Skaliczki harmadik búcsúja Szegedtől

Létrehozva: 2013. május 27. 11:19
A szezon végeztével harmadszor is búcsúzik a Szeged férfi kézilabdacsapatától Skaliczki László, aki mindhárom korszakot szépnek tartja.

 

A klub honlapjának adott nyilatkozatában az 58 éves szakember kitért rá, hogy az utolsó három évben is voltak remek győzelmek, sikerek, ugyanakkor nem sikerült sem a bajnokságban, sem a Magyar Kupában diadalmaskodni.

"Kevésen múlt a siker, hogy felérjünk a csúcsra. Szerencsénk sem volt, hiszen úgy gondoltuk, hogy közelebb kerültünk a nagy riválishoz, a Veszprémhez, de ellenfelünk mindig úgy erősített, hogy ez nem valósulhatott meg" - fogalmazott Skaliczki, aki az első korszakában, még játékosként feljutott az NB I-be a gárdával, majd a következő felvonásban, immár edzőként 1996-ban bajnok lett a Tisza-partiakkal.

Skaliczki büszkén említette, hogy a csapat vele mutatkozott be a Bajnokok Ligájában, a City Kupában elődöntős volt, és a 100. BL-meccsét is az ő irányításával játszotta. A jövőt illetően elmondta, szeretne fiával együtt dolgozni, akár egy csapatnál edzősködni vagy éppen tehetségekkel foglalkozni.

Skaliczki Lászlót a spanyol válogatottal 2005-ben világbajnok Juan Carlos Pastor váltja a vezetőedzői poszton.

HIRDETÉS
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu