Három évre írt alá Görbiczék edzője

Szerző: MTILétrehozva: 2012. május 24. 19:15
Három évre szóló szerződést kötött a magyar bajnok és kupagyőztes, Bajnokok Ligája-finalista Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapata az új vezetőedzővel, a spanyol Ambros Martinnal. A szakembert bemutató, Pannonhalmán rendezett csütörtöki sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a tréner július 1-től veszi át az irányítást.

Martin az előző hét idényben az Itxako Navarra trénere volt. Három éve EHF Kupát nyert a csapattal, tavaly pedig úgy szerepelt a BL döntőjében, hogy a legjobb négy között éppen a Győrt búcsúztatta, idén ugyanakkor nem jutott tovább az ETO-t is magában foglaló középdöntős csoportból.

Elődje, a norvég Karl Erik Böhn szezon közben vette át a győri együttes irányítását, ám már akkor biztos volt, hogy csak az idény végéig marad, mivel a magyar szövetség csak azzal a feltétellel engedte el, hogy a nyártól már kizárólag csak a magyar női válogatott szövetségi kapitányaként dolgozik tovább.

A csütörtöki eseményen a csapat négy új játékosát, a nyártól Győrben játszó Herr Orsolyát, Hornyák Dórát, Rédei-Soós Viktóriát és Szepesi Ivettet is bemutatták.

Hozzászólások
Sporthiradó Szerkesztő 2012. május 24. 19:15 (1)
Avatar_70_male
Halhatatlan
  64302
Szólj hozzá te is a cikkhez, mondj véleményt róla!
24 ÓRA
20:31  Még nem dőlt el a bronzpárbaj11:50  Díszpolgárok lettek GörbiczékKe  Bajnok a Veszprém – 21-edszerVa  Így lépett át a Veszprém a SzegedenSzo  A Veszprém legázolta a Szegedet  A világválogatott ellen búcsúzik Pérez  A világ legjobbja Győrben folytatjaSze  A sikerek után címerváltoztatás GyőrbenKe  „Úgy nyertünk, mint a Fradi 2011-ben"  Ezért nyerte meg a BL-t a Győr!  A BL-címvédés a Győri kézisek céljaVa  A csapategység és a profizmus diadalaVa  Ezrek ünnepelték a BL-győztes GyőrtSzo  BL-győztes a Győr!!!  A Győr toronymagas favorit  „A Győr tanul a múltbeli hibáiból”  Ez lesz a bajnoki döntő programjaCsü  Hetesekkel döntős a Pick SzegedSze  Hány magyar csapat indulhat a BL-ben?Sze  Kézi-Eb: május 26-án sorsolnakSze  Óriáskivetítőn a BL-döntő visszavágója  A Győr nem bízza el magátVa  A Győr újra kibabrált a LarvikkalVa  A Szeged nem kegyelmezettSzo  Az Érd a bronzérmesSzo  A Veszprém leigázta a Tatabányát  "Ez a Győr készen áll egy BL-győzelemre"Csü  Kabaréba fulladt a kézisorsolás!Csü  Minden jegy elkelt a Győr BL-döntőjéreCsü  Megvan a kézi BL-elődöntő párosításaSze  Ingyenes tábort szervez a BL-döntősKe  Tovább erősödik a Fradi – videó!  Román bírók a Győr BL-döntőjén  A Fradi már a Győrt akarjaVa  MKB Veszprém: egy plusz, egy mínuszVa  Nagy László: ez botrányos volt!Szo  Álom maradt a négyesdöntő a VeszprémnekSzo  A harmadik meccs dönt a bronzéremről  Áder meglátogatta a veszprémi kéziseketCsü  Tizedszer lett bajnok a Győr - videóSze  Sorozatban hatodszor bajnok a GyőrSze  "A hajrában sajnos fordult a kocka"Sze  Az m1 adja a Veszprém-Kiel kézimeccsetKe  A Tatabányával találkozik a VeszprémKe  Már szombaton BL-győztes lehet a Győr  Május 5-én és 12-én BL-döntőzik a Győr  „A bírók megijedtek, hogy kikap a Kiel"Va  Kikapott a Veszprém Kielben, de hogy?!Szo  A Győrnél az előny a döntőben  Bosnyák válogatottat igazolt a Szeged  Az MKB és a Kiel is megtörné az átkotCsü  Ötezer aláírás a győri óriásmezreCsü  Elismerik hazájában a magyar kapitánytCsü  Nem remeghet a veszprémiek keze-lábaSze  Schuch Timuzsin játszhat a Kiel ellenKe  Duplán finalista a Győri ETO KCKe  BL-döntő: idegenben kezd a Győr  Tatai mégsem mondja le a válogatottságot  Tatai Péter lemondta a válogatottságot  Kedden sorsolnak a Győr BL-döntőjére
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Elképesztő gól Chambéryben
  • Elképesztő gól Chambéryben
További videók