Kikapott a Szeged, oda a veretlenség

Létrehozva: 2011. november 9. 21:00
Feje tetejére állt a világ szerdán a férfi kézilabda Budapest Bank Ligában, legalábbis részben. A listavezető Veszprém ugyanis a nyögvenyelősebb első félidőt követően végül is magabiztosan hozta a kötelező győzelmet Kecskeméten, a Szeged viszont nagy meglepetésre megbotlott Tatabányán, sőt, ha azt vesszük, csúnyán "meg is ütötte" magát, miután nyolc góllal kapott ki Debre Viktor csapatától! Ez pedig azt jelenti, hogy már nincs veretlen csapat a mezőnyben.

Kellemetlen meglepetésben volt részük a fordulóig veretlen szegedieknek Tatabányán. A szurkolóik csaknem 80 százaléka vendéggyőzelmet tippelt a klubhonlapon - erre a Tisza-parti csapat nyolc góllal alulmaradt! S ez majdnem akkora meglepetés, mint volt a Szeged sikere korábban a Veszprém ellen.

"A mérkőzésnek az első negyven percét lehet értékelni, aztán elfogytunk. A válogatott szereplése miatt egy napot készültünk együtt, a hosszabb kispad most a hazaiaknak kedvezett" - nyilatkozta Skaliczki László, a vesztes fél, a Szeged vezetőedzője, aki rendkívül sportszerűen gratulált a Tatabányának.

Van is mihez! A Bányász szerdai győzelme azt jelenti, hogy már nincs veretlen gárda a mezőnyben.

A Veszprém nem bakizott, hozta a kötelezőt Kecskeméten! A 37-25-ös győzelme papírforma. Jóllehet, nehezen lendült bele - az első féliőben nem tudott elhúzni, többnyire két-három góllal vezetett -, a szünet után azonban kijött a valós tudásbeli különbség, és az 52. percben már meg volt a "közte tíz".

"Tíz nap után először játszottunk együtt, láthatóan fáradt volt a csapat, de örülök neki, hogy a második félidőben belelendült és kiszolgálta a közönséget" - mondta Mocsai Lajos, a bakonyiak vezetőedzője.

BUDAPEST BANK LIGA
8. FORDULÓ:
TATABÁNYA-SZEGED 27-19 (13-10)


Tatabánya, vezette: Kékes Cs., Kékes P.

TATABÁNYA: Szente - kapus, Bodó 1, Dénes, Díaz 9, Harsányi 3, Iváncsik Á. 1, Lele 6, Pásztor Á., Pordán 3, Rédei 4, Szabó Gy. Vezetőedző: Debre Viktor

SZEGED: Tatai, Mikler - kapusok, Ancsin 2, Bajorhegyi, Buday 4, Czina, Lékai 4, Nagy N. 2, Pribanic 2, Sulc 2, Vadkerti 2, Zubai 1. Vezetőedző: Skaliczki László

Hétméteresek: 0, ill. 2/1
Kiállítások: 12, ill. 8 perc

A 16. FORDULÓBÓL ELŐREHOZOTT MÉRKŐZÉS:
KECSKEMÉT-VESZPRÉM 25-37 (13-18)

Kecskemét, vezette: Baranyi, Szloska

KECSKEMÉT: Nagy L., Árki  - kapusok, Antal 1, Bakos D., Dobó 5, Konkoly 1, Kupcsik, Szabó P. 1, Temesvári 1, Tóth E. 2, Vancsics 9, Varsandán Á., Varsandán M. 5. Vezetőedző: Avar György

VESZPRÉM: Alilovic, Liszkai - kapusok, Császár, Gulyás 2, Hud 2, Ilyés 8, Iváncsik G. 6, Iváncsik T. 3, Korazija 2, Laluska, Pérez 5, Schuch, Terzic 1, Vilovszki 3, Vujin 5. Vezetőedző: Mocsai Lajos

Hétméteresek:
3/2 ill. 3/1
Kiállítások: 2, ill. 4 perc

ÁLLÁS

1. Veszprém 11 10 0 1 416-265 20
2. Szeged 10 9 0 1 317-256 18
3. Tatabánya 9 7 0 2 258-209 14
4. Csurgó 9 6 1 2 258-232 13
5. Gyöngyös 9 5 0 4 256-243 10
6. Balatonfüred 9 4 2 3 233-226 10
7. FTC-PLER 10 4 1 5 282-264 9
8. Kecskemét 10 3 1 6 260-301 7
9. Pécs 12 3 1 8 345-414 7
10. Orosháza 9 3 0 6 240-280 6
11. Tata 10 2 0 8 244-343 4
12. Mezőkövesd 10 0 0 10 248-324 0

 
Hozzászólások
24 ÓRA
17:33  Mikor a németek 22-0-ra vertek minket...15:20  Hogyan jön ki ebből a magyar kézilabda?08:58  Meghalt a Fradi legendás edzőjeKe  Megműtötték a Fradi beállójátKe  Egy beállóval megyünk Azerbajdzsán ellenKe  Komoly változások előtt a váci kézilabdaKe  Mocsai és Ilyés a veszprémi sikerekről  Megvan Görbiczék új edzőjeVa  Tökéletes búcsú MocsaitólSzo  Spanyol edző lesz Mocsai Lajos utódjaSzo  Fazekas elintézte: bajnok a Veszprém!  Veszprém huszadszor, Mocsai utoljára?Csü  „Ott volt a fejekben Podgorica, de..."Csü  Pálinger: micsoda védés, micsoda búcsúSze  Hihetetlen meccsen bajnok a Győr!Sze  Hogyan lehet felpörgetni Görbiczéket?Ke  Szerdáig van idejük GörbiczéknekKe  233 millió lesz Nagy László fizetéseKe  Fradi-edző: A purparlé csak színjáték!Ke  Laurencz: Csőd Nagy Lacit visszafogadni  "Örültünk is, sírtunk is", a Fradi titka  Mi okozta a győri lányok vesztét?  Délután ünnepel a FradiVa  A Győr újra elbukott a BL-döntőbenVa  Drámai hajrában KEK-győztes a Fradi!Va  Íme a legjobb magyar kézisek!Va  Nincs vége: válaszolt a hősies SzegedSzo  „A Győr nem tudja meglepni a Podgoricát"Szo  BBL: megvannak a kiesők és feljutók  Fejben rendben van a Fradi, jöhet Viborg  160 rendfenntartó készül a Győr meccséreCsü  Már kaphatók a jegyek a magyar-norvégraCsü  "Tudjuk, a pokolba megyünk!"Csü  Győri kézilabdasztárt igazol a FradiCsü  Fazekas Nándort a Bundesligába hívjákSze  A legjobb Fradi is kevés volt Győrben!Sze  Kimászhat a Fradi a Győr árnyékából?Ke  Harmadik meccs dönt a női kézibronzról  Iváncsikék maradnak, Pérez vállalja  Magyar beszámoló BázelbenVa  Nyert a Fradi, de csak egyetlen góllalVa  Mire elég két gól?Va  A Szeged összeesett VeszprémbenSzo  Győri előny a BL-döntőben, de elég lesz?  Hatgólos előny már jó lenne a Győrnek  Eb-selejtező: keretet hirdetett Böhn  A köztévé nem adja a kézidöntőket  A Fradi-hős 6-8 gólos győzelmet vár  Egymás után kétszer nyerne BL-tCsü  Címvédésre készül a FerencvárosSze  Hivatalos: Nagy László a Veszprémé lesz!Sze  Veszprém, Szeged: SEHA?Ke  Tíz ok, miért nem jön Nagy László  Nagy László jelezte, Veszprémbe jöhetVa  Kiesett a BL-negyeddöntőben a BarcaSzo  Veszprém: megyei derbi után álomrangadóSzo  A Szeged begyújtotta a rakétákat, döntősSzo  Létrejött a Győr-Fradi álomdöntőSzo  Spanyol állampolgár lett Nagy László  Megúszták 18 évvel Cozma gyilkosai
Lapozás Több hír