A Győr tartalékosan is verte a Fradit

Szerző: MTILétrehozva: 2015. január 21. 20:50
A tartalékos, ám így is erős címvédő Győri Audi ETO KC 31-26-ra nyert a vendég Ferencváros csapata ellen a női kézilabda NB I szerdai csúcsrangadóján. Sikerével a Győr már három pont előnnyel vezet a tabella élén.

A kétszeres BL-győztes Győr ebben az idényben eddig százszázalékos volt, ugyanakkor szinte egy teljes sora hiányzik sérülés, illetve anyai örömök miatt. A kapuban Katrine Lunde és Jelena Grubisic, irányítóposzton Görbicz Anita, a védelemből és átlövő posztról Eduarda Amorim, szélről pedig Orbán Adrienn nem léphet pályára ebben az idényben, és rajtuk kívül is voltak sérültek.

Az FTC még szeptember 13-án hazai pályán döntetlent játszott a Siófok ellen, és emiatt nem volt hibátlan a mutatója.

A mérkőzés előtt emlékeztek meg a Győr korábbi válogatott beállósára, a tíz évvel ezelőtt autóbalesetben elhunyt, olimpiai és világbajnoki ezüstérmes, Európa-bajnok Kulcsár Anitára. Míg a nagykivetítőn a játékosról mutattak be képeket, mindenki csendben állt.

Tomori és Pena góljaival vezetett az FTC, a hazaiak az 5. percben voltak először eredményesek, majd fordítottak is. A vendégek négy percig nem tudtak gólt dobni Herrnek. Cifra kiállítása alatt 6-4-re lépett el az ETO, így időt kértek a vendégek. A kapusok, Herr és Szikora védési sorozatának Tomori bal felső sarkos bombája vetett véget (15. perc: 6-6).

A folytatásban jól játszotta meg a széleket a Győr, ennek köszönhetően megint előnybe került. Milanovic Litrét és Szucsánszkit is kiállították, ebből a szakaszból a Győr jött ki jobban (25. perc: 12-9), ráadásul Pena büntetőjét Herr kiütötte. A szünetig tovább nőtt a különbség.

Sok hibával kezdődött a második félidő, Herr pedig ezúttal Tomori hétméteresét védte ki. 16-11-re módosult az állás, és Pena villanásai miatt nem lett nagyobb a hátrány. Időt kért az FTC, de nem tudta megállítani a Herr-Kovacsics-Löke triót. Hármójukhoz olykor csatlakozott Szen is, így negyedórával a vége előtt már 23-17-re ugrott meg a Győr. Szucsánszki adott lendületet a fővárosiaknak, és vezérletével sikerült felzárkózni (25-22). Időt kért az ETO is, és a hajrára megint összeállt a csapat, így nem engedte ki kezéből a két pontot.

Mivel már három pont a Győr előnye, ha nem szenved váratlan vereséget, akkor is megnyeri az alapszakaszt, ha kikap a Népligetben.

Az egyeduralkodó ETO hazai bajnoki mérkőzésen legutóbb több mint tíz éve, egészen pontosan 2004. szeptember 26-án kapott ki.

NŐI KÉZILABDA NB I, 15. FORDULÓ:

Győri Audi ETO KC - FTC-Rail Cargo Hungaria 31-26 (14-10)

gól: Kovacsics 9/5, Löke 8, Bognár-Bódi 4, Szen 3, Müller 2, Aguilar 2, Korsós 1, Milanovic Litre 1, Hornyák 1, illetve Pena 7/2, Szucsánszki 6/3, Tomori 6, Vérten 2, Lukács 2, Soós 1, Szamoránsky 1, Szarka 1

HIRDETÉS
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu