Nyert és még reménykedhet a Csurgó

Szerző: MTILétrehozva: 2014. március 22. 19:18
A Csurgó fontos, 31-27-es győzelmet aratott a vendég spanyol Ademar León ellen, így az utolsó fordulóban dől el, hogy a magyar csapat bejut-e a férfi kézilabda EHF Kupa negyeddöntőjébe.

Az azonos ponttal álló két csapat első összecsapásán, Spanyolországban a León 28-19-re nyert, és a Csurgó csak akkor tarthatta életben a negyeddöntőbe jutásról szőtt álmait, ha a visszavágón begyűjti a két pontot.
A remek hangulatú találkozón a frenetikus szurkolók által hajtott hazaiak jó támadójátékkal negyedóra elteltével 9-7-re vezettek, majd tíz perc alatt 8-3-as részsikert produkáltak, és ebben a szakaszban már a védelem is jól teljesített. A szünetre hatgólos lett az előny.

A folytatásban felváltva estek a találatok, majd megrázta magát az Ademar, és felzárkózott 24-21-re. A Csurgónak sikerült kilábalnia a hullámvölgyből, s tartani tudta a 3-4 gólos különbséget. Tíz perccel a vége előtt 27-23 volt az állás. Castro Álvarez révén versenyben maradtak a spanyolok, akik feljöttek egy gólra (28-27), ám Pordán és Grebenár is lélektanilag fontos pillanatban talált be, eldöntve így a mérkőzést.

A Csurgó egy hét múlva Hannoverben lép pályára, és várhatóan a német ellenfél otthonában is pontot kell szereznie a továbbjutáshoz.

Férfi EHF Kupa, A csoport, 5. forduló:

Csurgó-Ademar León (spanyol) 31-27 (20-14)
Lugi HF (svéd)-Hannover (német) 32-28 (15-15)

Az állás: 1. Lugi HF 7 pont, 2. Csurgó 6, 3. León 4, 4. Hannover 3

HIRDETÉS
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu