Először fogták meg a Győrt 2009 óta

Szerző: MTILétrehozva: 2013. március 6. 20:26
A házigazda Ferencváros és a címvédő Győr 34-34-es döntetlent játszott egymással a női kézilabda NB I szerdai csúcsrangadóján. A vidéki elitklub 2009 tavasza óta először veszített pontot a hazai bajnokságban.

A találkozónak az alapszakasz szempontjából nem volt tétje, mert a fővárosiak - akik sérülés miatt nélkülözték két sztárjukat, Zácsikot és Penát - három pont hátrányban várták a rangadót. Elek Gábor vezetőedző előzetesen éppen ezért azt mondta: számukra fontosabb a szombati, Valcea elleni Bajnokok Ligája-összecsapás, míg a Győr már biztos csoportelső és elődöntős a legrangosabb nemzetközi kupában.
Kimaradt helyzetekkel indult a csata.

A 4. percben esett az első gól, majd 4-1-re meglépett a vendéggárda, ám szebbnél szebb találatok után gyorsan 5-5 lett. Időt kért az ETO, de nem lett hatékonyabb a játéka, és negyedóra elteltével - ha csak rövid időre is - már a hazaiaknál volt az előny (8-7). Ahogy fáradt a ferencvárosi kezdősor, megint a győriek akarata érvényesült, és Elek kényszerült időt kérni. A pihenő jót tett a hazaiaknak, zártabb lett a védekezésük, újabb fordulat állt be, csakhogy a vendégek 4-0-s rohammal és kétgólos előnnyel zárták a félidőt.

A szünet után, 19-19-nél Amorim azonnal piros lapot kapott Tomori letaglózásáért. Egyre paprikásabb lett a hangulat, és a folytatásban fej fej mellett, váltott vezetéssel haladt a két csapat. Negyedórával a vége előtt 24-24 volt az állás, és - különösen a hazaiaknál - sok volt a pontatlanság.

Ekkor furcsa közjáték zavarta meg a küzdelmet: az egyik ferencvárosi szurkoló átesett a nézőtéri korláton, és éppen rázuhant a győriek cserepadon ülő játékosára, Szepesire, akit ápolni kellett - szerencsére senkinek sem esett komolyabb baja. Az incidens után még nagyobb lett az izgalom, hét perccel a vége előtt, 26-24-es hazai vezetésénél időt kért a Győr.

A hajrában aztán Tomori pimasz ejtésével 34-32-re meglépett az FTC, de egy perccel a vége előtt Radicevic egyenlített. Időkérés után egy támadása maradt a trónkövetelőnek, de ez nem hozott újabb gólt. Ezzel együtt a Győr szinte biztosan megnyeri az alapszakaszt, hiszen a hátralévő két fordulót három pont előnnyel várja.

A Győr legutóbb a 2008/09-es bajnokság rájátszásában veszített pontot az NB I-ben, míg a Ferencváros 2009. február 1-je óta képtelen legyőzni legnagyobb hazai riválisát. A két elitklub a hétvégén folytatja a BL-középdöntős sorozatát.

NŐI KÉZILABDA NB I, 20. FORDULÓ:

FERENCVÁROS-GYŐR 34-34 (14-16)

A bajnokság élmezőnyének állása: 1. Győr 39 pont, 2. Ferencváros 36,

Korábban:Vác - Siófok-Galérius Fürdő 26-24 (16-13)

HIRDETÉS
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu