Nagy László visszatért a válogatottba!

Szerző: KHLétrehozva: 2012. június 4. 09:27
"Az elmúlt három évet lezártnak tekintem" - mondta Nagy László hétfőn, amikor hivatalosan is bejelentette, ami már hetek óta izgalomban tartja a szakmát és a magyar kézilabda-szurkolókat: három év után visszatér a magyar válogatottba. Délután már együtt edz a csapattal Veszprémben, és vasárnap pályára is lép Norvégia ellen.

 

A Kézilabda.hu veszprémi információkra hivatkozva már hétfő délelőtt megtudta, hogy Nagy László, a Barcelona világklasszis magyar átlövője délután Budapesten bejelentést tesz a visszatérésével kapcsolatban, majd 17:00-tól Veszprémben már együtt edz a magyar férfi kézilabda-válogatottal, amelyben vasárnap, a norvégok elleni világbajnoki selejtezőn minden bizonnyal pályára is lép.

A Magyar Kézilabda Szövetség tájékoztatása szerint ennek technikai akadálya - pl. késői nevezés - nincs. A hivatalos bejelentésre a Thália Színházban került sor, ahol jelen volt a Parlamentből érkező Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, Veszprém városának országgyűlési képviselője is. "A világon bármelyik város örülne egy ilyen kaliberű játékosnak, így természetesen Veszprém is."

Vetési Iván elnök átadta Nagy Lászlónak a 19-es magyar mezt. A játékos utoljára 2009. június 21-én lépett pályára a magyar válogatottban, a Szlovákia elleni idegenbeli Eb-selejtezőn. "Először a Pick-Szegedet kereste meg az ügynököm, lévén a nevelőegyesületem, de nem tudtak olyan ajánlatot tenni, amit el tudtunk volna fogadni" - mondta Nagy a sajtótájékoztatón.

"A Veszprém ajánlata nagyon szimpatikus volt, és a döntésemben elsősorban családi okok játszanak szerepet. Én a magam részéről, a mai nappal az elmúlt három évet lezártnak tekintem. Ennyit várni kellett, és szerintem erről már nincs is mit beszélni."

Nagy László elmondta, hogy pár hónapja még úgy gondolta, a Barcelonában fejezi be a pályafutáésát, és négyéves szerződést szeretett volna kötni a klubbal. A vezetők azonban másképp gondolták, így egyre jobban érett a hazatérés gondolata.

A játékos bízik abban, hogy a veszprémi szurkolók is elfogadják, és a vasárnapi, Norvégia elleni világbajnoki selejtezőn is buzdítani fogják. Arról, hogy Nagy László idén vagy csak jövőre csatlakozik-e az MKB Veszprém kézilabdacsapatához, még folynak a tárgyalások.

Ugyancsak veszprémi (klub)hírek, hogy a világklasszis beálló, a chilei-olasz kettős állampolgár Marco Oneto, aki eddig a Barcelona játékosa volt, kedden Veszprémbe érkezik, ahová követi majd Cristian Ugalde, a 24 éves spanyol válogatott balszélső is, aki már jelezte távozási szándékát a katalán klubnak.

A NAGY LÁSZLÓ-ÜGY KRONOLÓGIÁJA
2009. június 21. Nagy László eddigi utolsó válogatott mérkőzése. A szlovákok elleni galgóci Eb-selejtezőn - melyet 30-19-re nyert a magyar csapat, és ezzel kijutott a 2010-es Eb-re - az átlövő ötször volt eredményes.
2009 őszétől Nagy nem szerepelt többek között az Eb-n, valamint az azt követő vb-selejtezőkön. Csapatkapitányként a válogatott játékosok nagyobb anyagi megbecsülését szerette volna elérni, ugyanakkor hívta őt a spanyol szövetség is, hogy legyen ott válogatott. A kinevezett új kapitány, Mocsai Lajos jelezte: szakmailag indokoltnak tartja Nagy meghívását a válogatottba, ám a játékosnak magának kell döntenie, hogy tudja-e vállalni a szereplést vagy sem.
2010. június A csapat nélküle harcolta ki a 2011-es vb-indulást.
2010. november Nagy ismét jelezte: mivel nem változtak meg azok a feltételek (például a napidíjak megemelése, biztosítások), amelyeket jelzett a magyar szövetségnek (MKSZ), továbbra is távol marad a válogatottól. Az MKSZ akkori elnöke, Sinka László jelezte: olyan lehetőséget vázolt fel Nagy előtt, hogy majd aktív pályafutásának végén komoly szerepet kaphat a magyar, illetve nemzetközi kézilabdás életben, ugyanakkor a játékos hozzáállásával nem ért egyet. Egy hónappal később az MKSZ közleményben igyekezett megcáfolni Nagy állításait, viszont a játékostársak kiálltak Nagy mellett, és levelükben jelezték: mindenben egyetértenek a csapatkapitánnyal. Ezt követően - a felek jelzése szerint - sikeres egyeztetések kezdődtek.
2010. december Mocsai meghívót küldött Nagynak a 2011 januári vb-re, ám a játékos távolmaradt. A csapat nélküle lett hetedik és szerzett jogot ezzel olimpiai selejtezős szereplésre.
2011. február 15. A szövetség eddig az időpontig várt választ Nagytól arra, hogy a jövőben kíván-e szerepelni a nemzeti csapatban, de az átlövő már 2011. február 10-én nyílt levelében - indoklás nélkül - hivatalosan lemondta a válogatottságot.
2011. március Az Eb-selejtezőkön Nagy nélkül sikerült kiharcolni a 2012-es Eb-indulást.
2011. április 2. - Nagy a Barcelonával az MKB Veszprém csarnokában lépett pályára a BL nyolcaddöntőjének visszavágóján, a magyar szurkolók élesen bírálták őt, bekiabálásokkal, illetve transzparenseken kifejezve véleményüket. Nagy vezére volt a katalán gárdának, amely aztán továbbjutott, sőt, később meg is nyerte a legrangosabb európai kupát.
2011. október Vetési Iván, a magyar szövetség új elnöke megemlítette: Nagy Lászlót visszavárják a válogatottba. "Most már nem a személyes rábeszélésen múlik: azon vagyunk, hogy a válogatottak számára a megfelelő feltételeket megteremtsük. Onnantól Lacin múlik, akire nem szeretnék túl nagy nyomást gyakorolni: hallgasson meg minket és döntsön maga. A célunk, hogy Londonban magyar színekben játszhasson az olimpián" - mondta akkor Vetési.
Egy nappal később Nagy jelezte: álláspontja változatlan. "Azzal váltunk el, hogy később újra leülünk beszélgetni, ám konkrét időpontról nem állapodtunk meg" - fogalmazott akkor Nagy, hozzátéve, hogy reméli, a szövetségben és a sportágban tervezett változások kedvezően hatnak majd a magyar kézilabdára.
2011. december Szurkolói szavazás alapján Nagy László lett az elmúlt ötven év legjobb szegedi játékosa, ráadásul a handball-planet szaklapnál őt választották az év játékosává.
2012. január Az Eb-n nem játszott Nagy.
2012. április 7. A válogatott Nagy nélkül jut ki az olimpiára.
2012. április A spanyol Legfelső Sporttanács jelezte: támogatja az átlövő honosítását, hogy már a londoni olimpián spanyol színekben szerepelhessen. Április 28-i spanyol sajtóértesülés szerint Nagy spanyol állampolgár lett, és spanyolként ott lesz az ötkarikás játékokon.
2012. május A hónap elején Nagy bejelentette a Barcelona vezetőinek, hogy elhagyja a klubot, visszatér Magyarországra, és Veszprémben folytatja pályafutását. Spanyol sajtóértesülések szerint Nagy a világ legjobban fizetett kézilabdázója lesz. A helyzetet bonyolította, hogy a játékosnak még élő szerződése van a Barcelonával. Ahogy Szörnyi Attila menedzser utalt rá: a Barcelonán múlik, Nagy mikor és mennyiért távozhat. A szövetségi kapitány hangsúlyozta: akkor tud Naggyal számolni, ha a két klub megegyezik.
2012. május 19. A spanyol vonal erősödését jelzi, hogy a veszprémi klub bejelentette: a spanyol Antonio Carlos Ortega lesz a vezetőedző.
2012. május 25. Nagy a megadott határidőre nem tette le a spanyol állampolgársági esküt, így eldőlt, hogy a spanyol válogatottal nem lehet ott az olimpián.
2012. május 29. A Barcelona chilei beállósa, Marco Oneto érkezését adta hírül a Veszprém.
2012. június 4. Nagy László bejelentette: visszatér a magyar válogatottba.
Hozzászólások
Filipó István 2012. június 5. 08:30 (21)
Bajnok
  3006

„hát én nem engedtem volna őt vissza, sőt, ha megkeresett volna, akkor el is küldtem volna őt spanyolországba.most majd úgy veszi fel a magyar mezt, mintha élete álma válna valóra.....:S

és ugye mi, a magyarok szó nélkül, örömmel visszavárjuk.....:S

de ez van, ezért tartunk mi magyarok itt!




[Hivatkozás: United Forever 2012. június 4. 22:14]
De sok magyar hazafi lett itt! A politikusaink miatt tart itt az ország, nem N.L.ügye miatt!
kérdezzük meg a válogatott csapattársakat 2 db kérdést tegyünk fel.1.Szeretnének-e érmet szerezni a Londoni olimpián????
2.Hogy van erre nagyobb esély, N.Lászlóval, v nélküle????

Ennyit erről....
Hajrá FC Barcelona!!!
United Forever 2012. június 4. 22:14 (20)
Avatar_70_male
Újonc
  20
hát én nem engedtem volna őt vissza, sőt, ha megkeresett volna, akkor el is küldtem volna őt spanyolországba.most majd úgy veszi fel a magyar mezt, mintha élete álma válna valóra.....:S
és ugye mi, a magyarok szó nélkül, örömmel visszavárjuk.....:S
de ez van, ezért tartunk mi magyarok itt!
Ágyus Pista 2012. június 4. 20:48 (19)
Avatar_70_male
Újonc
  71

„látom csak olvasol de nem érted...itt ezt nem azért linkeltem be mert Barcelonában kézilabdázott, hanem azért mert a Spanyolok nüansznyira voltak tőle hogy az ő színeikben szerepeljen Londonban! És ez most őket is érzékenyen érintette...főleg katalóniában.elég önérzetes nép...szóval ők is haragudhatnánka N.L.ra, de ehelyett...nem mint "mi"”




[Hivatkozás: Filipó István 2012. június 4. 20:45]
Nem vitatkozom veled! Mindenki másképp látja a dolgokat! A tényen semmi nem változtat: ELDOBTA A MEZÜNKET, KIJUTOTTUNK AZ OLIMPIÁRA, MAJD VISSZAJÖTT! Ez a lényeg.Befejeztem a vitát itt!
Filipó István 2012. június 4. 20:45 (18)
Bajnok
  3006

„Mond már el ki beszél rajtad kívül itt a klubcsapat meccsekről??? Kit érdekel melyik csapatban van.A válogatottal ne játszotta volna el ezt 3 évig...Utólag könnyen nyilatkozik szépeket.Felénk az embereket a tetteiről és nem a szavairól ítélik meg...”




[Hivatkozás: Ágyus Pista 2012. június 4. 20:37]
látom csak olvasol de nem érted...itt ezt nem azért linkeltem be mert Barcelonában kézilabdázott, hanem azért mert a Spanyolok nüansznyira voltak tőle hogy az ő színeikben szerepeljen Londonban! És ez most őket is érzékenyen érintette...főleg katalóniában.elég önérzetes nép...szóval ők is haragudhatnánka N.L.ra, de ehelyett...nem mint "mi"
Hajrá FC Barcelona!!!
Ágyus Pista 2012. június 4. 20:37 (17)
Avatar_70_male
Újonc
  71

!külső hivatkozás, lehetséges spam!

Magyrok...Barcelonában meg lehet nézni hogy emlékeznek (majd) rá...”




[Hivatkozás: Filipó István 2012. június 4. 20:33]
Mond már el ki beszél rajtad kívül itt a klubcsapat meccsekről??? Kit érdekel melyik csapatban van.A válogatottal ne játszotta volna el ezt 3 évig...Utólag könnyen nyilatkozik szépeket.Felénk az embereket a tetteiről és nem a szavairól ítélik meg...
Filipó István 2012. június 4. 20:36 (16)
Bajnok
  3006

„Nem a nagy magyarságom a kérdés.És a válogatott szereplés nem csak eredmény kérdése.Ez az összes magyar képviselését jelenti a világ előtt! Mindenki másképp gondolja!



Én is csurgói vagyok




[Hivatkozás: Ágyus Pista 2012. június 4. 20:32]
NO...kicsi a világ!!!

NÉv??? pm-ben???
Hajrá FC Barcelona!!!
Filipó István 2012. június 4. 20:33 (15)
Bajnok
  3006
!külső hivatkozás, lehetséges spam!
Magyrok...Barcelonában meg lehet nézni hogy emlékeznek (majd) rá...
Hajrá FC Barcelona!!!
Ágyus Pista 2012. június 4. 20:32 (14)
Avatar_70_male
Újonc
  71

„Még egyszer megkérdem...a Magyar válogatottnak/kézilabdának mi az érdeke? az hogy etikai demonstrációt tartson???? A játékosoknak mi a vágya? egy minél jobb esetleges érmet érő helyen zárni Londonban! A Spanyolok igen is bosszúsak h nem lett az övék! A világon nincs egy olyan edző, csapat sem aki ne kapna 2 kézzel utána...védekezés, támadás világklasszis szint! A nagy Magyar hazafiak meg itt pampognak...akkor pampogjatok amikor a mindenkori kormány elmegy az atlanti óceán közepére a ti/mi pénzünkön ülésezni!!! azok igazi MAGYAROK nem ???

Úszást néz valaki? na akkor nem jönnétek ezzel a Nélküle elértük, és most már jön...a vb selejtezőt is elértük, és nem jött...vagy az eb-t...ott sem volt jelen...most jön mert a Veszprém most veszi meg...ennyi...az úszáshoz visszakanyarodva ott sem azok úsznak döntőt akik kiharcolják...értelemszerűen a váltóról van szó!

HAJRÁ MAGYAROK! HAJRÁ CSURGÓ!”




[Hivatkozás: Filipó István 2012. június 4. 20:29]
Nem a nagy magyarságom a kérdés.És a válogatott szereplés nem csak eredmény kérdése.Ez az összes magyar képviselését jelenti a világ előtt! Mindenki másképp gondolja!

Én is csurgói vagyok
Filipó István 2012. június 4. 20:29 (13)
Bajnok
  3006
Még egyszer megkérdem...a Magyar válogatottnak/kézilabdának mi az érdeke? az hogy etikai demonstrációt tartson???? A játékosoknak mi a vágya? egy minél jobb esetleges érmet érő helyen zárni Londonban! A Spanyolok igen is bosszúsak h nem lett az övék! A világon nincs egy olyan edző, csapat sem aki ne kapna 2 kézzel utána...védekezés, támadás világklasszis szint! A nagy Magyar hazafiak meg itt pampognak...akkor pampogjatok amikor a mindenkori kormány elmegy az atlanti óceán közepére a ti/mi pénzünkön ülésezni!!! azok igazi MAGYAROK nem ???
Úszást néz valaki? na akkor nem jönnétek ezzel a Nélküle elértük, és most már jön...a vb selejtezőt is elértük, és nem jött...vagy az eb-t...ott sem volt jelen...most jön mert a Veszprém most veszi meg...ennyi...az úszáshoz visszakanyarodva ott sem azok úsznak döntőt akik kiharcolják...értelemszerűen a váltóról van szó!
HAJRÁ MAGYAROK! HAJRÁ CSURGÓ!
Hajrá FC Barcelona!!!
Necros FTC 2012. június 4. 20:20 (12)
Újonc
  24
Így van!

Egyébként meg ez a lényeg: "Úgy tudom, a korábban általam kifogásolt feltételek megváltoztak, javultak a válogatottnál.A csapat tagjaival eddig is folyamatosan kapcsolatban voltam, és tudom, hogy egy nagyszerű csapatba és egy remek közösségbe kerülök vissza – mondta el Nagy László.- Felém eddig mindig pozitív vélemények jutottak el a fiúktól."
Örülök, hogy visszatért!
Ágyus Pista 2012. június 4. 20:17 (11)
Avatar_70_male
Újonc
  71

„válasz erre gombot látom nem ismered......Persze az a nyílt levél is pont olyanokat tartalmazott hogy épp elég legyen arra hogy Nagy Laci mekkora k.öcsög meg ilyenek...Tudod mit majd meglátjuk mi lesz,szerintem fontos tagja a válogatottnak,és ezt nem te döntöd el...”




[Hivatkozás: Nagy Gábor 2012. június 4. 20:02]
1: a válasz gombot ismerni nem nagy dolog, persze ha mindenkinek szán valaki egy szöveget, akkor miért menne válaszba?! fail

2: Ha szerinted, az helyes, ha valaki adott dolgokra hivatkozva lemondja a válogatottságot, majd mikor ez a válogatott kiharcol valamit, rögtön jön és megmenti a világot...akkor legyen szíved joga így gondolni...fail
3: Senki nem kérdőjelezi meg, hogy mennyire jó játékos, kétség kívül az egyik legjobb ezen a bolygón.De, hogy a magyar ember gyomra miért vesz be mindent?!
4: Pár hónappal ezelőtt, mikor Tevezt a City-be "visszaengedték" mindenki szídta szerencsétlen edzőt, hogy "mekkora balek, megalázkodik stb...A "nagy" nagy lacis ügynek eléggé hasonló szaga van...5: Nem az én jogom eldönteni nyilván, hogy játszik e.De az már az én dolgom, hogy be kapcsolom-e a tv-t, hogy ezt az csávót nézzem a válogatottban.Nem csak én leszek, aki emiatt nem érzi majf magáénak a válogatottat.És eredetileg értünk van ez a csapat nem?
6: Előző gondolat menet folyt.: Ha valaki egy klubcsapatban játszik, akkor saját pénztárcáját képviseli.DE, ha valaki a címeres mezt felhúzza, az a családját, barátait, szeretteit, és a NEMZETÉT képviseli.Bocs, de ne mond, hogy bárki is magáénak érzi azt a játékost, aki eldobja a mezét mert gondok lépnek fel.A válogatott játékosnak csúszni-mászni kell, hogy megmutassa nagyvilágnak, mennyire is nagy a mi kis országunk.Másnak nem léptek fel nehézségek a válogatott körül? Tudod, nagy lacika a szereplést MAGYAR MEZBEN kényszernek érzi, holott ez dicsőség...Bocs, hogy hosszú lett, de hát nah ez van

Szerkesztve: 2012. június 4. 20:18
Nagy Gábor 2012. június 4. 20:02 (10)
Rajongó
  1167

„Ki beszél itt arról, hogy a Barcelona játékosa volt.Azzal nincs is gond.Ki beszél itt a pénzről??? Csak furcsa, hogy amíg selejtezőket játszottunk, addig nem volt neki megfelelő a körülmény stbstb.Mikor olimpián játszunk, akkor rögtön minden tuti.Ez igazán elfogadható.Meg mi az, hogy mi semmit nem tudunk az ügyről??? Te/Ti biztos többet tudtok.Elolvashatta mindenki a nyílt levelét.Világosan megmondta, hogy neki ez az amaz nem megfelelő a válogatott körül.Ő spanyol lesz, mert ezt a hírt soha nem tagadta.Csak hát szerencsétlen magyar válogatott közbeszólt: NÉLKÜLE kijutott az olimpiára...most már nem savanyú a narancs Lacikám????





u.i: Inkább szurkolok egy csapatnak, aki 10.lesz egy tornán, de szívvel lélekkel küzd, minthogy egy olyannak, ahol a játékosok csak saját maguk érdekeit tekintik szem előtt...Nem minden az eredmény!”




[Hivatkozás: Ágyus Pista 2012. június 4. 15:44]
válasz erre gombot látom nem ismered......Persze az a nyílt levél is pont olyanokat tartalmazott hogy épp elég legyen arra hogy Nagy Laci mekkora k.öcsög meg ilyenek...Tudod mit majd meglátjuk mi lesz,szerintem fontos tagja a válogatottnak,és ezt nem te döntöd el...
Hajrá Real Madrid!!!
Nagy Gábor 2012. június 4. 20:01 (9)
Rajongó
  1167
Hajrá Real Madrid!!!
GlOrY GLORY 2012. június 4. 18:36 (8)
Ígéret
  233
ha majd bizonyít, elismerem hogy kell a csapatba.addig viszont egy nagyképű senki, akit csak a pénz hajt!
Hajrá Manchester United!!!
Marik Márió 2012. június 4. 16:15 (7)
Avatar_70_male
Újonc
  25
Játékos képességei alapján egyértelműen befér a Veszprémbe is és a Magyar válogatottba is, de könyörgöm, ez az ember egy 0.Pénzért eladta a hazáját.Azzal hogy a Barcelonába kézilabdázik semmi gond, de hogy lemondta a Magyar válogatottságot a spanyolért felháborító, és ezek után van pofája visszajönni.Aki meg védi ezt a kutyát arról is megvan a véleményem.Nem tetszenek a körülmények a válogatottba, oké nem játszom, de nem pártolok át egy másikba...
Ágyus Pista 2012. június 4. 15:44 (6)
Avatar_70_male
Újonc
  71
Ki beszél itt arról, hogy a Barcelona játékosa volt.Azzal nincs is gond.Ki beszél itt a pénzről??? Csak furcsa, hogy amíg selejtezőket játszottunk, addig nem volt neki megfelelő a körülmény stbstb.Mikor olimpián játszunk, akkor rögtön minden tuti.Ez igazán elfogadható.Meg mi az, hogy mi semmit nem tudunk az ügyről??? Te/Ti biztos többet tudtok.Elolvashatta mindenki a nyílt levelét.Világosan megmondta, hogy neki ez az amaz nem megfelelő a válogatott körül.Ő spanyol lesz, mert ezt a hírt soha nem tagadta.Csak hát szerencsétlen magyar válogatott közbeszólt: NÉLKÜLE kijutott az olimpiára...most már nem savanyú a narancs Lacikám????


u.i: Inkább szurkolok egy csapatnak, aki 10.lesz egy tornán, de szívvel lélekkel küzd, minthogy egy olyannak, ahol a játékosok csak saját maguk érdekeit tekintik szem előtt...Nem minden az eredmény!

Szerkesztve: 2012. június 4. 15:45
Stumpf Alex 2012. június 4. 15:05 (5)
Avatar_70_male
Ígéret
  291
És miként is szolgálja Laci visszatérése a válogatottat??? Megy a csapat az olimpiára amit nélküle harcolt ki és most jön, hogy ő is magyar??? A spanyolokat meg hülyítette a mieinkkel együtt 3 évig??? Remélem az SH-tól valaki tud valamit kideríteni erről az egészről, mert ez így nem kerek, hogy ÍGY le akarják nyomni a torkunkon...
Nagy Gábor 2012. június 4. 14:05 (4)
Rajongó
  1167

„Szégyen és gyalázat.A magyar nép mindent eltűr! És pont ma jún.4-én, kapunk egy újabb pofont.Nagy Laci gúnyt űzött a válogatottból, a játékostársakból, a szurkolókból, az egész magyar népből!!! Szégyenletes, hogy van bőr az arcán magára húzni a címeres mezt! Válogatottban szerepelni nem anyagi kérdés, ez hazaszeretet kérdése! Kíváncsi vagyok: HA NEM JUTOTTUNK VOLNA KI AZ OLIMPIÁRA, AKKOR IS VISSZAJÖNNE?????



Gratulálok azoknak az egész ország nevében, akik elrendezték/lehetővé tették neki, hogy újra hazánk mezét magára öltse!!!”




[Hivatkozás: Ágyus Pista 2012. június 4. 10:52]
én örülök hogy visszatért,te meg nem tudsz semmit,csak annyit amennyit elmondtak az ügyről,nem kéne itt ítélkezni.Külföldön jól keresett még szép hogy ott volt,miért nem ezt csinálja több száz Magyar kimegy külföldre azt b.aszik visszajönni,úgy hogy nem csak őt lehet hazaárulónak nevezni,sőt nem is nevezem mert nem csinált olyat hogy Magyar mezt égetett vagy valami,csak annyit hogy nem jött a válogatottba van ilyen,ez volt vele sajnos,de most visszatér és ha jól szerepel mindenki majd isteníti ezt bírom a magyar rajongókban.Én nem utálom jöjjön csak,Hajrá Magyarok,Hajrá Laci!!!!!
Hajrá Real Madrid!!!
Filipó István 2012. június 4. 11:09 (3)
Bajnok
  3006

„Szégyen és gyalázat.A magyar nép mindent eltűr! És pont ma jún.4-én, kapunk egy újabb pofont.Nagy Laci gúnyt űzött a válogatottból, a játékostársakból, a szurkolókból, az egész magyar népből!!! Szégyenletes, hogy van bőr az arcán magára húzni a címeres mezt! Válogatottban szerepelni nem anyagi kérdés, ez hazaszeretet kérdése! Kíváncsi vagyok: HA NEM JUTOTTUNK VOLNA KI AZ OLIMPIÁRA, AKKOR IS VISSZAJÖNNE?????



Gratulálok azoknak az egész ország nevében, akik elrendezték/lehetővé tették neki, hogy újra hazánk mezét magára öltse!!!”




[Hivatkozás: Ágyus Pista 2012. június 4. 10:52]
Semmit, de semmit nem tudsz az üggyel kapcsolatban, csak amit kiszivárogtattak.ezek viszont épp úgy lehettek tények, mint fikciók!
ahogyan te látod, és véleményezel ebből adódóan, is egy szempont...Viszont fordítsuk meg! Azért hazaáruló, meg minden xar ember, mert azt nem fogadta el a Magyar szövetségben kialakult hiányosságot! Külföldön mindenhol sokkal jobb(ak) a feltétel(ek).ezt tudjuk! Politika! erre vezethető az egész vissza! abban nem vagyunk világelsők...sőt...Ezen kívül az ő szereplése is ugyanúgy érdeke a Magyar kézilabdának mint bárkié...talán még jobban is...el kellene dönteni a Magyar kézilabda rajongónak, szurkolónak, hogy mit szeretne az olimpián!
A magyar nép büszkeségét demonstrálni, vagy jó eredményt elérni! elöbbiért nem sokat adnak a kézilabdában...
Hajrá FC Barcelona!!!
Ágyus Pista 2012. június 4. 10:52 (2)
Avatar_70_male
Újonc
  71
Szégyen és gyalázat.A magyar nép mindent eltűr! És pont ma jún.4-én, kapunk egy újabb pofont.Nagy Laci gúnyt űzött a válogatottból, a játékostársakból, a szurkolókból, az egész magyar népből!!! Szégyenletes, hogy van bőr az arcán magára húzni a címeres mezt! Válogatottban szerepelni nem anyagi kérdés, ez hazaszeretet kérdése! Kíváncsi vagyok: HA NEM JUTOTTUNK VOLNA KI AZ OLIMPIÁRA, AKKOR IS VISSZAJÖNNE?????

Gratulálok azoknak az egész ország nevében, akik elrendezték/lehetővé tették neki, hogy újra hazánk mezét magára öltse!!!

Szerkesztve: 2012. június 4. 10:54
24 ÓRA
  Új elnök a VeszprémnélSze  Még nem dőlt el a bronzpárbajSze  Díszpolgárok lettek GörbiczékKe  Bajnok a Veszprém – 21-edszerVa  Így lépett át a Veszprém a SzegedenSzo  A Veszprém legázolta a Szegedet  A világválogatott ellen búcsúzik Pérez  A világ legjobbja Győrben folytatjaSze  A sikerek után címerváltoztatás GyőrbenKe  „Úgy nyertünk, mint a Fradi 2011-ben"  Ezért nyerte meg a BL-t a Győr!  A BL-címvédés a Győri kézisek céljaVa  A csapategység és a profizmus diadalaVa  Ezrek ünnepelték a BL-győztes GyőrtSzo  BL-győztes a Győr!!!  A Győr toronymagas favorit  „A Győr tanul a múltbeli hibáiból”  Ez lesz a bajnoki döntő programjaCsü  Hetesekkel döntős a Pick SzegedSze  Hány magyar csapat indulhat a BL-ben?Sze  Kézi-Eb: május 26-án sorsolnakSze  Óriáskivetítőn a BL-döntő visszavágója  A Győr nem bízza el magátVa  A Győr újra kibabrált a LarvikkalVa  A Szeged nem kegyelmezettSzo  Az Érd a bronzérmesSzo  A Veszprém leigázta a Tatabányát  "Ez a Győr készen áll egy BL-győzelemre"Csü  Kabaréba fulladt a kézisorsolás!Csü  Minden jegy elkelt a Győr BL-döntőjéreCsü  Megvan a kézi BL-elődöntő párosításaSze  Ingyenes tábort szervez a BL-döntősKe  Tovább erősödik a Fradi – videó!  Román bírók a Győr BL-döntőjén  A Fradi már a Győrt akarjaVa  MKB Veszprém: egy plusz, egy mínuszVa  Nagy László: ez botrányos volt!Szo  Álom maradt a négyesdöntő a VeszprémnekSzo  A harmadik meccs dönt a bronzéremről  Áder meglátogatta a veszprémi kéziseketCsü  Tizedszer lett bajnok a Győr - videóSze  Sorozatban hatodszor bajnok a GyőrSze  "A hajrában sajnos fordult a kocka"Sze  Az m1 adja a Veszprém-Kiel kézimeccsetKe  A Tatabányával találkozik a VeszprémKe  Már szombaton BL-győztes lehet a Győr  Május 5-én és 12-én BL-döntőzik a Győr  „A bírók megijedtek, hogy kikap a Kiel"Va  Kikapott a Veszprém Kielben, de hogy?!Szo  A Győrnél az előny a döntőben  Bosnyák válogatottat igazolt a Szeged  Az MKB és a Kiel is megtörné az átkotCsü  Ötezer aláírás a győri óriásmezreCsü  Elismerik hazájában a magyar kapitánytCsü  Nem remeghet a veszprémiek keze-lábaSze  Schuch Timuzsin játszhat a Kiel ellenKe  Duplán finalista a Győri ETO KCKe  BL-döntő: idegenben kezd a Győr  Tatai mégsem mondja le a válogatottságot  Tatai Péter lemondta a válogatottságot
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Elképesztő gól Chambéryben
  • Elképesztő gól Chambéryben
További videók