Kimászhat a Fradi a Győr árnyékából?

Szerző: Vincze SzabolcsLétrehozva: 2012. május 9. 11:14
Szerda délután 18:15-kor kezdődik a női kézilabda NB I döntőjének első mérkőzése Győrben. A Fradi csak vendégségbe megy, vagy van reális esélye is a trónfosztásra? Kielemeztük.

 

A szezon végére mindkét gárda bejutott egy nemzetközi kupasorozat döntőjébe (Győr - Bajnokok Ligája, Ferencváros - KEK), melynek első meccsei éppen hétvégén voltak itthon, de egyik esetben sem úgy alakultak, ahogy csapataink szerették volna.

Mindkét együttes győzött ugyan, de nagyon sovány előnnyel utazhatnak a visszavágóra. A Fradi egyetlen góllal győzte le a dán Viborgot (31-30), a Győr pedig kettővel a Buducsnoszt Podgoricát (29-27). Ez minden, csak nem megnyugtató előny, azaz a párharcok teljesen nyíltak maradtak, nagyon nehéz feladat vár a magyar csapatokra idegenben.

Szerda estére pedig újra mozgósítani kell az energiákat a bajnoki döntő miatt, immár egymás ellen. A Győr azonban több szempontból is előnyben van. Egyrészt az első meccs a Magvassy Mihály Sportcsarnokban lesz, azaz hazai pályán. Másrészt a keret erősebb, harmadrtészt Karl Erik Böhn csapatának egy nappal több ideje volt pihenni a Bajnokok Ligája-meccs után.

"A KEK-döntő első meccse sokat kivett belőlünk, de nyilván a Győrből is a sajátja - mondta Kökény Bea, a Ferencváros női kézilabdacsapatának ügyvezetője. - Különösen az alapembereinkből, akik közül többen kisebb sérüléssel is küszködnek. Bár kérdés lesz, ki hogyan tud újra felpörögni, úgy gondolom, ma a Győr az esélyesebb."

A hazaiak kerete egyértelműen erősebb, de az évek óta szisztematikusan építkező Fradi is beleszólhat a döntő alakulásába, még ha nem is az első meccsen. Az egyik kulcs megint a kapusposzt lehet, ahol a Győr lényegesen jobban áll két klasszissal (Katrine Lunde Haraldsen és Pálinger Katalin) de a beálló Heidi Löke és az irányító Görbicz Anita is rendszeresen jól játszik a fővárosi csapat ellen.

"Szerintem ma is ők döntik majd el a meccset - tette hozzá Kökény. - Nálunk nem tudom, ki lesz igazán kiemelkedő, mert az utóbbi időben ez senkinek sem igazán sikerült ellenük. Sok helyzetet hagyunk ki, ami annak is köszönhető, hogy a két kapusuk már pszichológiai hatással is van a lövőinkre. Nekünk a mai meccs tulajdonképpen tét nélküli, meg kell próbálni mindent, és nekik menni."

Ezt az a különbséget a friss statisztikák is jól mutatják, a Győr ebben a szezonban ugyanis kétszer is legyőzte a Fradit a bajnokság alapszakaszában: otthon 37-20-ra, a Népligetben pedig  41-30-ra. Arról már nem is beszélve, hogy Görbiczék hét és fél éve kaptak ki hazai pályán utoljára.

És a végére egy kis klubtörténelem: a Győr eddig nyolcszor (1957, 1959, 2005, 2006, 2008, 2009, 2010, 2011), az FTC 11-szer (1966, 1968, 1969, 1971, 1994, 1995, 1996, 1997, 2000, 2002, 2007) volt bajnok.

NŐI KÉZILABDA NB I 2011/2012
RÁJÁTSZÁS, DÖNTŐ, 1. mérkőzés:
GYŐR - FERENCVÁROS, május 9., 18:15
Győr, Magvassy Mihály Sportcsarnok
HIRDETÉS
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu