Egyesélyes Magyar Kupa

Szerző: Vincze SzabolcsLétrehozva: 2012. április 17. 14:21
Négy csapat küzd egymással a női kézilabda Magyar Kupa Final Fourjában, de valójában csak egynek van esélye megnyerni a trófeát. Ráadásul sorozatban nyolcadszor, hiszen 2005 óta a győri csapat nem talált legyőzőre a kupában. Idén három fronton küzdenek Görbiczék, hétvégén behúzhatják az első strigulát.

 

A Győri Audi ETO KC csapatán kívül a Békéscsaba, a Siófok és a Vác jutott be a Magyar Kupa négyes döntőjébe. Az esélyek sima címvédést ígérnek, és nem csak azért, mert Kelecsényi Ernő klubelnök elmondása szerint szezon elején alapvető célkitűzés volt a kupagyőzelem, hanem mert így érzik ezt az ellenfelek is. És persze mert a tornát a győri Magvassy Mihály Sportcsarnokban rendezik.

"Nem ajánlom senkinek, hogy nagy tétben a Győr végső győzelme ellen fogadjon - mondta a kézilabda.hu-nak Borsos Attila, a Magyar Kézilabda Szövetség elnökségi tagja, egykori klasszis, 180-szoros magyar válogatott kézilabdázó. - A csapat nem csak a magyar mezőnyből emelkedik ki, hanem az európaiból is, így a Magyar Kupában abszolút esélyesnek számít. Viszont a kézilabdában - főleg a nőiben - az a szép, hogy sose lehet azt mondani egy meccsre, hogy előre lefutott. Úgyhogy az elődöntőben a Siófok szerintem kellemetlen perceket fog okozni a címvédőnek."

A résztvevők.

Győri Audi ETO KC. Az együttes sikertörténete 2005-ben kezdődött. Azóta zsinórban hétszer nyerte meg a Magyar Kupa kiírását, és a magyar bajnokságban is csak a 2006/2007-es szezonban bizonyult jobbnak a Fradi. Az együttes magyar és nemzetközi válogatott tagjai miatt annyira kiemelkedik a mezőnyből, hogy itthon nem érdemes érdemi ellenfelet keresgélnie.

Bár nem valószínű, hogy rést találni a védelmen, egyetlen gyenge pontja mégis lehet a gárdának. „Azért is volt fontos számunkra, hogy otthon tudjunk játszani, mert három fronton vagyunk versenyben: a Magyar Kupában, a bajnokságban és a Bajnokok Ligájában – mondta Kelecsényi Ernő klubelnök. – A hátralévő 7-8 meccsünk nagyon nehéz lesz, és a felkészülés miatt különösen sokat számít, hogy a Magyar Kupát hazai pályán játszhatjuk.”

Siófok KC. Nem könnyű a Balaton-parti gárda helyzete, hiszen az elődöntőben máris az abszolút esélyes címvédővel kell meccselni, ez pedig sokat kivehet a játékosokból. De talán nem is ez a legfontosabb, hiszen a csapat klubtörténeti sikert ért el a legjobb négybe jutással, idáig még sosem jutott el. Ráadásul az utóbbi időben a keret is megerősödött, válogatott játékosok játszanak benne (pl. Herr Orsolya, Bódi Bernadett).

„Szeretnénk minél többet kihozni ebből a versenyből, ha már eddig eljutottunk – mondta Pitz András technikai vezető. – A célunk az, hogy egy meccset megnyerjünk, az elsőn pedig megnehezítsük a házigazdák dolgát. Többet nem tehetünk. Nekünk óriási dolog, hogy itt lehetünk, és egy olyan világklasszis csapattal játszhatunk, mint a Győr. Persze lehetett volna szerencsésebb is a sorsolás, de ez van.”

Békéscsabai Előre. Az együttes tavaly története során először jutott be a Final Fourba, és épphogy lemaradt a döntőről. A bronzmeccsen aztán legyőzték a Hódmezővásárhely csapatát, így éremmel távozhattak. Mostani ellenfelük a Vác lesz, akitől a csapat kétszer is vereséget szenvedett a bajnokságban. Igaz, mindkétszer szoros meccsen, csak egyetlen góllal.

"Számunkra idén felértékelődött a Magyar Kupa, mert a bajnokságban sajnos az alsóházban szerepelünk - mondta Fülöp Csaba, a klub gazdasági vezetője.  - Ha ebben az idényben még valami szép eredményt el akarunk érni, akkor arra már csak most, a kupában lesz lehetőségünk. Érmet szeretnénk szerezni, ezért egy jó mérkőzésen szeretnénk bejutni a döntőbe."

Váci NKSE. Az együttes tavaly szerencsétlenül bukta el a kupadöntőbe jutást, büntetőkkel kapott ki a Debrecentől. Idén szerencsésebb a csapat sorsolása, viszonylag könnyen jutottak el a négyes döntőig.

"Természetesen mi is be akarunk kerülni a fináléba, ami biztosan nehéz lesz - tette hozzá ifjabb Németh András, a Vác technikai vezetője. – Mivel kétszer már sikerült, szeretnénk harmadszor is legyőzni a Békéscsabát. Ha a fináléba kerülünk, bebiztosíthatjuk a következő szezonra az európai kupaszereplést."

NŐI KÉZILABDA MAGYAR KUPA
A NÉGYES DÖNTŐ PROGRAMJA:
Szombat, elődöntő:
Váci NKSE - Békéscsabai NKSE, 14:00
Siófok KC - Győri Audi ETO KC, 16:00
Vasárnap:
A harmadik helyért, 9:45
Döntő, 12:00
HIRDETÉS
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu