A Final Four kapujában a Veszprém!

Szerző: MTILétrehozva: 2014. április 19. 18:25
A Veszprém 28-26-ra nyert a francia PSG otthonában a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén, ezzel nagy lépést tett afelé, hogy története során először bejusson a Final Fourba.

Parádésan kezdett a magyar csapat, és csaknem negyedóra elteltével már 9-4-re vezetett. Ekkor több poszton cseréltek a hazaiak - bejött például magyar irányítójuk, Császár Gábor -, és a folytatásban már a PSG akarata érvényesült. A második félidőben utolérte ellenfelét a Veszprém, és még fordított is, az összpontosítás pedig a hajrában sem hiányzott.

A PSG a világ egyik leggazdagabb kézilabdaklubja, ugyanakkor a világsztárokból álló gárda a csoportkörben nem játszott lehengerlően és ez erőt, ugyanakkor visszafogott optimizmust adhatott a veszprémieknek, akik ráadásul eddig csak spanyol vagy német csapattal szemben buktak el a Final Four küszöbén.

Zárt védekezéssel nyitott mindkét csapat, az első gól a 6.percben született, a veszprémi Ilic büntetőből volt eredményes. Rendre a magyar bajnok vezetett, és amíg az első kilenc percben csupán három találat esett, a következő ötben már nyolc, és ez a feljavult vendégtámadásoknak volt köszönhető. 4-7-nél, a 13. percben időt kért a PSG, de ez eleinte még nem hozott eredményt (4-9). Császár és Vori beállításával azonban felpörgött a párizsi alakulat, sorozatban négy gólt dobott, és ekkor már az MKB próbálta rendezni sorait.

Sulic kiállítása alatt egyenlített a Paris Saint-Germain, ám Nagy révén sokáig még nem tudott fordítani a rivális, erre csak a szünet előtt, a 29. percben került sor (13-12).

A második félidő sem indult jól, eladott labdákból meglépett a PSG (17-14), ám nem tört meg a Veszprém, és a csereként beállt Fazekas védéseinek is köszönhetően egyenlített. Fej fej mellett haladt a két gárda, negyedórával a vége előtt 19-19 volt az állás. A javuló védekezés jeleként labdákat lopott a magyar csapat, és a 49. percben 22-20-ra vezetett, ekkor időt kértek a franciák. A szerencse a vendégekkel volt, újralövetett büntetőből Iváncsik Tamás talált be, miután az elsőt Ilic kihagyta.

Minden energiáját mozgósította a PSG, fordítani azonban már nem tudott. Miközben a franciáknál egyetlen kiállítás sem volt az egész meccsen, a harmadik magyar kétperces büntetésnél Fazekast küldték ki, mert az egyik bírói ítéletet kifogásolva dühében megrúgta a felső kapufát. A helyére visszaálló Alilovic büntetőt hárított, amikor pedig a magyar hálóőr jött be, akkor ő fogott ziccert.

A végén a támadó alakzat is jól összpontosított, és sikerült kétgólos előnyt szerezni az egy hét múlva esedékes hazai visszavágóra (kezdési időpont: szombat 16.00).

A visszavágót jövő szombaton rendezik Veszprémben.

FÉRFI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA, NEGYEDDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS:

PSG (francia)-Veszprém 26-28 (14-12)

góllövők: M'Tima 5, M. Hansen 4, Kopljar 4, Melic 4/4, Vori 3, Narcisse 3, Abalo 2, Hallgrímsson 1, illetve Nagy 9, Ilic 7/4, Sulic 3, Ugalde 2, Iváncsik G. 2, Chema 2, Iváncsik T. 2/2, Gulyás 1

Később:

Metalurg Szkopje (macedón)-THW Kiel (német) 18.30

Vasárnap játsszák:

Rhein-Neckar Löwen (német)- Barcelona (spanyol) 19.15

Hétfőn játsszák:

Flensburg-Handewitt (német) - Vardar Szkopje (macedón) 19.00

 

 

HIRDETÉS
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu