Kézi Eb: minimálcél, hiányzott Nagy Laci

Szerző: MTILétrehozva: 2012. január 26. 11:26
A magyar férfi kézilabda-válogatott a szövetség elnöksége által elvárt minimális célkitűzést ugyan teljesítve a nyolcadik helyen végzett a szerbiai Európa-bajnokságon, ám a jó kezdés után a szurkolók számára mégis csalódást jelent a szereplés.

A csoportból két döntetlennel és az olimpiai bajnok franciák legyőzésével továbblépett együttes számára elérhető közelségbe került az elődöntő, ám kiderült, a csapat erőn felül teljesített, a játékosok nem tudtak a folytatásban is kiemelkedő teljesítményt nyújtani. Hiányoztak a megbízható átlövők, a 40 esztendős, ám még így is sorsdöntő gólokra képes Perez Carlos most korára való tekintettel felmentést kapott, Nagy Lászlóval pedig továbbra sem számolhat Mocsai Lajos. Bár Vetési Iván, a szövetség elnöke többször is szorgalmazta, hogy a Barcelona sztárja térjen vissza a válogatottba, ezen a téren úgy tűnik, nem történt előrelépés. Pedig az Eb-n több rivális együttes szakvezetője úgy foglalt állást, hogy ha ebben a csapatban Nagy László is szerepelne, szinte minden tornán éremesélyesként indulhatna.

Az elnök tavaly októberben azt mondta: a cél, hogy a csapat ott legyen a londoni olimpián, mégpedig a válogatottságot korábban lemondó Nagy Lászlóval együtt. Az olimpiai selejtezőre áprilisban kerül sor, s Mocsai Lajos szövetségi kapitány kiemelte: bízik benne, hogy ez az Eb jól segíti majd az áprilisi olimpiai selejtezőt.

"A csoportmérkőzések alatt jól játszottunk, két döntetlen és az olimpiai és világbajnok franciák elleni győzelem volt a mérlegünk annak ellenére, hogy Iváncsik Tamás súlyos térd-, Zubai pedig hasi sérülést szenvedett" – mondta Mocsai Lajos. "A középdöntőben már nem ment ilyen jól, hol a védekezés, hol a támadás, hol pedig a kapusteljesítmény nem volt megfelelő. Így is volt kis esély az elődöntőbe jutásra, vagy arra, hogy az ötödik helyért játsszunk, de ez sem sikerült. Ezért kicsit savanyú a szánk íze, pedig ez a nyolcadik hely lényegesen jobb, mint a két évvel ezelőtti, amikor még a csoportból sem jutottunk tovább, és 14. helyen zártunk."

A csapat előtt most egy sokkal nagyobb feladat tornyosul: április 6. és 8. között olimpiai selejtezős négyes tornán vesz részt, és onnan a két legjobb jut majd ki a londoni játékokra. Azt még nem tudni, hogy a magyarok az ötkarikás selejtezőn kikkel és hol fognak majd játszani. Ez a dánok, a spanyolok, valamint a legjobb hat közé bekerült, ám még kvalifikációs joggal nem rendelkező szerb, macedón, szlovén hármas teljesítményétől függ.

A 2013-as spanyolországi vb-re selejtezőt játszik a Mocsai-csapat majd június közepén, ám mivel a legjobb nyolc között végzett, ezért kedvező helyzetből várhatja a vasárnapi sorsolást.

 
Hozzászólások
Kabak Gyuláné 2012. január 27. 11:16 (3)
Avatar_70_female
Újonc
  1
Egyszerűen nem hiszem el, hogy még mindig folyik a "Nagylacizás"! Felejtsük már el egyszer és mindenkorra!!!!!!Nem akar magyar válogatott lenni,és kész!Meddig kell még ezen a gombócon kérődzeni!Lépjünk túl,és építsünk csapatot/amely már meg is van/nélküle!
kocsándi miki 2012. január 26. 13:34 (2)
Avatar_70_male
Újonc
  3
akire lehetett számitani mind ott volt az EBn.aki nemakart az nem is hiányozhat.sok sikert a spanyol válogatottal az olimpián.
Sporthiradó Szerkesztő 2012. január 26. 12:26 (1)
Avatar_70_male
Halhatatlan
  53174
Szólj hozzá te is a cikkhez, mondj véleményt róla!
24 ÓRA
14:44  Spanyol edző lesz Mocsai Lajos utódja14:15  Fazekas elintézte: bajnok a Veszprém!  Veszprém huszadszor, Mocsai utoljára?Csü  „Ott volt a fejekben Podgorica, de..."Csü  Pálinger: micsoda védés, micsoda búcsúSze  Hihetetlen meccsen bajnok a Győr!Sze  Hogyan lehet felpörgetni Görbiczéket?Ke  Szerdáig van idejük GörbiczéknekKe  233 millió lesz Nagy László fizetéseKe  Fradi-edző: A purparlé csak színjáték!Ke  Laurencz: Csőd Nagy Lacit visszafogadni  "Örültünk is, sírtunk is", a Fradi titka  Mi okozta a győri lányok vesztét?  Délután ünnepel a FradiVa  A Győr újra elbukott a BL-döntőbenVa  Drámai hajrában KEK-győztes a Fradi!Va  Íme a legjobb magyar kézisek!Va  Nincs vége: válaszolt a hősies SzegedSzo  „A Győr nem tudja meglepni a Podgoricát"Szo  BBL: megvannak a kiesők és feljutók  Fejben rendben van a Fradi, jöhet Viborg  160 rendfenntartó készül a Győr meccséreCsü  Már kaphatók a jegyek a magyar-norvégraCsü  "Tudjuk, a pokolba megyünk!"Csü  Győri kézilabdasztárt igazol a FradiCsü  Fazekas Nándort a Bundesligába hívjákSze  A legjobb Fradi is kevés volt Győrben!Sze  Kimászhat a Fradi a Győr árnyékából?Ke  Harmadik meccs dönt a női kézibronzról  Iváncsikék maradnak, Pérez vállalja  Magyar beszámoló BázelbenVa  Nyert a Fradi, de csak egyetlen góllalVa  Mire elég két gól?Va  A Szeged összeesett VeszprémbenSzo  Győri előny a BL-döntőben, de elég lesz?  Hatgólos előny már jó lenne a Győrnek  Eb-selejtező: keretet hirdetett Böhn  A köztévé nem adja a kézidöntőket  A Fradi-hős 6-8 gólos győzelmet vár  Egymás után kétszer nyerne BL-tCsü  Címvédésre készül a FerencvárosSze  Hivatalos: Nagy László a Veszprémé lesz!Sze  Veszprém, Szeged: SEHA?Ke  Tíz ok, miért nem jön Nagy László  Nagy László jelezte, Veszprémbe jöhetVa  Kiesett a BL-negyeddöntőben a BarcaSzo  Veszprém: megyei derbi után álomrangadóSzo  A Szeged begyújtotta a rakétákat, döntősSzo  Létrejött a Győr-Fradi álomdöntőSzo  Spanyol állampolgár lett Nagy László  Megúszták 18 évvel Cozma gyilkosaiCsü  Három jelölt Mocsai helyéreCsü  Mocsai Lajos távozik a VeszprémtőlKe  "Az érzelmi kimerültség nem múlt el"Va  A Szeged nyerte az idegek harcátVa  Sorozatban nyolcadszor MK-győztes a GyőrVa  Magyar Kupa: a Vác lett a harmadikVa  Mezőkövesdi győzelem OrosházánSzo  Görbiczék simán bejutottak a döntőbeSzo  Kupadöntős a Békéscsaba női kézicsapata
Lapozás Több hír