Az idegek csatájaként volt aposztrofálható a szerdai aranymeccs, nem véletlenül: a Ferencváros KEK-et nyert vasárnap, a Győr viszont elbukta a Bajnokok Ligája döntőjét.
A Rába-partiak ráadásul drámai végjátékban, idegenben szerzett kevesebb góllal maradtak alul az alacsonyabban rangsorolt Buducsnoszt Podgoricával szemben, azt tehát csak találgatni lehetett, hogy mennyire tudják felszívni magukat a bajnoki fináléra.
A mérkőzés felvezetése barátságosabb nem is lehetett volna (a vendégek a kupagyőztes fradistákat köszöntötték, akik a BL-gólkirály Görbicz Anitának és a visszavonuló Pálinger Katalinnak nyújtottak át ajándékot), utána viszont inkább a parázs jelző illett a hangulatra.
Az imént említett Pálinger nem hálálta meg a Fraditól felé áradó kedvességet, hiszen hatalmasakat védett, különösen az utolsó másodpercben, Jelena Zsivkovics büntetőjénél.
Az állás ekkor már 28-27 volt Görbicz Anita büntetőjének (is) köszönhetően, így kezdetét vehette a fieszta – kilencedik alkalommal bajnok a Győr!
A Fradi kettős emberhátrányban fejezte be a találkozót, aminek nyomán az egyik kiállított, Tomori Zsuzsanna úgy fogalmazott később: két „normális” bíróval talán a párharcban maradhatott volna az FTC.
A fővárosiak balátlövője amiatt is bosszankodott, hogy szerinte megnyert meccset engedtek ki a kezeik közül, akárcsak az első felvonáson. Öt perccel a lefújás előtt két gól fórral állt a Fradi, a végén mégis le kellett mondania a bajnoki aranyról.
Az összecsapás rengeteg hibát hozott, amit Görbicz Anita a fáradtságnak tulajdonított a Sport Klubnak nyilatkozva. Mint mondta, a BL-vereség miatt még mindig keserű a szájízük, annak viszont örül, hogy ilyen emlékezetes meccsen búcsúztatták el Pálinger Katalint. Aranyéremmel a nyakában vélhetően könnyebben engedik el a kezét.
| NŐI KÉZILABDA BUDAPEST BANK LIGA, 2. MÉRKŐZÉS: |
|
Ferencváros-Győr 27-28 (16-17) – A párharc végeredménye: 0-2 Budapest, játékvezetők: Horváth, Marton. Ferencváros: Pastrovics, Abramovics (kapusok), Szamoránsky P. 6, Tomori 6, Szucsánszki 5 (3), Zácsik 4, Zsivkovics 3, Szádvári 1, Cifra 1, Kovacsicz 1, Deáki, Kocsis, Lukács, Such, Szarka. Edző: Elek Gábor. Győr: Lunde-Haraldsen, Pálinger (kapusok), Löke 7, Amorim 6, Görbicz 5 (4), Kovacsics 3, Orbán 3, Radicsevics 3, Gros 1, Kurucz, Lekics, Planéta, Schatzl. Vezetőedző: Karl Erik Böhn. Kiállítások: 10, ill. 6 perc Hétméteresek: 6/3, ill. 5/4 |
