Megvan Görbiczék új edzője

Szerző: MTILétrehozva: 2012. május 21. 12:23
A Győri Audi ETO KC hivatalosan is bejelentette, hogy a női kézilabdacsapat kispadjára Karl Erik Böhn után, a következő szezontól az Itxako Navarra eddigi edzője, a spanyol Ambros Martin ül le.

 

A klub hétfői tájékoztatása szerint a szakembert, valamint a nyáron érkező négy játékost, Herr Orsolyát, Hornyák Dórát, Rédei-Soós Viktóriát és Szepesi Ivettet csütörtökön mutatják be.

A férfibajnokság győztesénél, az MKB Veszprémnél is spanyol vezetőedző dolgozik majd a jövőben Antonio Carlos Ortega személyében, az ő érkezését szombaton jelentették be. Ezt megelőzően Magyarországon még nem vállalt munkát edzőként spanyol szakember.

Martin az előző hét idényben az Itxako Navarra trénere volt. A 2009-ben EHF Kupát nyert csapattal tavaly úgy szerepelt BL-döntőben, hogy az elődöntőben éppen a Győrt ejtette ki, míg idén nem jutott tovább az ETO középdöntős csoportjából.

A spanyol edző elődje, a norvég Karl Erik Böhn távozott a Győrtől, mivel a magyar szövetség csak azzal a feltétellel engedte el fél évre az ETO-hoz, hogy a szezon végén már csak kizárólag a magyar női válogatott szövetségi kapitányaként dolgozik tovább.

Böhnt azzal a nem titkolt céllal szerződtette a győri klub, hogy végre sikerüljön megnyerni a legrangosabb trófeát, a BL-t, azonban a montenegrói Buducsnoszt Podgorica idegenben lőtt több góllal jobbnak bizonyult a fináléban. Így aztán az ETO a története hetedik európai kupadöntőjét is elveszítette.

Csütörtökön négy játékos érkezését jelentik be hivatalosan. A kapus Herr Orsolya már játszott Győrben 2009-ig, ő és Szepesi Ivett Siófokról igazol át. Rédei-Soós Viktória idén bajnok lett az osztrák Hypo NÖ-vel, míg Hornyák Dóra Veszprémből szerződik Győrbe.

Az ETO-tól hárman távoznak: Pálinger Katalin visszavonul, Ana Gros Németországban, Vérten Orsolya pedig a KEK-győztes, magyar bajnoki ezüstérmes Ferencvárosban folytatja pályafutását.

 

HIRDETÉS
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu