Romániában hasalt el a Szeged

Szerző: SHLétrehozva: 2009. október 17. 17:30
Egy döntetlent és egy győzelmet követően első vereségét is elszenvedte a Pick-Szeged a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének harmadik fordulójában. Vladan Matics együttese 32-30-ra kapott ki a román Constantától idegenben. Bár remekül kezdtek a csongrádiak, ám az első félidő végén átvette az irányítást a hazai együttes és egy szoros hajrát követően meg is nyerte a meccset.

Három hiányzója (Lele Ákos, Daniel Andjelkovics, Dragan Marjanac) ellenére fantasztikusan kezdett a Szeged. Nenadics és Katzirtz vezetésével - no, meg góljaiknak köszönhetően - már 16-11-re is vezettek a vendégek. Ekkor azonban magára talált a Constanta és egy 6-0-s rohammal behozta hátrányát, majd fordított is. 

 

A második félidőben a Pick nem tudott közelebb férkőzni ellenfeléhez, a románok jól tartották minimális előnyüket. A hajrában Nenadics és Katzirtz még tovább folytatta a gólgyártást, ám csak mínusz egyre tudott feljönni a magyar csapat. A vége 32-30, így első vereségét is elszenvedte a Matics-csapat a BL-ben.

FÉRFI BAJNOKOK LIGÁJA, A CSOPORT, 3. FORDULÓ:
CONSTANTA - PICK SZEGED 32-30 (17-16)
A Szeged góldobói: Katzirz, Nenadics 10-10, Ghionea 3, Kos, Krivokapics, Zvizej 2-2, Zubai 1

 

FÉRFI KÉZILABDA BL, 3. FORDULÓ:
1. Csehovszki Medvegyi 3 1 2 0 103-91 4 p
2. Constanta 3 2 0 1 92-89 4 p
3. Valladolid 2 1 1 0 60-57 3 p
4. PICK-SZEGED 3 1 1 1 89-88 3 p
5. Montpellier 2 1 0 1 79-57 2 p
6. PAOK Szaloniki 3 0 0 3 69-110 0 p
Hozzászólások
24 ÓRA
19:30  A Fradi-edző: Még nem jutottunk továbbVa  EHF-kupa: ezt elszúrta a BékéscsabaVa  Közelebb a negyeddöntőhöz az AlcoaVa  Ígéretes Fradi-vereség OroszországbanSzo  Súlyos váci vereség az EHF-kupábanSzo  Bombameglepetés a férfi kézi NB I-benSzo  Édes a bosszú: a Győr elverte az Itxakót  Böhn négy-öt győzelmet vár a BL-ben  Marian Cozmára emlékeznek VeszprémbenCsü  Baljós FTC-árnyak: Tomori és a védekezésSze  Szegedet vert és előnyben a CsurgóSze  A Fradi 37-et kapott, így is győzöttSze  Riporter: B***d meg, csaló bíró! - videóSze  Új ügyvezető az MKSZ-nélSze  Görbicz Anita: újabb öt évig GyőrbenKe  Macedóniával kezdünk az olimpiáértKe  „Van még tartalék a kéziválogatottban”  Jegyek a kézilabda olimpiai selejtezőre  Mocsai: A svédek a favoritok, de...Va  Svédországban kézizünk az olimpiáértVa  Dánia Eb-első, a horvátoké a bronzéremVa  A spanyolok kárára a horvátoké a bronzVa  Kézi Eb: nincs magyar az álomcsapatbanVa  Belehúztunk: Norvégia ellen a vb-ért!Szo  Drámai hajrával Fradi-győzelem VáconSzo  Csaknem 10 millióan nézték a kéziseketSzo  Ötmillió forintos prémium a kéziseknek  Szerb eufória: Vujinék az Eb-döntőben  A dánok a spanyolokat verve Eb-döntősök  Az olimpiáért selejtezhetnek Lazarovék  Kézi Eb: a védekezésünkkel volt gond...Csü  Első kalapban a férfi kéziválogatottCsü  Kézi Eb: minimálcél, hiányzott Nagy LaciSze  Horvátok elleni iksszel búcsúztunk!Sze  Ők lehetnek az év legjobbjaiSze  Megkéseltek egy szurkolót a kézi Eb-n!Sze  "Az izlandiak kizökkentettek minket!"Ke  Szlovénia kifogott férfi kéziseinkenKe  Kéziseink Eb-znek, a Juve kupázik - blogKe  Gál Gyula ismét Tatabányán kézilabdázik  Kézi Eb: a házigazda tovább robog  Mire megyünk a szlovénokkal? Szavazz!  Kézi Eb: nézőcsúcs a magyar-francián  Kézi Eb: A fiúk nem törtek össze!  Spanyol szívesség a magyar kéziseknekVa  Kijózanító pofont kaptunk IzlandtólVa  Telt ház lesz Izland ellen ÚjvidékenSzo  Nyert a Fradi, a Siófok, kikapott a VácSzo  Gigászi Eb-csaták, 13 Lazarov-góllalSzo  Mocsai: A legszilajabb északi csapat jönSzo  Kézi Eb: új ember a magyar keretbenSzo  Kézi Eb: jegyek már kaphatók!Szo  Kézi Eb: így vertünk franciát! - videóSzo  "Fantasztikus közönség, igazi CSAPAT!"Szo  Kézi Eb: a mieink további menetrendje  Debreceni fordítás, 40 felett a Győr  Katarzis: Fazekasék franciákat vertek!  Cozma-ügy: másodfokú per márciusbanCsü  A Békéscsaba 79 gólos meccsen nyertCsü  Kézi Eb: meglepetés a négyzeten
Lapozás Több hír
BBL TABELLA
1. MKB Veszprém 30
2. Pick Szeged 28
3. Csurgó 23
4. Tatabánya Carbonex 22
5. Balatonfüred 18
6. B. Braun-Gyöngyös 14
7. FTC-PLER 13
8. Kecskemét SE 11
9. VarioAutó Pécs 10
10. Orosháza-Alexandra 7
11. Tata 6
12. Mezőkövesd 2
FAIR PLAY DÍJAS
0_10
A dunaújvárosiak március Fair Play játékosai
VIDEÓK
  • Elképesztő gól Chambéryben
  • Elképesztő gól Chambéryben
További videók  
SZAVAZÁS EREDMÉNYE
Vajon játszik-e az olimpián Nagy László?
Ott lesz - a magyar válogatottal! 15.4%
 
Sajnos a spanyol színeket képviseli majd 55.8%
 
Sem itt, sem ott, sem sehol 28.7%