Teljes a győri kollekció: kupagyőzelem

Szerző: MTILétrehozva: 2013. május 26. 20:27
A Magyar Kupa-elsőséget is begyűjtötte a magyar bajnok és Bajnokok Ligája-győztes Győr női kézilabdacsapata, miután a vasárnapi, veszprémi fináléban könnyedén nyert a tartalékos Ferencváros ellen.

A fővárosiaknál hiányzott a BL-gólkirály Tomori, valamint Pena és Szamoránsky, így aztán csupán bő tíz percig sikerült komolyabb erőbedobásra késztetniük a 2005 óta rendre - s immár kilencszeres - MK-győztes riválist.

Az ETO 3-5 után sorozatban nyolcszor volt eredményes, így már az első negyedórát követően tetemes volt az előnye. Az esélyesebb győriek a szünetig tartották az öt-hatgólos különbséget.

A folytatásban is a Győr akarata érvényesült, és a 45. percben már 28-18-ra lépett meg. Az erősen tartalékos Ferencvárosnak a meccs későbbi szakaszában is csak felvillanásai voltak - akadt például egy 4-0-s szériája -, de ez csak a tisztes vereséghez volt elegendő. A Győr története során először tudott egy szezonon belül három különböző kiírásban is a csúcsra érni: az NB I-ben, majd a BL-ben, most pedig az MK-ban diadalmaskodott.

NŐI KÉZILABDA MAGYAR KUPA, DÖNTŐ:

Győr-Ferencváros 36-28 (17-11)

a 3. helyért:

Veszprém-Kiskunhalas 32-21 (17-10)

HIRDETÉS
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu