teljes cikkhez »

HIRDETÉS
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu