Két újdonsült nemzeti kupagyőztes néz majd farkasszemet a 13 ezres Sparkasse Arénában, és nem lehet tudni, hogy a története egyik legnagyobb átalakulása előtt álló hazai csapat tagjait hogyan érinti majd nem kevesebb, mint négy világklasszisuk - Omeyer, Narcisse, Ahim és Ilic idény végi, tehát nagyon közeli távozása. Lehet, hogy az utolsó nagy lehetőség kihasználásának együttes akarata serkenti majd a német” kézilabdás” város kedvenceit, ám ennek az ellenkezője is bekövetkezhet a klubvezetés előre bejelentett „leépítési” vagy „lefékezési” szándéka miatt…
„Nekünk a magunk céljával és játékával kell foglalkoznunk és már az első negyeddöntős mérkőzésen a lehető legtöbbet kihozni magunkból – folytatta Carlos Ortega. – Nem úgy állunk majd ki, hogy ennek a meccsnek csak mi lehetünk a vesztesei, a célunk ugyanis csak a lehető legszorosabb eredmény kicsikarása lehet.”
„Nem szokásom a tippelés, ezért most sem vállalkozom arra, hogy jóslatokba bocsátkozva egy még elfogadható vereség arányáról kezdjek beszélni. Csak annyit mondhatok, hogy a továbbjutás kérdésének semmiképpen sem szabad már Kielben eldőlnie. Az ellenfél roppant erős, de idáig sem tudta megnyerni minden mérkőzését, és arra is emlékeztetnék, hogy a legjobb nyolc közé jutásuk is csupán két gólon múlott. Ennyi, ilyen kevés volt a különbség két meccs eredményét összeadva a THW Kiel és az orosz Csehovszkije Medvegyi között.”
Arra a kérdésre, hogy jobb-e a mai MKB Veszprém, mint a februárban látott együttes, tehát erősebb és összeszokottabb-e, a 41 esztendős Malagában született, és a Barcelona játékosaként hírnevet szerzett egykori válogatott játékos, így válaszolt:
„Jobb a formánk, eredményesebb a támadójátékunk és hatékonyabb a védekezésünk is. Ezt tapasztalhatta a Pick Szeged és a magyar közönség néhány napja a Magyar Kupa döntőn, amelynek megnyerése számomra az első nagy siker volt a magyarországi munkám során. Szinte meccsről meccsre jobbnak látom a csapatot, amelynek tagjait folyamatosan higgadtságra és a lehetőségek még jobb kihasználására igyekszem serkenteni. Most így együtt a lehető legnagyobb kihívás előtt állunk, és mindenki számára jó hír lehet, hogy a csapat minden játékosa egészséges és magasan motivált.”
„Szerencsére Schuch Timuzsin is újra edzésbe állhatott, akinek a védőmunkájától minden meccsünkön sok függ. Jól ismerjük a Kielt, ahogy ők is már alaposan feltérképeztek bennünket, ettől függetlenül azon dolgoztunk eddig, hogy a német szupercsapat sem Kielben, sem Veszprémben ne érezhesse magát biztonságban” – hangsúlyozta Carlos Ortega.
