Reggie Miller 2005-ös visszavonulása óta nem volt igazi játékosegyénisége, igazi vezére az Indiana Pacersnek, de a jelek szerint nem is igazán van szüksége rá.
Danny Grangert képességei ugyan alkalmassá tennék erre a szerepre, de az indianai hagyományok egyre inkább a csapatra épülő építkezést jelentik, és ennek ékes bizonyítéka volt az egész idény, no meg a Miamiban aratott mostani bravúros győzelem.
A csapat elosztotta a pontszerzést, senki sem egyénieskedett: David West (16 pont), George Hill (15 pont), Danny Granger (11 pont), Paul George (10 pont) mellett a center Roy Hibbert és a csereember Leandro Barbosa is dobott nyolc-nyolc pontot.
A lepattanókkal ugyanígy, hárman szerezték a zömét: Hibbert (11), George (11) és West (10), nekik köszönhetően a palánk alatt alaposan meg is verték a Heatet (50-40).
Hiába szerzett az alapszakasz legértékesebb játékosa, LeBron James 28 pontot és 9 lepattanót, Dwyane Wade hiába szórt 24-et, a többiek sehol sem voltak. A harmadik negyedet nagyon meghúzták a vendégek (28-14), és a párharc 1-1-el költözik Indianapolisba.
A játéknap másik meccsén a San Antonio Spurs simán legyőzte hazai pályán a Los Angeles Clippers együttesét, így a lehető legjobban kezdte a nyugati főcsoport elődöntőjét.
A 26 pontos, 10 lepattanót szerző erőcsatár, Tim Duncan vezetésével mindenki remekül tette a dolgát. Az irányító Tony Parker kiosztott 11 asszisztot, a center Boris Diaw 12 lepattanót szerzett, a kispadról pedig szokás szerint ragyogóan ugrott be az NBA egyik legjobb csereembere, Manu Ginobili, aki 27 perc alatt 22 pontot szórt.
| ÉSZAK-AMERIKAI PROFI KOSÁRLABDA-BAJNOKSÁG (NBA) |
| KELETI FŐCSOPORT-ELŐDÖNTŐ: Miami Heat - Indiana Pacers 75-78 A párharc állása: 1-1 NYUGATI FŐCSOPORT, ELŐDÖNTŐ: San Antonio Spurs - Los Angeles Clippers 108-92 A párharc állása: 1-0 a San Antonio Spurs javára |
