Úgy néz ki, Nagy László ezzel a spanyol-magyar átigazolási üggyel kapcsolatban a lehető legbonyolultabban, és talán kicsit következetlenül jár el. A dolog évek óta húzódik, egész pontosan 2009. június 21-e óta, a játékos ugyanis ekkor szerepelt utoljára a magyar férfi kézilabda-válogatottban. Másfél év múlva pedig hivatalosan is lemondta a nemzeti csapatban való szereplést.
Ekkor már mindenki arra tippelt, hogy az átlövő a spanyol csapatba akar bekerülni, és ezért mondta le a válogatottságot, hiszen a Nemzetközi Kézilabda Szövetség (IHF) szabályai szerint három év szünet kell az országváltáshoz. Ez a mostani olimpiára meg is lenne, az AS spanyol napilap információi szerint pedig Nagy László a napokban meg is kapta a spanyol állampolgárságot.
A 31 éves jobbátlövő 2000 óta játszik Barcelonában, ahol mára csapatkapitány és kulcsjátékos lett, jelenlegi szerződése 2013 június 30-ig szól. A Koppenhága utáni nyertes, de összesítésben Bajnokok Ligája-kiesést jelentő negyeddöntő-visszavágó után Nagy László egy sajtótájékoztatón hivatalosan is bejelentette, hogy az edzőváltás előtt álló MKB Veszprém komolyan érdeklődik iránta.
A bejelentésből kiderül, hogy őt is érdekli a megkeresés, a katalán Sport információi szerint a kivásárlási ár lehet az egyetlen akadály, amely nagyon magas, mintegy három millió euró. A tárgyalások viszont azt jelenthetik, hogy Nagy a szezon végén távozhat a klubtól.
A játékos szándékával kapcsolatban évekig bizonytalanság volt nemcsak a szurkolókban, hanem a sportvezetőkben is. A gond nem azzal van, hogy világ jelenlegi egyik legjobb férfi kézilabdajátékosa, és talán legjobb átlövője másik válogatottban akar játszani, mert ez szíve joga, ráadásul profi pályafutása nagy részét Barcelonában töltötte, ahol szeretik és megbecsülik.
Mivel azonban az állampolgárság megszerzése egyet jelent azzal, hogy nagy valószínűséggel spanyol színekben indul majd a nyári londoni olimpián, nem biztos, hogy szerencsés épp most egy esetleges veszprémi szerződés. Ami a magyar szurkolókkal szemben akár tiszteletlennek is tűnhet, figyelembe véve azt a gyakran túlzott felhajtást, ami Nagy László döntését - gyakran egyébként igazságtalanul - az utóbbi években kísérte.
