Ők lehetnek a Veszprém BL-ellenfelei

Szerző: SH/MTILétrehozva: 2014. február 24. 15:22
A csoportgyőztes, így az első kalapba kerülő Veszprém az Eklemovic Nikolát is foglalkoztató lengyel Wisla Plockot, a macedón Vardar Szkopjét vagy a dán Aalborgot kaphatja ellenfélnek a férfi kézilabda Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének keddi sorsolásán.

A magyar csapat idegenben kezd március 19. és 23. között, a visszavágót pedig hazai környezetben játssza március 26. és 30. között.

A Veszprém nem kerülhet össze a csoportjában negyedik ukrán Motor Zaporizzsjával, amelytől szombaton, a csoportkör zárásakor kikapott 26-22-re.

Az európai szövetség a hírlevelében megjegyezte, hogy a Veszprém mellett szintén első kalapos a tavalyi négyesdöntő résztvevői közül három: a címvédő Hamburg, a második helyezett Barcelona, valamint az akkor negyedik THW Kiel. A 2013-as harmadik, a lengyel Kielce ezúttal csoportharmadikként a harmadik kalapba kapott besorolást.

A kiírás szerint a csoportelsők csoportnegyedikekkel, a csoportmásodikok csoportharmadikokkal találkoznak a nyolcaddöntőben, az elsők és másodikok otthon játsszák a visszavágót. Az azonos csoportból érkezők elkerülik egymást.

FÉRFI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA:

A KALAPOK:

1. kalap: Veszprém, THW Kiel (német), FC Barcelona (spanyol), HSV Hamburg (német)
2. kalap: Rhein-Neckar Löwen (német), KIF Kolding (dán), PSG (francia), Flensburg-Handewitt (német)
3. kalap: Celje (szlovén), Kielce (lengyel), Metalurg Szkopje (macedón), Velenje (szlovén)
4. kalap: Motor Zaporizzsja (ukrán), Wisla Plock (lengyel), Vardar Szkopje (macedón), Aalborg (dán)

A TOVÁBBI PROGRAM:

nyolcaddöntő:

1. mérkőzés március 19-23., visszavágó: március 26-30.

negyeddöntő:

1. mérkőzés: április 16-20., visszavágó: április 23-27.

négyesdöntő (Köln):

elődöntő: május 31.
helyosztók: június 1.

HIRDETÉS
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu