Csoportelsőként középdöntős a Győr

Szerző: MTILétrehozva: 2014. november 8. 19:44
Csoportelsőként bejutott a női kézilabda Bajnokok Ligája 12-es középdöntőjébe a címvédő Győri Audi ETO KC, miután eredményes második félidei játékkal 22-20-ra legyőzte a dán Viborgot.

Szombati sikerével a magyar bajnok a hátralévő két csoportkörtől függetlenül továbblépett, és minden esélye megvan rá, hogy a maximális nyolc pontot vigye magával.

A két együttes múlt heti összecsapásán a győriek magabiztos játékkal nyertek 30-25-re Viborgban, pedig a várandós Görbicz Anita csak a büntetők végrehajtására állt be, többen pedig sérülés miatt kihagyták a rangadót.

A két pont begyűjtése ezúttal is fontos volt a magyar csapatnak, mert az új lebonyolítás alapján a továbbjutók magukkal viszik az egymás elleni eredményeket. A Győr célja az, hogy a maximális nyolc ponttal várja a középdöntőt, ehhez a második és harmadik helyezettet oda-vissza le kell győznie.
A Viborg lőtte az összecsapás első két gólját, majd végig tartotta előnyét az első félidőben. A hazaiaktól ebben a szakaszban csak a Görbiczet helyettesítő Kovacsics volt dicsérhető, mert rengeteg volt az eladott labda és a pontatlan lövés. Az ETO-n még az időkérés sem segített, nem úgy a szünet!

Ambros Martin vezetőedző a tízperces pihenőben nagyon felrázta tanítványait, mert a második játékrész elején csak győri találat esett. A 34. percben egyenlő lett (11-11) az állás, majd lendületből továbbment a hazai csapat, és elhúzott (38. perc: 14-11). A Viborg edzője időt kért, de az csak arra volt elegendő, hogy ne nőjön tovább a különbség.

Az utolsó tíz perc 19-16-ról indult. A dánok többször próbálkoztak vészkapussal, azaz támadásban a kapusok helyett megkülönböztető mezben lévő mezőnyjátékos állt be. Ezt látva Herr kapus is tett kísérletet a gólszerzésre.

A vége előtt nem sokkal időt kért a hazaiak edzője, de nem forgott veszélyben a győzelem. A Győr jövő vasárnap Zágrábban lép pályára, majd az utolsó csoportkörben november 23-án fogadja a Sävehofot.

Van egy tipped? Fogadj ITT!

NŐI KÉZILABDA BL, C-CSOPORT, 4. FORDULÓ:

GYŐR-VIBORG 22-20 (9-11)

ÁLLÁS:
1. Győri ETO 4 4 0 0 122-89 8
2. Viborg 4 2 0 2 108-95 4
3. Lok. Zagreb 3 0 1 2 70-86 1
4. Savehof 3 0 1 2 75-105 1
HIRDETÉS
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu