„Nem szándékosan szúrtam le Cozmát”

Szerző: SH/MNO/MTILétrehozva: 2011. május 28. 15:42
Megbánta tettét Raffael Sándor, akit az ügyészség Marian Cozma román kézilabdázó meggyilkolásával vádol. Ügyvédje tanácsára korábban nem nyílt meg a média előtt, most már nem taktikázik. Két szúrást elismert, de tagadja, hogy szándékosan ölte volna meg a sportolót. Orosz gengsztereknek hitte a kézilabdázókat - derül ki a Magyar Nemzetnek adott interjújából.

"Szerettem volna üzenni Marian Cozma családjának és hozzátartozóinak: nagyon sajnálom ezt a tragédiát, gondolom, nehéz a szülőknek elhinni, hogy ami történt, nem előre kitervelt gyilkosság volt, nem feszítette a fiukat két ember a falhoz, hogy egy harmadik le tudja szúrni" - nyilatkozta Raffael Sándor, hozzátéve, hogy eddig ügyvédei tanácsára zárkózott el a média érdeklődése elől, nem tanácsolták, hogy nyilatkozzon, miközben két éve szeretett volna megszólalni. Úgy érzi, most végre eljött az alkalom. Minden taktikázás nélkül elmondta azt, ami történt.

 

"Elismerem igen, sérülést akartam okozni, lábon akartam szúrni Cozmát, de a kézis szerencsétlenül futott bele a pengébe" – mondta a lapnak Raffael . Az ügy elsőrendű vádlottja azt is hozzátette: aki ismeri, az tudja róla, hogy nem lenne képes arra, hogy különösebb indok nélkül bárkit megöljön.

A kérdésre, miszerint mindig tartott-e magánál kést Raffael azt mondta, véletlenül maradt nála, mert előző nap kapott édesapjától egy nagy televíziót és nem tudta kicsomagolni és az autója ajtajából vette ki, zsebre tette és ott maradt a zsebében, és másnap ugyanazt a nadrágot vette fel. . 

Arról is beszélt, véleménye szerint a média próbált nagyobb volumenű ügyet kreálni ebből a szerencsétlen tragédiából, azért dobták be a maffiaügyet, a védelmi pénz vagy a leszámolás verzióját, hogy jobban el tudják adni a lapokat. A vádlott kifejtette: a táncparketten, szűk helyen egy teljesen hétköznapi dulakodás alakult ki Németh Győző és Marian Cozma között.

Szavai szerint úgy került a verekedésbe, hogy közéjük állt, ne legyen verekedés, s ekkor kapta az ütést. „Ettől kezdve alakult ki egy kisebbfajta háború."

BELSŐ KAMERÁS FELVÉTEL COZMA DRÁMÁJÁRÓL

Címkék: marian_cozma
Hozzászólások
Nagy Alajos 2011. május 29. 11:10 (17)
Avatar_70_male
Újonc
  198
Nem kell megölni őket, mert abból nincsen haszon!!! Munkatáborba az összessel, és addig dolgozzon, míg meg nem döglik az összes mocskos ******."Csak lábon akartam szúrni, és rosszul szaladt bele a késbe" Egy: Nem szaladhatott, mivel falnak volt szorítva.Kettő: Mi az hogy rosszul szaladt bele....Meg nála maradt a kés, mert a Tvt akarta kibontani.Böllérkéssel bontja ki a tv csomagolását....Össze kellene már fogni a magyaroknak, és eltávolítani az országból ezeket a rákos sejteket....
Edin Dzeko 2011. május 29. 08:54 (16)
Ígéret
  471
a ****** ******at te nyomorék ****** te !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Az ilyenektől csak a benzint és a gyufát nem sajnálom !!!!!!!!!
Fernando Torres 2011. május 28. 19:03 (15)
Újonc
  181
"Elismerem igen, sérülést akartam okozni, lábon akartam szúrni Cozmát, de a kézis szerencsétlenül futott bele a pengébe" – mondta a lapnak Raffael Pffffffffffffffffffffffff ******opó ****** genyó
kovács jános 2011. május 28. 19:03 (14)
Újonc
  120

„hihetetlen milyen vastag ezeknek a pofájukon a bőr.....engem nem érdekel hogy vannak a c.i.g.ó.k között rendesek.....az összeset akasztanám........volt idejük bizonyítani hogy érdemesek arra hogy itt éljenek....de csak a baj van velük.......csődbe viszik az országot csökkentik a lakosságot persze a sajátjukat növelik.......kötelet az összesnek ha ez így megy tovább előbb utóbb polgárháború lesz......és én azt mondom h itt lenne az ideje.......írtani az összes dakotát olyan nagyszerű felemelő élmény lenne :P meg bosszulni Cozmat az olaszliszkai tanárt , a megerőszakolt lányokat......hagy hulljon a férgesük





[Hivatkozás: Krusper Balázs 2011. május 28. 18:56]
AZAZ EZ SZÁMUKRA MÉG KEGYELEM LENNE

Szerkesztve: 2011. május 28. 19:03
kovács jános 2011. május 28. 19:01 (13)
Újonc
  120
HOGY POSHADNA MEG MINDEGYIK ****** FAS******Ó ****** ****** ****** ******!!MI A ******OMAT KÉPZELNEK MAGUKRÓL?????????????


Szerkesztve: 2011. május 28. 19:01
Krusper Balázs 2011. május 28. 18:56 (12)
Bajnok
  2489
hihetetlen milyen vastag ezeknek a pofájukon a bőr.....engem nem érdekel hogy vannak a c.i.g.ó.k között rendesek.....az összeset akasztanám........volt idejük bizonyítani hogy érdemesek arra hogy itt éljenek....de csak a baj van velük.......csődbe viszik az országot csökkentik a lakosságot persze a sajátjukat növelik.......kötelet az összesnek ha ez így megy tovább előbb utóbb polgárháború lesz......és én azt mondom h itt lenne az ideje.......írtani az összes dakotát olyan nagyszerű felemelő élmény lenne :P meg bosszulni Cozmat az olaszliszkai tanárt , a megerőszakolt lányokat......hagy hulljon a férgesük
Sergio González 2011. május 28. 17:57 (11)
Bajnok
  3346
faxopó cigók, ha rajtam múlna ezek közül mind kötelet kapna, és kiállítanám őket hogy lássa a többi, mi vár rájuk ha nem nyugodnak
Hajrá Real Madrid!!!
Previz István 2011. május 28. 17:35 (10)
Újonc
  40

„f.a.s.s.z.o.p.ó c.i.g.á.n.y.g.ö.r.c.s.g.e.c.iilyenkor sajnálom hogy Hitler a z.s.i.d.ó.k.a.t írtotta nem pedig ezeket a büdös c.i.g.á.n.y.o.k.a.t:@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@”




[Hivatkozás: Németh Simon 2011. május 28. 16:51]
TELJES mértékben igazat adok neked..SZÓ SZERINT én is ugyan igy gondolom.SZÓ SZERINT ÉN IS IGY GONDOLOM:!!!!!! M.AJ.O.M C.I.G.Á.NY.O.K.NYÍRNI KELL EZEKET!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Glen Johnson 2011. május 28. 17:21 (9)
Rajongó
  1863

„f.a.s.s.z.o.p.ó c.i.g.á.n.y.g.ö.r.c.s.g.e.c.iilyenkor sajnálom hogy Hitler a z.s.i.d.ó.k.a.t írtotta nem pedig ezeket a büdös c.i.g.á.n.y.o.k.a.t:@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@”




[Hivatkozás: Németh Simon 2011. május 28. 16:51]
nyugi irtotta ő a ******okat is csak nem eleget
Maniac John 2011. május 28. 17:18 (8)
Bajnok
  2263

„f.a.s.s.z.o.p.ó c.i.g.á.n.y.g.ö.r.c.s.g.e.c.iilyenkor sajnálom hogy Hitler a z.s.i.d.ó.k.a.t írtotta nem pedig ezeket a büdös c.i.g.á.n.y.o.k.a.t:@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@”




[Hivatkozás: Németh Simon 2011. május 28. 16:51]
Ne hogy azt hidd a zsidóság csak a kezdet lett volna.Jött volna sorba minden de hál' istennek nem sikerült.
Németh Simon 2011. május 28. 16:51 (7)
Újonc
  72
f.a.s.s.z.o.p.ó c.i.g.á.n.y.g.ö.r.c.s.g.e.c.iilyenkor sajnálom hogy Hitler a z.s.i.d.ó.k.a.t írtotta nem pedig ezeket a büdös c.i.g.á.n.y.o.k.a.t:@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@@
Maniac John 2011. május 28. 16:47 (6)
Bajnok
  2263
Megáll az eszem, miket meg nem engednek ezek a koszos retkek maguknak "véletlen" megszúrni, hogy a budös picsába lehet mondja már meg valaki.Tér közepén felakasztanám és tanulna belőle a többi korcs.wáháháháhá gci vagyok de ezek már a fejünkre ******nak.
Stankovics Kevin 2011. május 28. 16:35 (5)
Avatar_70_male
Újonc
  7

„Véletlenül? DÖGÖLJ MEG OTT AHOL VAGY!!!!!!!! UNDORÍTÓ HOGY EBBEN AZ ORSZÁGBAN MÁR MI MEG NEM TÖRTÉNHET! ÉS ERRE AZT MONDJA HOGY VÉLETLEN VOLT MERT MÉG ENNYI SINCS BENNE HOGY MEGMONDJA: MÁR MEGINT JÁTSZOTTAM AZ ESZEMET......





[Hivatkozás: Törölt felhasználó 2011. május 28. 16:25]
Dögöjjön meg.....figyeljétek meg h nem fog kapni 2 hónapot se mert '' véletlennnek ' állítják be majd....k*****a anyjátMinimum Őt is megkéne késelni aztán nem tom hogy állna a pofája mocskos tetünek....
Törölt felhasználó 2011. május 28. 16:25 (4)
Avatar_70_male
Újonc
  0
MODERÁLVA
Tar Róbert 2011. május 28. 16:20 (3)
Újonc
  184
Remélem szét.sznak a börtönbe te ******!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Brezovai Dániel 2011. május 28. 16:17 (2)
Újonc
  101
rohadj meg a többi cigánnyal a börtönbe te ****** !!!!!


Szerkesztve: 2011. május 28. 16:19
gf Cruel 2011. május 28. 16:14 (1)
Ígéret
  265
Véletlen h lehet szúrni fene az ******at!?Mindet agyon lőttem volna egyből!
24 ÓRA
17:33  Mikor a németek 22-0-ra vertek minket...15:20  Hogyan jön ki ebből a magyar kézilabda?08:58  Meghalt a Fradi legendás edzőjeKe  Megműtötték a Fradi beállójátKe  Egy beállóval megyünk Azerbajdzsán ellenKe  Komoly változások előtt a váci kézilabdaKe  Mocsai és Ilyés a veszprémi sikerekről  Megvan Görbiczék új edzőjeVa  Tökéletes búcsú MocsaitólSzo  Spanyol edző lesz Mocsai Lajos utódjaSzo  Fazekas elintézte: bajnok a Veszprém!  Veszprém huszadszor, Mocsai utoljára?Csü  „Ott volt a fejekben Podgorica, de..."Csü  Pálinger: micsoda védés, micsoda búcsúSze  Hihetetlen meccsen bajnok a Győr!Sze  Hogyan lehet felpörgetni Görbiczéket?Ke  Szerdáig van idejük GörbiczéknekKe  233 millió lesz Nagy László fizetéseKe  Fradi-edző: A purparlé csak színjáték!Ke  Laurencz: Csőd Nagy Lacit visszafogadni  "Örültünk is, sírtunk is", a Fradi titka  Mi okozta a győri lányok vesztét?  Délután ünnepel a FradiVa  A Győr újra elbukott a BL-döntőbenVa  Drámai hajrában KEK-győztes a Fradi!Va  Íme a legjobb magyar kézisek!Va  Nincs vége: válaszolt a hősies SzegedSzo  „A Győr nem tudja meglepni a Podgoricát"Szo  BBL: megvannak a kiesők és feljutók  Fejben rendben van a Fradi, jöhet Viborg  160 rendfenntartó készül a Győr meccséreCsü  Már kaphatók a jegyek a magyar-norvégraCsü  "Tudjuk, a pokolba megyünk!"Csü  Győri kézilabdasztárt igazol a FradiCsü  Fazekas Nándort a Bundesligába hívjákSze  A legjobb Fradi is kevés volt Győrben!Sze  Kimászhat a Fradi a Győr árnyékából?Ke  Harmadik meccs dönt a női kézibronzról  Iváncsikék maradnak, Pérez vállalja  Magyar beszámoló BázelbenVa  Nyert a Fradi, de csak egyetlen góllalVa  Mire elég két gól?Va  A Szeged összeesett VeszprémbenSzo  Győri előny a BL-döntőben, de elég lesz?  Hatgólos előny már jó lenne a Győrnek  Eb-selejtező: keretet hirdetett Böhn  A köztévé nem adja a kézidöntőket  A Fradi-hős 6-8 gólos győzelmet vár  Egymás után kétszer nyerne BL-tCsü  Címvédésre készül a FerencvárosSze  Hivatalos: Nagy László a Veszprémé lesz!Sze  Veszprém, Szeged: SEHA?Ke  Tíz ok, miért nem jön Nagy László  Nagy László jelezte, Veszprémbe jöhetVa  Kiesett a BL-negyeddöntőben a BarcaSzo  Veszprém: megyei derbi után álomrangadóSzo  A Szeged begyújtotta a rakétákat, döntősSzo  Létrejött a Győr-Fradi álomdöntőSzo  Spanyol állampolgár lett Nagy László  Megúszták 18 évvel Cozma gyilkosai
Lapozás Több hír