A Győr és a Fradi első meccsét a magyar női kézilabda NB I fináléjában az előbbi nyerte meg hazai pályán, nagy küzdelem után 37-33-ra. Azóta azonban a Ferencváros megnyert (KEK a dán Viborg ellen), a Győr pedig elveszített egy európai kupadöntőt (Bajnokok Ligája a Buducsnoszt Podgorica ellen), ami hatással lehet a szerda délutáni második meccsre is.
Az eddigi erőviszonyok akár fel is borulhatnak, mert bár a magyar bajnokságban a Győr 2008 óta nem talál legyőzőre, de vagy extramotivációt, vagy óriási lelki terhet jelenthet az, hogy a montenegrói volt története hetedik elveszített nemzetközi kupadöntője. Közben pedig Elek Gábor csapata KEK-győztesként utazott haza Dániából.
„A Győr hosszú és tervszerű munkával jutott el oda, ahol most van, ezt pedig nem lehet tőlük elvenni – mondta a kezilabda.hu-nak a Ferencváros edzője. - Amögött is óriási munka van, hogy ekkora költségvetéssel dolgozhatnak. Ezen az úton vagyunk mi is, tudatosan építkezünk, de ez nem megy egyik napról a másikra, és útközben is vannak gödrök, melléfogások.” A tréner nem tudja, mennyi maradt a csapatában a szerdai visszavágóra.
„Katartikus dolog az, ami most körülvesz minket a megnyert KEK-döntő miatt, és nem tudom, két napon belül ki tudunk-e ebből mászni, és újra fel tudjuk-e venni a munkásruhát. Én jól tudom prognosztizálni a saját csapatom működését, de ez most egy speciális helyzet, ahol nem működik a megszokott módszer. Benne van a levegőben, hogy szerdán szárnyalni fogunk, de az is, hogy a szánkba vesszük a labdát, annyira ügyetlenek leszünk.”
| MIT MONDANAK A JÁTÉKOSOK? |
|
Tomori Zsuzsanna (FTC, átlövő): „Olyan ki-ki meccsre számítunk szerdán, mint a KEK-döntőn. Szerintem kezdünk felnőni ahhoz, hogy ne az ETO legyen itthon az egyeduralkodó. A Fradi - Győr jövőre már biztosan presztízsmeccs lesz, de remélem ez az európai kupagyőzelem egy kicsit szerdán is fel fog dobni bennünket, és felül tudunk kerekedni a Győrön. Úgy gondolom, most is az utolsó 5-6 perc fog dönteni, és játszhatunk még egy meccset.” Szamoránsky Piroska (FTC, beálló): "Győrben nagyon jól játszottunk az első meccsen, Gábor akkor azt kérte tőlünk, hogy tét nélkül, görcsmentesen játsszunk, és legyen ez egy nagyon jó felkészülés a viborgi meccsre. Ez maximálisan sikerült, mert Dániában is jók voltunk. A győri meccsen ráadásul sokáig sanszunk is volt, így kicsit ezért bánt, hogy nem tudtunk hatvan percig jól játszani. Most szerdán viszont szeretnénk.” |
„Ennek a Ferencvárosnak a legnagyobb erőssége, hogy most értünk össze csapattá. Két éve játszunk együtt, ami inkább másfél év, ha Zácsik Szandra érkezésétől számoljuk, és a mag összeállt.” Elek Gábor elmondta, hogy a szezon végén új játékosokkal fog erősödni a Ferencváros. Közülük Vérten Orsolya érkezése Győrből majdnem biztos, de a tréner nem akarta sem megerősíteni, sem cáfolni a híreket.
És egy kis statisztika a végére: a Győri Audi ETO KC az alapszakaszban (január 11.) 41-30-ra győzött a Fradi otthonában. A címvédő története során eddig nyolcszor (1957, 1959, 2005, 2006, 2008, 2009, 2010, 2011), az FTC pedig 11-szer (1966, 1968, 1969, 1971, 1994, 1995, 1996, 1997, 2000, 2002, 2007) volt bajnoki aranyérmes.
| NŐI KÉZILABDA NBI 2011/2012 |
| RÁJÁTSZÁS, DÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS: GYŐR - FERENCVÁROS 37-33 (17-21) Győr, Magvassy-csarnok V.: B. Pech, Vágvölgyi. GYŐR: Lunde-Haraldsen, Pálinger (kapusok), Amorim 8, Görbicz 7 (3), Gros 1, Kovacsics 3, Kurucz, Lekics 3, Löke 7, Orbán, Planéta, Radicsevics 8, Tóth, Vérten 1 Vezetőedző: Karl Erik Böhn FERENCVÁROS: Abramovics, Pastrovics (kapusok), Cifra 1, Deáki, Kovacsicz 1, Lukács, Such 5, Szamoránsky P. 2, Szarka, Szucsánszki 4 (1), Szádvári 1, Tomori 10, Zsivkovics 3 (3), Zácsik 5 Edző: Elek Gábor Kiállítások: 10, ill. 16 perc Hétméteresek: 5/3, ill. 6/4 |
A címvédő Győr 37-33-ra legyőzte az 50. percben még vezető vendég Ferencvárost a női kézilabda NB I döntőjének első, szerdai mérkőzésén, és ha egy hét múlva a Népligetben is nyerni tud, akkor története során kilencedik...
Tovább a teljes cikkhez »
