Esélyt sem adtunk a macedónoknak

Létrehozva: 2014. január 18. 18:08
A magyar válogatott megszerezte első győzelmét a dániai férfi kézilabda Európa-bajnokságon: Mocsai Lajos fiai a herningi középdöntő első mérkőzésén rendkívül magabiztosan 31-25-re verték a macedónokat.

A magyar csapat legközelebb hétfőn a házigazda dánokkal találkozik, majd szerdán az osztrákok ellen zárja a középdöntőt, amelyben a világbajnok spanyolok és az izlandiak érdekeltek még. A csoportból az első két helyezett jut az elődöntőbe, míg a harmadik az ötödik helyért játszhat.

Habár a házigazda dánok csak 20.30-kor lépnek pályára a spanyolok elleni rangadón, így is több mint nyolcezer hazai drukker - kiegészülve egy nagyobb csoport macedón és egy maroknyi magyar szurkolóval - látogatott ki a herningi Jyske Bank Boxenbe.

Az első macedón támadásból rögtön hétméteres született, Mikler azonban hárította a góllövőlistán éllovas, korábbi veszprémi kedvenc Lazarov büntetőjét, majd Gulyás átlövése révén a magyar csapat szerezte a találkozó első gólját.

A magyarok elsősorban védekezésben teljesítettek kiválóan, amit jól mutat, hogy a macedónok csak a 11. perc közepén szerezték második góljukat (4-2). Mindeközben a magyar átlövők mindkét oldalon, Ancsin és Putics révén hatékonynak bizonyultak, Lazarov pedig második hetesét is kihagyta. A félidő közepére négygólosra (7-3) duzzadt a magyar előny, amire Ivica Obrvan szövetségi kapitány időkéréssel reagált. A különbség azonban egyre nőtt, Császár góljával már héttel (13-6) vezetett a Mocsai-csapat, a "változatosság" kedvéért pedig Lazarov már a harmadik büntetőjét rontotta el, lövését ezúttal Tatai védte. Valamivel több mint négy perccel a szünet előtt Ancsint állították ki, de így is "közte héttel" fordulhattak a csapatok (16-9).

A szünet után biztosan őrizte előnyét a magyar csapat, a macedónok nem tudtak érdemben felzárkózni, szinte minden találatukat magyar gól követte. Külön élményszámba ment Zubai megoldása, a beállós emberrel a nyakán, csuklóból "pókhálózta ki" a jobb felsőt. A félidő közepén már kilenc gól volt a különbség, és úgy tűnt, a macedónok immár csak a találkozó végét várják. Ancsin második kiállítása alatt hat gólra feljött a rivális, Mocsai Lajos kapitány időkéréssel nyugtatta a társaságot. Nem is támadt gond, a macedónoknak esélyük sem volt arra, hogy akár picit is megszorongassák a magyarokat, akiknek győzelmét a dán közönség vastapssal jutalmazta.

Középdöntő, I. csoport:

Magyarország-Macedónia 31-25 (16-9)

Herning, Jyske Bank Boxen, 8500 néző, v.: Guszko, Repkin (fehéroroszok)

gólszerzők: Császár 7/4, Ancsin 4, Zubai 4, Nagy K. 4, Putics 3, Gulyás 2, Vadkerti 2, Szalafai 2, Szöllősi 1, Iváncsik G. 1, Mocsai 1, illetve Pecakovski 5, Manaskov 5, Mirkulovski 4, Lazarov 4/1, Georgiesvski 2, Dimovski 2, Mojsovski 1, Stoilov 1, Angelovski 1

A CSOPORT ÁLLÁSA:
1. Spanyolország 2 2 0 0 67-55 4
2. Dánia 2 2 0 0 62-50 4
3. Magyarország 3 1 1 1 85-86 3
4. Macedónia 3 1 0 2 68-81 2
5. Izland 2 0 1 1 55-60 1
6. Ausztria 2 0 0 2 50-55 0
HIRDETÉS
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu