A Győr újra kibabrált a Larvikkal

Szerző: Kézilabda.huLétrehozva: 2013. május 5. 18:20
A Győr női kézilabdacsapata a középdöntőbeli összecsapás után megint nyert a Larvik otthonában, a szezonban összesen már harmadszor fektette két vállra a norvég csapatot. Ezúttal azonban a legfontosabb idegenbeli meccsen, a Bajnokok Ligája döntőjében szerzett háromgólos előnyt a jövő heti visszavágóra. A vége győri szempontból 24-21-es idegenbeli győzelem lett, és a magyar csapat nyugodtabban várhatja a hazai visszavágót. Bár nem árt észben tartani, hogy a Larvik híresen jó idegenben.

 

A Győr jó előjelekkel érkezett Larvikba, a Bajnokok Ligája-döntő első meccsére, hiszen a szezonban kétszer is elkalapálta a norvég bajnokot, mindkétszer hat ponttal. Ez azonban csak az önbizalomnak tehetett jót, egy BL-finálé mindig más.

Sok hibával kezdődött a mérkőzés, érezni lehetett, hogy a csapatok még idegesek, tapogatóznak, majd ahogy belelendültek a játékba, nem tudtak egy-két gólnál jobban elszakadni egymástól. A magyar egyöttesben Eduarda Amorim és Jovanka Radicsevics remekül játszott, utóbbi például percek alatt négy gólt is szerzett az első félidőben.

A kapusteljesítményekről mindkét oldalon csak szuperlatívuszokban lehet beszélni, Cecile Leganger és Katrine Lunde Haraldsen is bravúrokat mutatott be a kritikus időszakokban, a végjátékban azonbana vendégcsapat még hátrányban is gólok szerzésével tudta kamatoztatni Lunde hárításait.

A vége 24-21 lett a Győrnek, mely már harmadszor nyert a szezonban a Larvik ellen, és másodszor Norvégiában. A visszavágót így akár nyugodtabban is várhatná, azonban a norvég csapatról úgy tartják, hogy idegenben talán még erősebb, mint otthon.

A Bajnokok Ligája döntőjének visszavágóját jövő szombaton (máj. 11.) játsszák Veszprémben, a meccs 15:15-kor kezdődik.

NŐI KÉZILABDA BAJNOK LIGÁJA 2012/2013

DÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS:
LARVIK HK
(norvég) - GYŐRI AUDI ETO KC (magyar) 21-24 (13-12)
Larvik, Larvik Arena, V.: Diana Carmen-Florescu, Anamaria Duta
LARVIK HK: Leganger, Rantala (kapusok), Bille Hansen, Blanco, Breistoel, Breistöl, Breivang, Edin, Hammerseng, Larsen, T. Mörk, Riegelhuth-Koren, Sulland, Wibe Edző: Ole Gustav Gjekstad
GYŐRI AUDI ETO KC: Lunde, Herr (kapusok), Amorim, Görbicz, Kovacsics, Korsós, Lekics, Löke, Orbán A., Radicsevics, Rédei-Soós, Sirián, Szepesi, Tervel Edző: Ambros Martín

ONLINE KÖZVETÍTÉS

60. perc Amorim még szerez egy gólt a végén! 21-24 Vége a mérkőzésnek.

60. perc Leganger és Lunde is hárít egyet-egyet, de hetest kap a Larvik. Mörk beveri. 21-23

59. perc Kimaradt támadások után Ambros Martín időt kér.

58. perc Remek győri védekezés után Löke növeli a vendégek előnyét. 20-23

57. perc Radicevic gólja nem érvényes, mert közben már fújtak a román bírók. Egy perccel később viszont Görbiczét már nem tudják nem megadni. 20-22

54. perc Hetest kap a Larvik, Amorimot kiállítják. Mörk bevágja a büntetőt. 20-21

53. perc Görbicz tör be elszántan, és ezúttal két védő sem bír vele. 19-21

52. perc Görbicz átlövése lejön Legangerről, de Sulland is ront a másik oldalon, ő mellélő.

51. perc Gyors norvég lerohanás, Breistöl fejezi be góllal a villámgyors akciót. 19-20

49. perc Görbicz megint büntetőből eredményes, amit megint Amorim harcolt ki. 18-20

48. perc Sulland szépít, majdnem tizenhárom percig nem lőtt gólt a Larvik! 18-19

46. perc Löke kapott két perces kiállítást kemény védekezésért, majd hetest kap a Larvik, Lunde azonban kivédi Rielehuth lövését!

45. perc Előbb Löke mattolja Legangert, majd egy labdaszerzés után Radicevic értékesíti a ziccerét. 17-19 Norvég időkérés, gyorsan reagál Gjekstad edző.

43. perc Amorim újabb hetest harcol ki, Blanco marad a földön, ápolni kell. Görbicz becunderezi a büntetőt és egyenlít! 17-17

41. perc Leganger nagy percei (mondjuk eddig is nagyokat védett): elakad benne Kovacsics és Löke lövése is, majd Görbicz hetesét is hárítja.

40. perc Lunde megint véd! Kovacsics a bal szélről szerez gólt, egyre jövünk fel. 17-16

38. perc Görbicz hét perc után szerez gólt, Lunde védi Breivang lövését, majd Löke is betalál. 17-15

37. perc Amorim ront, de Lunde a másik oldalon véd.

35. perc Görbicz kísérletét védi Leganger, majd az ellentámadásól megint Riegelhuth eredményes. Meg kellene fogni, ennek így nem lesz jó vége. 17-13

34. perc Riegelhuth emberlőnyből tovább növeli a norvég előnyt. Először vezetnek három góllal. 16-13

33. perc Megint kettővel elhúz a Larvik, Blanco beállóból, Mörk a szélről szerez gólt. Tervelt két percre kiszórják. 15-13

31. perc A Larvik kezdi a másodiki félidőt. Kovacsics a pályán, szerencsére nincs baja a könyökének. Jól kezdünk, Lekic egyenlít. 13-13

Szünet.

30. perc Blanco időn túli gólját a román bírók megadják. 13-12 Vége a félidőnek.

30. perc Rédei-Soós hetest harcol ki, Görbicz pedig belövi és egyenlít! 12-12

29. perc Görbicz betör, és bevágja! 12-11

28. perc Kovacsics meccsének vége, sírva kegy le a pályáról, a könyökére esett, miután Blanco szinte letépi a mezét. A bírók nem látnak semmit, de nem is nagyon igyekeznek.

27. perc Ambros Martín sárga lapot kap. Rigelhuth hetesből kétgólosra növeli a norvég előnyt. 12-10

27. perc Amorim kapufára tolja Amorim lövését, de mi is szépen védekezünk.

26. perc Amorim kezét húzzák vissza, a játékost ápolni kell.

25. perc Sulland, majd Rédei-Soós. 11-10

24. perc A norvégok kétszer is blokkolnak, majd Leganger megint hatalmasat véd.

22. perc Orbán ront, Lunde háromszor is remekül véd.

21. perc Sulland lő a kapufára, elhozzuk. Lassítjuk a játékot, de elügyetlenkedjük a támadást, a norvégok labdát lopnak, és Riegelhuth belövi. 10-9 Ambros Martín időt kér.

20. perc Riegelhuth lövése becsorog, majd Breivang egyenlít fél perc alatt. 9-9

19. perc Lunde védi lábbal Mörk átlövését. Leganger azonban kétszer is fantasztikusan hárít, előbb Löke, majd Radicevic ziccerét!

18. perc Radicevic menetrendszerű góljával vezetünk. 7-8 Fél perc, és újann Radicevic-gól klasszis teljesítmény, amit csinál. 7-9 Norvég időkérés.

17. perc Mörk zseniális passza Blancónak a beállósba, gól, de Löke egyenlít, majd labdát lop. 7-7

16. perc Lunde könnyen véd, Radicevic pedig egyenlít. 6-6

15. perc Kiváló magyar védekezés, labdaszerzés, Radicevic pedig a leindításból gólt szerez. 6-5

13. perc Hammerseng kap sárgát, Amorim lövését védi Leganger, majd Lekic durrant mellé.

12. perc Sulland egy testcsel után óriási gól lő a rövidbe, mondezt emberhátrányból. 6-4

11. perc Kiállítás a norvég csapatban, Löke gólt szerez. 5-4

11. perc Blanko beállósgólból növeli a norvégok előnyét. 5-3

10. perc Lekic helyzete kimarad.

9. perc Sulland átlövésgólja a jobb alsóba. 3-3 Eladjuk, Mörk villámgyorsan fordít. 4-3

8. perc Löke góljával megint vezet a Győr. 2-3 Lunde fogja Hammerseng kísérletét.

7. perc Elrontjuk a támadásunkat, Mörk lerohanásból egyenlít. 2-2

6. perc Amorim kiharcol egy hetest, Görbicz bevágja! 1-2 Breivang sárga lapot kap.

5. perc Érvénytelen norvég gól után Amorim pattanós lövése megy fölé.

4. perc Sulland átlövésből egyenlít. 1-1

3. perc Amorim lövi az első gólt! 0-1

3. perc Szepesi ejtése kapufára megy, Lunde pedig nagyot véd a másik oldalon.

1. perc A Győr kezdi a mérkőzést. Eladjuk a labdát, de gyorsan zárunk vissza.

16:15 "A Győrről már sokszor mondtam korábban, hogy most vagy soha, de ezúttal tényleg elég erősnek és felkészültnek tartom a csapatot egy BL-győzelemhez" - mondta a Kézilabda.hu-nak Borsos Attila, egykori klasszis kézilabdázó, most a Magyar Kézilabda Szövetség elnökségi tagja. - Húsz gól környékén kell tartani őket, ez a magyar csapat, ilyen játékosokkal ennél biztosan többet tud lőni. Egy azonban biztos, az első meccsen bármi lesz is az eredmény, semmi sem fog eldőlni. A veszprémi visszavágó fog számítani."

15:45 Köszöntjük Kedves Olvasóinkat! Egy óra múlva kezdődik a győri női kézilabdacsapat egyik legnehezebb idei meccse, a Larvik elleni EHF Bajnokok Ligája-döntő első találkozója Norvégiában, mellyel akár előnyt is szerezhet a visszavágóra, és felteheti a koronát a 2012/2013-as szezonra. Hornyák Dóra elutazott a magyar csapattal, de nem játszhat.

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
"Ez a Győr készen áll egy BL-győzelemre"
Vasárnap - és persze egy héttel utána - már nyolcadik európai kupadöntőjére készül a Győr női kézilabdacsapata. A statisztika azonban csak a fináléig jó, mert hétből hetet eddig elbukott, de talán még sosem passzolt minden, és...
Tovább a teljes cikkhez »

HIRDETÉS
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu