Itt a vége, Pálinger utoljára búcsúzott

A méltó búcsú az elmúlt tizenöt év legjobb magyar női kézilabdakapusától nemcsak azért sikerült, mert válogatottunk Dabason, az utolsó Európa bajnoki-selejtezőn 28-21-re legyőzte Fehéroroszországot. A győzelem önmagában nem számított, hiszen Karl Erik Böhn együttese már szerdán biztosította helyét a hollandiai, decemberi Eb-n.

Viszont minden valóban Pálingerről szólt, a vasárnapi meccs tényleg elsősorban az ő búcsúmeccse volt, és csak másodsorban selejtező, tétmeccs. A csapattársak már a bemelegítésnél az ő arcképével díszített, 16-os mezszámú felsőt viseltek.

A meccs előtt a szövetség elnöke egy 254-es válogatott mezt ajándékozott Pálingernek, a kapus ugyanis most ünnepelte 254., egyben utolsó válogatottságát. A 11. percben aztán Pálinger lejött a pályáról, immár utoljára, a helyére Herr Orsolya állt, aki most igazolt vissza Győrbe. Pálinger visszavonult, pedig még lett volna benne pár év.

„Mindenképpen lenne még bennem, egyáltalán nem azért hagyom abba, mert úgy érzem, nem lennék már elég jó ehhez a szinthez – mondta Pálinger Katalin a Kézilabda.hu-nak. – Biztosan tudnék még hosszú éveket játszani, de én már tudatosan készültem erre a visszavonulásra. Az utolsó kétéves szerződésemet már ennek szellemében írtam alá, és év elején jeleztem a győri klubvezetésnek, itt a vége.”

Az egykori klasszis az elmúlt két évtizedből se pozitív, se negatív élményt nem akar és nem is tud kiemelni. "Negatívat azért nem, mert nekem azok az ezüstérmek is megszépültek, amelyeket sokan másképp éltek meg. Pozitívat pedig azért nem, mert mind a hat érmem, amit a válogatottal szereztem, valamiért egyenként különleges számomra. Az 1998-as Európa-bajnoki bronz azért, mert újonc voltam, a 2000-es olimpiai ezüst azért, mert egy ötkarikás döntőben játszhattam, és dobogón állhattam.”

„Bukarestben Európa-bajnokként hallgathattuk a magyar himnuszt, ez semmivel össze nem hasonlítható élmény – folytatta a visszaemlékezést a kapus. – Aztán jött egy új korszak, egy új csapat, amelyet szintén nagyon szerettem. A 2003-as világbajnoki döntőre máig emlékszem, életem legjobb hangulatú meccse volt. A hazai rendezésű Eb azért, mert hazai pályán játszhattam egy világversenyen, és a 2005-ös világbajnoki bronz is nagyon nagy siker volt attól a csapattól.”

A 33 éves Pálinger Katalin ugyanakkor nem akar elszakadni a kézilabdától, bár azt egyelőre ő maga sem tudja, milyen funkcióban képzeli el magát a jövőben a sportágban. Egyelőre csak az biztos, hogy szerepet vállal a 2014-es magyar-horvát rendezésű Eb-n, de a civil életre is régóta készül.

„A napjaimat egyelőre az óvoda teszi ki. Persze nem óvónéniként, mert ahhoz nincs meg a képesítésem, hanem befektetőként és tulajdonosként. Egy tízéves álmom valósulhat meg, de még sok munka van vele. A kézilabdától valóban nem akarok elszakadni, de a jövőben fog kiderülni, pontosan mit fogok csinálni, akár klubszinten, akár a szövetségnél, akár a 2014-es Európa-bajnokság rendezésében.”