Az első félidő kiegyenlített küzdelme után a második játékrészben nagyobb hullámok is követték egymást a vasárnapi első meccsen. Először a Győr került négygólos hátrányba, de egy fantasztikus hatgólos sorozatot követően nemcsak kiegyenlített, de az előnyt is megszerezte.
Ezt követően érezhető volt a vendégcsapaton az emberfeletti koncentráció és magabiztosság, amelyből sem az emberhátrányok, sem a hazaiak rutinja nem tudta az ETO-t kibillenteni, így végül háromgólos előnnyel vághat neki a hazai, végső összecsapásnak.
„A Larvik támadásban tudott újat mutatni, az is látszódott, hogy a korábbiakhoz képest több cseréjük is volt” – nyilatkozta csapata honlapjának Ambros Martín, a Győr vezetőedzője.
„Ez nem ugyanaz a csapat, mint a középdöntőben, kellett némi idő, hogy összeálljunk, és megállítsuk őket. Ezen a mérkőzésen is láthattuk, hogy ha elveszítjük a koncentrációt, alábbhagy a fegyelmünk, gondok lehetnek belőle. Mindezek tudatában kell nekivágnunk a második mérkőzésnek.”
Jovanka Radicsevics, aki öt góllal járult hozzá a győzelemhez, már szintén a második mérkőzésre koncentrál: „Fontos győzelem volt a mostani, de semmi nem fejeződött be. Ki kell elemeznünk a hibáinkat, és ki kell javítanunk szombatra. A második mérkőzés is 60 perc óriási küzdelem lesz, fejben, lélekben sziklaszilárdnak kell lennünk, és végig hideg fejjel, átgondoltan kell játszanunk.”
A Győr női kézilabdacsapata a középdöntőbeli összecsapás után megint nyert a Larvik otthonában, a szezonban összesen már harmadszor fektette két vállra a norvég csapatot. Ezúttal azonban a legfontosabb idegenbeli meccsen, a...
Tovább a teljes cikkhez »
(Fotó: gyorietokc.hu)
