„Az egész éves teljesítményünk a mi javunkra fordította a mérkőzést. Vesztett kupadöntő van a hátunk mögött, de csak úgy szabadott érkeznünk, hogy itt befejezzük a bajnokságot két meccsen" – kezdte Kovacsics a SportKlubnak.
A szélső hozzátette: „Próbálta mindenki magában lezárni a Podgoricában történteket, de tudat alatt azért biztosan ott volt a fejekben. Annak fényében, ahogy elveszítettük a párharcot, nem is lehet ennyire rövid idő alatt átlépni rajta."
Előretekintve az őszre elmondta: „Jövőre sem lesz egyszerű, kiváló mérkőzések várnak ránk, a győri csarnokban nem szeretnénk olyan helyzetbe kerülni, mint most, de itt Budapesten biztosan nem lesz egyszerű. Az biztos, hogy ugyanolyan elszántsággal és céltudosan játszunk majd, mind az elmúlt években tettük."
„Végig nagyon szoros, jó mérkőzés volt – értékelt tavaly Békéscsabáról igazolt Cifra. – Most, ahogy a győri mérkőzésen nekünk állt a zászló, apró momentumok döntöttek, élni tudtak a lehetőséggel és ezzel lettek bajnokok."
„Elég fárasztó sorozaton vagyunk túl, biztunk benne, hogy ez a fantasztikus közönség előtt ebben az évben legalább egyszer legyőzzük a Győrt, de sajnos nem sikerült. Nagyon jó szezont zártunk, ha valaki azt mondja az idény elején, hogy megvédjük KEK-címünket és bajnoki döntőt játszunk, elfogadom" – folytatta a nagyszerű idényt zárt játékos.
A Ferencváros számára új időszámítás kezdődik, hiszen az elmúlt két idénnyel ellentétben az ősztől már nem a KEK-ben, hanem a tavaly célként kitűzött Bajnokok Ligájában mutathatják meg tudásukat a Győrrel együtt.
| PÁLINGER KATALIN ÉS GÖRBICZ ANITA MÉRKŐZÉS UTÁNI NYILATKOZATA: |
| Pálinger Katalin, a Győr visszavonuló kapusa: "A végén nem gondoltam arra, hogy mi múlik a hétméteresen. Úgy voltam vele, izguljon inkább a lövő játékos. Sajnálom, hogy a BL-diadal nem sikerült, de természetesen nagyon boldog vagyok, hogy egy bajnoki arannyal búcsúzhattam a KEK-győztes ellen. Méltó lezárása volt a pályafutásomnak." Görbicz Anita, a Győr irányítója: "Beigazolódott, hogy a Fradi mindent megpróbál ellenünk, és jó állapotban várta a meccset. Nehéz volt nyerni, de sikerült, mert nekünk kevesebb hibánk volt, mint az ellenfélnek." |
| NŐI KÉZILABDA BUDAPEST BANK LIGA, 2. MÉRKŐZÉS: |
|
Ferencváros-Győr 27-28 (16-17) – A párharc végeredménye: 0-2 Budapest, játékvezetők: Horváth, Marton. Ferencváros: Pastrovics, Abramovics (kapusok), Szamoránsky P. 6, Tomori 6, Szucsánszki 5 (3), Zácsik 4, Zsivkovics 3, Szádvári 1, Cifra 1, Kovacsicz 1, Deáki, Kocsis, Lukács, Such, Szarka. Edző: Elek Gábor. Győr: Lunde-Haraldsen, Pálinger (kapusok), Löke 7, Amorim 6, Görbicz 5 (4), Kovacsics 3, Orbán 3, Radicsevics 3, Gros 1, Kurucz, Lekics, Planéta, Schatzl. Vezetőedző: Karl Erik Böhn. Kiállítások: 10, ill. 6 perc Hétméteresek: 6/3, ill. 5/4 |
