Császár Gábor a SportHirado.hu-nak: Nagyon kellemetlen ellenfél ez a spanyol csapat, oda kell figyelnünk, hogy elkerüljük a gyors lerohanásokat. Az elején nem mehetünk fejjel a falnak, lehet, hogy lesz egy kis tapogatózás, de pörögni kell, sokgólos meccset várok. Végig fegyelmezettnek kell maradnunk. Kellene egy jó eredmény, hogy aztán taktikusan játszva továbbjutással zárhassuk a párharcot. Valóban ez tűnik az egyik legkiélezettebb párharcnak, reméljük nem lesz az, ehhez az első lépés az lehetne, hogy megnyerjük az első meccset. A Montpellier-Barca, és a Berlin-Hamburg is kiemelkedik a programból."
A magyar válogatott sztár óvatossága érhető, Leónban még a Kiel álomcsapata sem tudott nyerni, a Veszprémet pedig rendre spanyol együttes búcsúztatta a legutóbbi három kiírásban. Ugyanakkor tény, hogy az Ademar tíz éve nem vetette meg a lábát a nyolc között, utoljára éppen a Veszprémmel meccselhetett 2002-ben, és esélye sem volt az elődöntőre. Iváncsik Tamásra nem számíthatnak a bakonyiak.
Mocsai Lajos szerint a lehető legnehezebb ellenfelet kapták, de becsülettel felkészültek: "A León nagyon erős csapat, a beállósa például 127 kilós, nehéz őt megfogni, de a bal oldali átlövőjük is virtuóz játékra képes. A védőfaluk is nagyon agresszív" - mondta az MTI-nek. "Tisztességgel felkészültünk, és csak a sérült Iváncsik Tamás nem tarthat velünk. Mi a halálcsoportból bravúrral, a második helyen jutottunk tovább, mégis kedvezőtlen volt a sorsolásunk. Sok múlik az idegenbeli találkozón, és szeretnénk olyan eredményt elérni, amire lehet építkezni a hazai visszavágón. A leóni csarnok kellemetlen hangulatú, zajos betonkatlan, 4500 hangos szurkolóval. Óriási fegyvertény lenne, ha Európa legjobb nyolc csapata közé kerülnénk!"
Az első erőpróba az utazás volt: a csapat csütörtökön délután fapados járattal indult Madridba, ahol körülbelül este 7 órakor landolt, innen további több mint 300 kilométer buszozás következett.
Az Ademar nem először játszik magyar együttessel a szezonban. A csoportkörben a Szegeddel találkozott, 35-31-re győzött a Tisza-parton, kint pedig 31-25-re. A hatosában a harmadik helyett szerezte meg, hat találkozót nyert meg, leginkább hazai pályán veszélyes, mint említettük, a Kiellel döntetlent játszott, de a szintén a sztárokat felsorakoztató Köbenhavn és Montpellier is pórul járt 6,5 ezer fős csarnokában.
A két gárda a 2008/09-es BL kiírás 16-os középdöntőjében mérkőzött utoljára egymással: 2009. február 15-én Veszprémben 28-26-ra, február 28-án, Leónban pedig 32-30-ra nyert a magyar bajnok. Abban az évben a spanyol Ciudad Real (jelenlegi nevén Atlético Madrid), míg 2010-ben a Barcelona a negyeddöntőben ejtette ki a Veszprémet. A Nagy Lászlóval felálló katalán csapat tavaly a nyolcaddöntőben állította meg a magyar ellenfelét.
| KÉZILABDA, FÉRFI BL, NYOLCADDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS: |
| ADEMAR LEÓN-VESZPRÉM SZOMBAT 17:00 Palacio Municipal de Los Deportes, 6500 néző, vezeti: Nikolov, Nahevszki (macedónok). AZ ADEMAR KERETE: Losert, Álamo - Stranovsky, Ruesga, Cutura, Goni, Baena, Borges, A. García, Cabanas, Carou, Ferrer, Andreu. A VESZPRÉM KERETE: Fazekas, Alilovic, Liszkai - Iváncsik G., Vujin, Vilovszki, Pérez, Császár, Gulyás, Sulic, Ilyés, Korazija, Laluska, Schuch, Terzic, Urban. |
| VESZPRÉM-LEÓN, EGYMÁS ELLEN: |
|
2002. február 24., Bajnokok Ligája negyeddöntő: León-Veszprém 22-27 2002. március 3., Bajnokok Ligája negyeddöntő: Veszprém-León 30-18 2009. február 15., Bajnokok Ligája, középdöntő, 1. forduló: Veszprém-León 28-26 2009. február 28., Bajnokok Ligája, középdöntő, 3. forduló: León-Veszprém 30-32 |
| A NYOLCADDÖNTŐ TELJES PROGRAMJA: |
|
Ademar León (spanyol)-MKB VESZPRÉM, 1. mérkőzés: szombat 17 ó, visszavágó: március 25., 18 ó Füchse Berlin (német)-HSV Hamburg (német), 1. mérkőzés: vasárnap 16 ó, visszavágó: március 25., 17:15 ó Montpellier (francia)-Barcelona (spanyol), 1. mérkőzés: vasárnap 17 ó, visszavágó: március 25., 17 ó Wisla Plock (lengyel)-THW Kiel (német), 1. mérkőzés: 24-36 (12-14), visszavágó: vasárnap 17:30 ó Kielce (lengyel)-Cimos Koper (szlovén) 1. mérkőzés: vasárnap 20:30 ó, visszavágó: március 24., 18 ó Metalurg Szkopje (macedón)-Croatia Zagreb (horvát), 1. mérkőzés: vasárnap 17 ó, visszavágó: március 24., 20:15 ó Schaffhausen (svájci)-Atlético Madrid (spanyol), 1. mérkőzés: csütörtök 19:30 ó, visszavágó: március 25., 15:45 ó Sävehof (svéd)-AG Köbenhavn (dán), 1. mérkőzés: vasárnap 16:30 ó, visszavágó: március 24., 20 ó |
Mocsai Lajos nagyot sóhajtott, majd belekezdett. A Veszprém férfi kézilabdázóinak hadvezére a SportHíradónak elmondta, csapata nagy halra lelt, talán a legnagyobbra, ettől függetlenül lát esélyt arra, hogy a magyar bajnok...
Tovább a teljes cikkhez »
VIDEÓK! A Veszprém férfi kézilabdacsapata az Ademar Leónt kapta a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében. A két együttes utoljára a kegyetlenül meggyilkolt Marian Cozma halála utáni napokban futott össze a BL-ben - a román...
Tovább a teljes cikkhez »
A Szegedet a hétvégén legyőzött Real Ademar Leónt kapta a Veszprém együttese a férfi kézilabda Bajnokok Ligájának nyolcaddöntőjében - derült ki a Nemzetközi Kézilabda-szövetség kedd délelőtti sorsolásán....
Tovább a teljes cikkhez »
Uros Vilovski a dudaszó pillanatában dobta a veszprémi kézisek győztes gólját az Atlético Madrid elleni, mindenről döntő Bajnokok Ligája-csoportmeccsen, a 28-27-es sikerrel pedig nyomban a második helyre repültek a magyarok a...
Tovább a teljes cikkhez »
