Az ezüstérmessel egy csoportban a Győr

Szerző: MTILétrehozva: 2012. július 6. 14:20
A magyar bajnok Győr többek között az előző szezonban ezüstérmes Rivas Ecopolisszal került egy csoportba a női kosárlabda Euroliga pénteki, müncheni sorsolásán.

A spanyolok mellett az orosz Szpartak Moszkva, a lengyel Wisla Krakow, a francia Bourges, a cseh Brno és az újonc török Tarsus Belediye Spor lesz Füzy Ákos együttesének riválisa.

Az NB I-ben második Sopron legnevesebb ellenfele a török Fenerbahce. Székely Norbert csapata még az olasz Schióval, a szlovák Kosicével, az orosz Orenburggal és a sorozatban egyformán először induló francia Arras Pays D'Artois-val és román Targovistével csap majd össze.

A csoportkör október 24-én rajtol és február 6-án zárul. A 21 csapatos mezőnyt három hétcsapatos csoportra osztották, melyekből a legjobb öt-öt jut tovább, abban az esetben, ha a nyolcas döntő házigazdája valamelyik csoport első öt együttese között lesz. Amennyiben a leendő házigazda csapata csoportja hatodik vagy hetedik helyén végezne, akkor mindhárom hetesből az első négy jut automatikusan a nyolcaddöntőbe, továbbá a két legjobb ötödik.

A nyolcaddöntő két győzelemig tartó párharcaira februárban kerül sor, a nyolcas finálét pedig márciusban rendezik. A finálé házigazdájáról ősszel dönt az európai szövetség.

Az Euroliga csoportjai:
A csoport:
UNI SEAT GYŐR, Rivas Ecopolis (spanyol), Szpartak Moszkva (orosz), Wisla Krakow (lengyel), Bourges (francia), Brno (cseh), Tarsus Belediye Spor (török)
B csoport:
UNIQA EUROLEASING SOPRON, Fenerbahce (török), Schio (olasz), Kosice (szlovák), Orenburg (orosz), Arras Pays D'Artois (francia), Targoviste (román)
C csoport:
Jekatyerinburg (orosz), Polkowice, Galatasaray (török), USK Praha, Perfumerias Avenida (spanyol), Novi Zagreb (horvát), USO Mondeville (francia)

 

Hozzászólások
Nagy István 2012. október 23. 10:50 (26)
Rajongó
  1548






[Hivatkozás: Pisti Steve 2012. október 23. 10:48]
Nah meg van a 2000??
Hajrá FC Bayern München!!!
Pisti Steve 2012. október 23. 10:50 (25)
Megszállott
  7570
Hajrá Valencia!!!
Pisti Steve 2012. október 23. 10:49 (24)
Megszállott
  7570
Hajrá Valencia!!!
Pisti Steve 2012. október 23. 10:49 (23)
Megszállott
  7570
Hajrá Valencia!!!
Pisti Steve 2012. október 23. 10:49 (22)
Megszállott
  7570
Hajrá Valencia!!!
Pisti Steve 2012. október 23. 10:49 (21)
Megszállott
  7570
Hajrá Valencia!!!
Pisti Steve 2012. október 23. 10:49 (20)
Megszállott
  7570
Hajrá Valencia!!!
Pisti Steve 2012. október 23. 10:48 (19)
Megszállott
  7570
Hajrá Valencia!!!
Pisti Steve 2012. október 23. 10:48 (18)
Megszállott
  7570
Hajrá Valencia!!!
Pisti Steve 2012. október 23. 10:48 (17)
Megszállott
  7570
Hajrá Valencia!!!
Pisti Steve 2012. október 23. 10:48 (16)
Megszállott
  7570
Hajrá Valencia!!!
Pisti Steve 2012. október 23. 10:47 (15)
Megszállott
  7570
Hajrá Valencia!!!
Pisti Steve 2012. október 23. 10:47 (14)
Megszállott
  7570
Hajrá Valencia!!!
Pisti Steve 2012. október 23. 10:47 (13)
Megszállott
  7570
Hajrá Valencia!!!
Pisti Steve 2012. október 23. 10:47 (12)
Megszállott
  7570
Hajrá Valencia!!!
Pisti Steve 2012. október 23. 10:46 (11)
Megszállott
  7570
Hajrá Valencia!!!
Pisti Steve 2012. október 23. 10:46 (10)
Megszállott
  7570
Hajrá Valencia!!!
Pisti Steve 2012. október 23. 10:46 (9)
Megszállott
  7570
Hajrá Valencia!!!
Pisti Steve 2012. október 23. 10:46 (8)
Megszállott
  7570
Hajrá Valencia!!!
Pisti Steve 2012. október 23. 10:46 (7)
Megszállott
  7570
Hajrá Valencia!!!
24 ÓRA
  Megvan a harmadik döntős az NBA-benCsü  Az Oklahomának vége, a Miaminek nemSze  A Spurs egy győzelemre került a döntőtőlKe  Előnyben a Szolnok és a FehérvárKe  Kész katasztrófa volt a Bulls  Hanga Ádám megint csapata legjobbja volt  Hosszabbításban bukott el a SpursVa  Lépéshátrányban a KnicksSzo  Egyenlített az AtomerőműSzo  Letette névjegyét a Heat és a SpursCsü  Székely távozik a SoprontólCsü  Csak az egyik NBA-esélyes győzöttSze  Megválasztották az év edzőjét az NBA-benSze  Másodszorra már nem hibázott a KnicksKe  A Bulls bombameglepetése Miamiban  Hanga és Lóránt csapata legjobbja volt  Otthon botlott el a New York KnicksVa  Drámai Bulls-továbbjutásSzo  Eljött az igazság pillanata  Szlovák, cseh sikerrel indult a hoki-vb  Hanga április álomcsapatában  Hetedik meccs dönt a Bulls-NetsenCsü  Otthon botlott a Knicks és a ThunderSze  Hátrányba került a Los Angeles ClippersKe  Példátlan szankció az EuroligábanKe  Obama tiszteli a meleg kosarastKe  Időt és életet nyert a Nets és a Rockets  Először coming outoltak az NBA-ben  Magyar ezüstérmesek Spanyolországban  Hanga Ádám lett a forduló legjobbja!  Bryant nélkül eddig bírta a LakersVa  Három repeta után lakott jól a BullsSzo  Padlóra küldték a Lakerst - videó  A továbbjutás küszöbén a címvédő MiamiCsü  Fehérvári siker a negyeddöntőbenCsü  A Lakers ártalmatlan Bryant nélkülSze  NBA: Keleten a helyzet változatlanKe  Nyolcadszor bajnok a Sopron  Már csak Jordan Durant előtt  Hanga topcsapat ellen parádézottVa  Anthony-show, vezet a KnicksSzo  Versenyfutás az idővelCsü  Következményük lett a vereségeknekCsü  A bajnoki cím küszöbén a SopronCsü  A Spurs kifogta a Lakerst a rájátszásbanSze  Elkésett torontói hajrá az NBA-benKe  Még nem dőlhet hátra a Lakers  Soproni siker a döntő nyitányán  Hanga Ádám mentette meg a Manresát  Lakers-bravúr, Bryant nélkülVa  Megműtötték Bryantet, ugrott a playoffVa  Bostoni gázolás OrlandóbanSzo  Nagy bajban a Lakers, Bryant megsérült  Véget ért a Knicks sikersorozataCsü  Bryant a rájátszás felé lökte a LakerstSze  A kínaiak nyolcmillióra perlik JordantSze  A Lakers hajszálra az NBA rájátszásátólKe  Ismét Győr-Sopron döntő lesz  A Clippers nyerte a városi rangadótVa  Klubcsúcsot állított be a Denver
Lapozás Több hír