Böhn négy-öt győzelmet vár a BL-ben

Létrehozva: 2012. február 3. 20:59
Ismerős ellenfélhez, a tavalyi elődöntőben éppen a Győrt legyőző Itxako Navarrához látogat a magyar bajnok a női kézilabda Bajnokok Ligája középdöntőjében. A frissen hosszabbító Görbicz Anitával együtt a lányok már elutaztak Spanyolországba, előtte az ősszel kinevezett vezetőedző, Karl Erik Böhn fogalmazta meg elvárásait.

 

„Jól ment a felkészülés, a lányok minden tőlük telhetőt megtettek az edzésen, nagyon várjuk már a szombatot" – válaszolta a klub hivatalos honlapjának kérdésére a norvég szakember.

A csoportban az ETO mellett két esélyes van a négy közé jutásra, a címvédő Larvik és a szombati ellenfél: „Az Itxako jó csapat, kemény ellenfél, ahogy róluk, úgy a másik két csoportellenfélről is minden létező videót megnéztünk, a lehető legtöbb szempontból  elemeztük a Larvik és Midtylland játékát is."

Utóbbi két együttes már le is játszotta az első mérkőzést a kvartettben, a norvégok a papírformának megfelelően 26-22-re nyertek dán riválisuk otthonában, amely pofozógép szerepét játszhatja a következő hat hétben

A Rába-partiaknál világos a cél: „Négy-öt győzelemre mindenképp számítok. ezzel az elődöntő már biztosan megvan, és persze szeretnénk megnyerni a sorozatot. Remélem, folytatjuk az eddigi meggyőző játékot és magabiztosan jutunk tovább" – fogalmazta meg elvárásait a világbajnokokkal felálló Győr trénere.

A rangadó szombaton 19 órakor kezdődik Spanyolországban, mindjárt óriási lépést tehet a négy közé jutás érdekében a Böhn-csapat.

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA, KÖZÉPDÖNTŐ, 1-ES CSOPORT:

Itxako Navarra-Győr, szombat 19 óra

Midtylland-Larvik 22-26

HIRDETÉS
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu