Sikerrel zárta a csoportkört a Veszprém

Szerző: SHLétrehozva: 2010. március 6. 17:44
Rossz kezdést követően végül három góllal, 32-29-re győzött a Veszprém férfi kézilabdacsapata a Bajnokok Ligája-csoportkör utolsó, tizedik fordulójában. A lengyel Kielce elleni mérkőzésnek a presztízsen kívül más tétje nem volt, hiszen a magyar bajnok egy hete már bebiztosította csoportelsőségét. Csapatun k legjobbja a 11 gólig jutó Iváncsik Gergely volt.
FÉRFI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA, B-CSOPORT, 10. FORDULÓ:
Kielce (lengyel)-Veszprém 29-32 (14-14)

Csoportnegyediket kaphat az egyenes kieséses szakaszban a Veszprém, amely szépen, nevéhez méltó módon zárta a csoportküzdelmeket a zsúfolt kielcei lelátók előtt. A pazar hangulatról a néhány száz magyar szurkoló is gondoskodott.

 

Pedig borzasztóan kezdtünk, hiszen az ellenfél már 7-3-ra is vezetett. Aztán megkezdtük a felzárkózást, az utolsó öt percre már eredményben is egyenlő erők küzdöttek. A kulcspillanatok a második félidő közepén jöttek el, ekkor a magyarok ritmust váltottak és hárommal is elhúztak. Innen már nem volt visszaút a riválisnak, így a Veszprém megérdemelt győzelmet ünnepelhetett.

A mieink összesen 18 pontot szedtek össze a tíz forduló alatt, amely mindössze egyetlen vereséget és kilenc sikert jelent.

Mocsai Lajos alakulata a nyolcaddöntőben folytatja, amelynek sorsolását kedden tartják Bécsben.

Hozzászólások
Dióssi Norbert 2010. március 7. 22:34 (3)
Avatar_70_male
Újonc
  135
Nagyon sokra lehet hivatott idén a Veszprém, ha elkerülik a Ciudad Realt, a Barcelonát és a Flensburgot.
Lipóth Norbert 2010. március 6. 19:07 (2)
Rajongó
  759
HAJRÁ VESZPRÉM!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Hajrá Arsenal!!!
Kiss Gabriella 2010. március 6. 17:57 (1)
Ígéret
  239
Mi vagyunk a legnagyobbak
24 ÓRA
23:04  A Veszprém 34-et lőtt Cozma emlékére17:24  Egy igazi csapat, hatalmas szívvelSze  Győr, Veszprém, Szeged: portya EurópábanSze  Szlovák szélsőt igazolt a magyar bajnokKe  Mocsai Lajost nem lehet megvenniKe  Mocsai Lajos a győri kézislányoknál?Ke  Az elődöntőért kupázik a Győr és a Fradi  A Fradi-edző: Még nem jutottunk továbbVa  EHF-kupa: ezt elszúrta a BékéscsabaVa  Közelebb a negyeddöntőhöz az AlcoaVa  Ígéretes Fradi-vereség OroszországbanSzo  Súlyos váci vereség az EHF-kupábanSzo  Bombameglepetés a férfi kézi NB I-benSzo  Édes a bosszú: a Győr elverte az Itxakót  Böhn négy-öt győzelmet vár a BL-ben  Marian Cozmára emlékeznek VeszprémbenCsü  Baljós FTC-árnyak: Tomori és a védekezésSze  Szegedet vert és előnyben a CsurgóSze  A Fradi 37-et kapott, így is győzöttSze  Riporter: B***d meg, csaló bíró! - videóSze  Új ügyvezető az MKSZ-nélSze  Görbicz Anita: újabb öt évig GyőrbenKe  Macedóniával kezdünk az olimpiáértKe  „Van még tartalék a kéziválogatottban”  Jegyek a kézilabda olimpiai selejtezőre  Mocsai: A svédek a favoritok, de...Va  Svédországban kézizünk az olimpiáértVa  Dánia Eb-első, a horvátoké a bronzéremVa  A spanyolok kárára a horvátoké a bronzVa  Kézi Eb: nincs magyar az álomcsapatbanVa  Belehúztunk: Norvégia ellen a vb-ért!Szo  Drámai hajrával Fradi-győzelem VáconSzo  Csaknem 10 millióan nézték a kéziseketSzo  Ötmillió forintos prémium a kéziseknek  Szerb eufória: Vujinék az Eb-döntőben  A dánok a spanyolokat verve Eb-döntősök  Az olimpiáért selejtezhetnek Lazarovék  Kézi Eb: a védekezésünkkel volt gond...Csü  Első kalapban a férfi kéziválogatottCsü  Kézi Eb: minimálcél, hiányzott Nagy LaciSze  Horvátok elleni iksszel búcsúztunk!Sze  Ők lehetnek az év legjobbjaiSze  Megkéseltek egy szurkolót a kézi Eb-n!Sze  "Az izlandiak kizökkentettek minket!"Ke  Szlovénia kifogott férfi kéziseinkenKe  Kéziseink Eb-znek, a Juve kupázik - blogKe  Gál Gyula ismét Tatabányán kézilabdázik  Kézi Eb: a házigazda tovább robog  Mire megyünk a szlovénokkal? Szavazz!  Kézi Eb: nézőcsúcs a magyar-francián  Kézi Eb: A fiúk nem törtek össze!  Spanyol szívesség a magyar kéziseknekVa  Kijózanító pofont kaptunk IzlandtólVa  Telt ház lesz Izland ellen ÚjvidékenSzo  Nyert a Fradi, a Siófok, kikapott a VácSzo  Gigászi Eb-csaták, 13 Lazarov-góllalSzo  Mocsai: A legszilajabb északi csapat jönSzo  Kézi Eb: új ember a magyar keretbenSzo  Kézi Eb: jegyek már kaphatók!Szo  Kézi Eb: így vertünk franciát! - videó
Lapozás Több hír
BBL TABELLA
1. MKB Veszprém 32
2. Pick Szeged 30
3. Tatabánya Carbonex 24
4. Csurgó 23
5. Balatonfüred 20
6. B. Braun-Gyöngyös 14
7. FTC-PLER 13
8. VarioAutó Pécs 12
9. Kecskemét SE 11
10. Orosháza-Alexandra 7
11. Tata 6
12. Mezőkövesd 4
FAIR PLAY DÍJAS
0_10
A dunaújvárosiak március Fair Play játékosai
VIDEÓK
  • Elképesztő gól Chambéryben
  • Elképesztő gól Chambéryben
További videók  
SZAVAZÁS EREDMÉNYE
Vajon játszik-e az olimpián Nagy László?
Ott lesz - a magyar válogatottal! 15.4%
 
Sajnos a spanyol színeket képviseli majd 55.8%
 
Sem itt, sem ott, sem sehol 28.7%