A meccs forgatókönyve is egészen másképp alakult, mint a Magyar Kupa döntőjében. A két csapat csak az első tíz percben haladt fej-fej mellett, de 5-4-es vezetésnél a Veszprém egyértelműen átvette az irányítást, és a félidő végére már hatgólos előnyre tett szert.
A hnatékonysággal kapcsolatban beszédes, hogy az első félórában a hazaiak 29-szer lőttek kapura, a vendégek 23-szor, de a statisztika ismeretén kívül is elmondható, hogy lényegesen jobb volt a hazai csapat, és nem volt benne a meccsben a fordítás.
A veszprémi kapuban a horvát Mirko Alilovic fantasztikusan védett, a Császár Gábor vezette támadójáték pedig felpörgött, ami annak is köszönhető, hogy a Szeged védelme nagyon akadozva állt csak össze, és gyakran nem tudtak mit kezdeni az ellenfél játékosaival.
Skaliczki László megpróbálta felrázni a tanítványait a szünetben, ami a hátsó alakzat esetében egyértelműen nem sikerült. A vendégcsapat még a különbséget sem tudta tartani, a hátrány folyamatosan nőtt, ami hat perccel a lefújás előtt már tízgólosra emelkedett.
A Szeged összesett a végére. A hazai csapatban Császár szokásos, magas színvonalú játéka mellett Marko Vujin, Iváncsik Gergő és a horvát Renato Sulic is remekelt, a vendégek pedig sorozatosan ziccereket hibáztak, és már érezni lehetett, hogy alig várják a lefújást. A végére 53-51 lett a kapura lövések aránya a hazaiaknak, ami jelzi, hogy a Szeged a folytatásban aktívabb, de ugyanakkor pontatlanabb is volt.
A végeredmény 33-22 lett - a nyáron távozó - Mocsai Lajos csapata javára, a két együttes ma nem volt egy súlycsoportban. Ami egyben azt is jelenti, hogy Skaliczki Lászlónak nagyon fel kell ráznia a csapatot. Bár tény, nem egy mérkőzésen dől el a bajnoki cím sorsa, innen nagyon nehéz lesz felállni. Lesz mit elemezni Szegeden.
A két győzelemig tartó párharc második mérkőzését Szegeden rendezik május 13-án, 12:00-kor.
| BUDAPEST BANK LIGA, FÉRFI KÉZILABDA NB I |
| DÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS: MKB Veszprém – Pick Szeged 33-22 (18-12) Veszprém, Veszprém Aréna V.: Dobrovits, Tájok MKB Veszprém: Alilovic, Fazekas, Liszkai (kapusok), Császár 6, Gulyás 1, Iváncsik G. 6, Korazija, Laluska, Pérez, Schuch, Sulic 6, Terzics 6, Urban, Viloszki, Vujin 7 (1) Edző: Mocsai Lajos. Pick-Szeged: Mikler, Tatai (kapusok), Ancsin 1, Bajorhegyi, Beocanin 1, Buday 5 (1), Czina, Lékai 2, Nagy N. 1 (1), Pribanic 1, Prodanovic 5 (1), Sulc 2, Vadkerti 5, Zubai Edző: Skaliczki László. Kiállítások: 12, ill. 4 perc Hétméteresek: 1/1, ill. 5/3 |
