„Ez a hat gól kevés, de sok is lehet"

Létrehozva: 2012. június 11. 17:40
Fergeteges hajrájával elért 27-21-es győzelmével kedvező helyzetbe került a magyar férfi kézilabda-válogatott a vasárnapi vb-selejtezőjén Veszprémben, ennek ellenére Mocsai Lajos és a játékosok is óvatosan fogalmaztak.

"Nagyszerűen játszott mindkét csapat. Részben Nagy László megérkezése, részben Perez négyhetes kihagyása, és több sérülés miatt kevésbé voltunk összeszokottak. Szervezett, komoly csapat a norvég, változatlanul keményen kell készülnünk, hogy előnyünkből valamennyit megőrizzünk" – vélekedett a szövetségi kapitány.

Előretekinve a visszavágóra a szakember szerint van mit javítani, de a morállal nincs baj: „Az első 15 percben többet kell nyújtanunk Oslóban, és tanulni kell a hibáinkból. A közönségünk fantasztikus volt. Nem csak Nagy László visszatérése miatt izgultam. A csapatunk integráló, jó morálú, és az átlövő edzésmunkája, hozzáállása példaértékű."

Fazekas Nándor hasonló véleményt formált, hiába sokáig 2-3-4 gólos előnyből lett 27-21:
„Az egész csapat bravúrokkal járult hozzá a győzelemhez, ez a hat gól sok, de kevés is lehet. Jól és fegyelmezetten játszottunk, a normál esetben a játékot gyorsító norvégok ezúttal 50 percen át sikeresen lassítottak, de utána megjött az áttörés."

A hajrában kitűnő védésekkel beszálló Mikler Roland is óvatoskodott: "Szerettünk volna minél kevesebb gólt kapni, és többet lőni, ez nagyrészt sikerült, de voltak hibáink is. Nagyon várom a visszavágót, és bízom a továbbjutásban."

Robert Hedin, a norvégok szövetségi kapitánya érthetően az utolsó perceket szerette volna elkerülni: "Az 52. percig fantasztikus meccs volt, addig egészen jól harcoltunk, ám a hajrában semmi sem sikerült. Ekkor jobbak voltak a magyarok, a kapusuk megbabonázott minket. Remélem, a visszavágón a teljes 60 percig jók leszünk."

A visszavágó Oslóban szombaton 19:10-kor kezdődik, a tét a januári világbajnokság.

Hozzászólások
Sporthiradó Szerkesztő 2012. június 11. 20:41 (1)
Avatar_70_male
Halhatatlan
  64259
Szólj hozzá te is a cikkhez, mondj véleményt róla!
24 ÓRA
Va  Így lépett át a Veszprém a SzegedenSzo  A Veszprém legázolta a Szegedet  A világválogatott ellen búcsúzik Pérez  A világ legjobbja Győrben folytatjaSze  A sikerek után címerváltoztatás GyőrbenKe  „Úgy nyertünk, mint a Fradi 2011-ben"  Ezért nyerte meg a BL-t a Győr!  A BL-címvédés a Győri kézisek céljaVa  A csapategység és a profizmus diadalaVa  Ezrek ünnepelték a BL-győztes GyőrtSzo  BL-győztes a Győr!!!  A Győr toronymagas favorit  „A Győr tanul a múltbeli hibáiból”  Ez lesz a bajnoki döntő programjaCsü  Hetesekkel döntős a Pick SzegedSze  Hány magyar csapat indulhat a BL-ben?Sze  Kézi-Eb: május 26-án sorsolnakSze  Óriáskivetítőn a BL-döntő visszavágója  A Győr nem bízza el magátVa  A Győr újra kibabrált a LarvikkalVa  A Szeged nem kegyelmezettSzo  Az Érd a bronzérmesSzo  A Veszprém leigázta a Tatabányát  "Ez a Győr készen áll egy BL-győzelemre"Csü  Kabaréba fulladt a kézisorsolás!Csü  Minden jegy elkelt a Győr BL-döntőjéreCsü  Megvan a kézi BL-elődöntő párosításaSze  Ingyenes tábort szervez a BL-döntősKe  Tovább erősödik a Fradi – videó!  Román bírók a Győr BL-döntőjén  A Fradi már a Győrt akarjaVa  MKB Veszprém: egy plusz, egy mínuszVa  Nagy László: ez botrányos volt!Szo  Álom maradt a négyesdöntő a VeszprémnekSzo  A harmadik meccs dönt a bronzéremről  Áder meglátogatta a veszprémi kéziseketCsü  Tizedszer lett bajnok a Győr - videóSze  Sorozatban hatodszor bajnok a GyőrSze  "A hajrában sajnos fordult a kocka"Sze  Az m1 adja a Veszprém-Kiel kézimeccsetKe  A Tatabányával találkozik a VeszprémKe  Már szombaton BL-győztes lehet a Győr  Május 5-én és 12-én BL-döntőzik a Győr  „A bírók megijedtek, hogy kikap a Kiel"Va  Kikapott a Veszprém Kielben, de hogy?!Szo  A Győrnél az előny a döntőben  Bosnyák válogatottat igazolt a Szeged  Az MKB és a Kiel is megtörné az átkotCsü  Ötezer aláírás a győri óriásmezreCsü  Elismerik hazájában a magyar kapitánytCsü  Nem remeghet a veszprémiek keze-lábaSze  Schuch Timuzsin játszhat a Kiel ellenKe  Duplán finalista a Győri ETO KCKe  BL-döntő: idegenben kezd a Győr  Tatai mégsem mondja le a válogatottságot  Tatai Péter lemondta a válogatottságot  Kedden sorsolnak a Győr BL-döntőjéreVa  A Veszprém után a Kiel is kupagyőztesVa  Újra kupagyőztes az MKB VeszprémVa  Bronzérmes a Csurgó a magyar kézikupában
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Elképesztő gól Chambéryben
  • Elképesztő gól Chambéryben
További videók