A Budapest Bank Liga döntőjének első meccsén egy nagyon felkészült Veszprém fogadta a szegedieket, amely végig tudott dominálni, és a hajrában a vendégek fejben talán már a következő mérkőzésen jártak. Ott aztán fel is szívták magukat, és - gyakran szó szerint - legyűrték a Veszprémet, 1-1-re alakítva ezzel az összetett állást. Szombaton pedig bajnokot avatunk, így látják a részvevők.
MKB VESZPRÉM. "Igazából a Szegednek nem volt más választása a második meccsen, megragadta az utolsó esélyét - mondta a kezilabda.hu-nak Császár Gábor, az MKB Veszprém klasszis irányító-átlövője. - Nehéz meccs volt, nem is tudtunk igazán kibontakozni. Most szombaton egy ki-ki hangulatú meccsre számítok, amely szerintem nem lesz annyira látványos, mint az első, és remélem nem lesz annyira verekedős, mint a második."
A 27 éves játékos szerint a két csapat már jól ismeri egymást, ezért nincs is szükség arra, hogy előre elhatározzák, kire vagy mire figyelnek külön. "A Szeged csapatként, egységesen nagyon jó, nincsenek a többiek közül kiemelkedő játékosai. Persze mindenkiben benne van a klasszis teljesítmény, de ez csak a meccsen derül ki. A második mérkőzésen Tatai Peti védett hatalmasakat, amiről azért mi is tehetünk, buta lövéseink voltak. Ez azonban benne van."
A Veszprém szombaton búcsúzik vezetőedzőjétől Mocsai Lajostól, aki a Magyar Kézilabda Szövetség döntésével összhangban nyártól kizárólag a férfi válogatottat irányítja. 2007 óta dolgozik Veszprémben, ezalatt nyert a csapattal négy bajnoki címet (2008, 2009, 2010, 2011), három Magyar Kupát (2009, 2010, 2011), 2008-ban pedig megnyerte a KEK-et is, a döntőben a német Rhein-Neckar Löwen legyőzésével.
"Most nem foglalkozunk az edző távozásával, a búcsúra lesz még időnk a meccs után, vagy később" - mondta Császár, aki szerint a profi sportban az emberek jönnek-mennek, ezért ő nem is sajnálkozni, hanem inkább gratulálni szeret mindenkinek, akivel együtt dolgozott és akivel ilyen eredményeket ért el.
A szombati meccs szempontjából sokkal fontosabb, hogy a címvédő csapat nem számíthat két kulcsfigurájára, a sérült Ilyés Ferencre (balátlövő) és Iváncsik Tamásra (jobbszélső), akik legközelebb az olimpián játszhatnak - a válogatottban. "Kisebb-nagyobb sérülések mindig vannak így szezon végén, így most is, de az csak szombaton derül ki, lesz-e olyan, aki nem tudja vállalni a játékot."
A Veszprém története huszadik bajnoki címét szerezheti meg holnap, eddig 1985-ben, 1986-ban, 1992-ben, 1993-ban, 1994-ben, 1995-ben, 1997-ben, 1998-ban, 1999-ben, 2001-ben, 2002-ben, 2003-ban, 2004-ben, 2005-ben, 2006-ban, 2008-ban, 2009-ben, 2010-ben és 2011-ben is aranyérmet szerzett a magyar ligában.
PICK-SZEGED. „Mindenképpen feszesebben kell játszanunk, mint eddig, különösen az első meccsre gondolok, ahol többször bután kézilabdáztunk, és ki is kaptunk 33-22-re – mondta a kezilabda.hu-nak Skaliczki László, a Pick-Szeged vezetőedzője. – Nem volt kompakt a védelmünk, és nem ment a támadás sem, gyakran kényszerlövésekkel fejeztük be az akciókat, nagyon nehezen játszottuk át a védelmüket.”
A tréner szerint az első meccs második félidejében volt egy periódus, amikor már lehetett látni a vereséget, ezért több játékost igyekezett pihentetni. „A második meccsen a hazai veretlenség megőrzése mellett lélektanilag az is fontos volt, hogy itthon igenis meg lehet verni ezt a Veszprémet.”
„A gyors indításaink jól működtek, jóval kevesebb labdát veszítettünk, a két szélső remekül teljesített – különösen jobb oldalon Rajko Prodanovics – nem is beszélve a hazai közönségről, amely megérezte ezt a lehetőséget.” A két meccs alapján Skaliczki László azt is tudja, min kell javítani ahhoz, hogy esélyük legyen a címvédő otthonában a mindent eldöntő, harmadik meccsen.
"Az átlövőjátékukkal kell kezdenünk valamit, mert azt még a második meccsen sem tudtuk jól levédekezni, hiába nyertünk. Ezzel párhuzamosan a mi átlövőjátékunknak kell feljavulni, gondolok itt például Ancsin Gáborra, akire fontos szerep hárulhat. Veszprém ünnepre készül, fergeteges hangulat lesz, ezeket számba kell vennünk. Nekünk azonban nem a nézőtérre, a pályára kell koncentrálni, mert ott dőlnek el a dolgok."
A Pick-Szeged nincsenek komoly sérültjei, de Törő Szabolcs (balszélső) és Dusan Beocanin (balátlövő) még mindig nem teljesen egészséges. A csapaton nyomot hagyott az, hogy egész szezonban kemény sorozatterhelés alatt kellett játszaniuk - Bajnokok Ligája, Budapest Bank Liga, Magyar Kupa. A szegediek történetük során kétszer, 1996-ban és 2007-ben tudták megszakítani a Veszprém sorozatát, és nyerték meg a bajnokságot.
| BUDAPEST BANK LIGA 2012/2012, DÖNTŐ |
| ELSŐ MÉRKŐZÉS: MKB VESZPRÉM – PICK-SZEGED 33-22 (18-12) Veszprém, Veszprém Aréna V.: Dobrovits, Tájok MKB VESZPRÉM: Alilovic, Fazekas, Liszkai (kapusok), Császár 6, Gulyás 1, Iváncsik G. 6, Korazija, Laluska, Pérez, Schuch, Sulic 6, Terzics 6, Urban, Viloszki, Vujin 7 (1) Vezetőedző: Mocsai Lajos PICK-SZEGED: Mikler, Tatai (kapusok), Ancsin 1, Bajorhegyi, Beocanin 1, Buday 5 (1), Czina, Lékai 2, Nagy N. 1 (1), Pribanic 1, Prodanovic 5 (1), Sulc 2, Vadkerti 5, Zubai Vezetőedző: Skaliczki László Kiállítások: 12, ill. 4 perc Hétméteresek: 1/1, ill. 5/3 MÁSODIK MÉRKŐZÉS: PICK-SZEGED - MKB VESZPRÉM 24-23 (11-10) Szeged, Újszegedi Sportcsarnok V.: Bonifert, Oláh PICK-SZEGED: Mikler, Tatai (kapusok), Ancsin 2, Bajorhegyi, Beocanin, Buday 4, Czina, Lékai 2, Nagy N., Pribanic, Prodanovic 8 (3), Sulc 4, Vadkerti 1, Zubai Vezetőedző: Skaliczki László MKB VESZPRÉM: Alilovic, Fazekas, Liszkai (kapusok), Császár 3, Gulyás 1, Iváncsik G., Korazija 1, Laluska 1, Pérez 8, Schuch, Sulic, Terzics 1, Urban 1, Viloszk 2i, Vujin 5 (3) Vezetőedző: Mocsai Lajos Hétméteres: 2/2, ill 3/3 Kiállítás: 16, ill. 12 perc A párharc állása: 1-1 Harmadik mérkőzés: Veszprém, Veszprém Aréna, május 19., 12:45 A két csapat eddig talákozói a 2011/2012-es szezonban: Magyar Kupa, döntő: MKB Veszprém - Pick-Szeged 27-26 (16-18) Bajnokság, alapszakasz: Pick Szeged - MKB Veszprém 24-23 (11-13) MKB Veszprém - Pick-Szeged 33-28 (17-10) Bajnokság, rájátszás, döntő: MKB Veszprém - Pick-Szeged 33-22 (18-12) Pick Szeged - MKB Veszprém 24-23 (11-10) |
A Budapest Bank Liga döntőjének második mérkőzése nemcsak azért volt izgalmas, mert a Pick-Szeged nyert, és 1-1-re módosította az összesített állást az MKB Veszprém ellen, hanem azért is, mert a szurkolók kedvencei is átvehették...
Tovább a teljes cikkhez »
