Azt még nem tudni, Jupp Heynckes valóban visszavonul-e a profi futballtól, annyi azonban igen, hogy a mai, Mönchengladbach elleni német bajnoki volt az utolsó Bundesliga-meccse a Bayern München kispadján. A meccs előtt virággal is köszöntötték a Borussia-Parkban, majd a 68 éves tréner elhűlve nézhette, hogy csapata 5. perccel a kezdő sípszó után már kétgólos hátrányban került.
Előbb Martin Stranzl maradt bántóan egyedül és fejelt az ötösön, majd Dante adott el egy labdát a saját tizenhatosa előtt. A bajorok villámgyorsan olyan helyzetbe kerültek, amilyenbe általában ők szokták hozni az ellenfeleiket. Sőt, amikor Javi Martínez szépített, a 'Gladbach három percen belül visszaállította kétgólos előnyét.
Ekkor azonban összekapta magát a Bayern, még a szünet előtt szépített, majd az 53. percben Franck Ribéry egy szépségdíjas kapásgóllal egyenlített. Sőt, Arjen Robben hat perc múlva megfordította a meccset, így - bár tét már nem volt egyik gárda szempontjából sem - Heynckes végül győzelemmel búcsúzhatott a Bundesligától.
Már csak két meccse van hátra a Bayern München kispadján: a Bajnokok Ligája-döntő a Borussia Dortmund ellen (május 25.), és a Német Kupa fináléja a VfB Stuttgart ellen (június 1.). Hogy mit hoz számára a jövő, még ő sem tudja, de nagy valószínűséggel befejezi pályafutását.
A Borussia Dortmund az utolsó fordulóban hazai pályán vereséget szenvedett a Hoffemheimtől Sejad Salihovic két tizenegyesgóljával. A Schalke viszont megnyerte a BL-ért folytatott harcot a Freiburg otthonában, így a gelsenkircheni együttes indulhat a következő szezonban az első számú európai kupasorozat utolsó selejtezőkörében, a play-offban.
| NÉMET LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁG (BUNDESLIGA) 2012/2013 | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
34. FORDULÓ: A forduló többi eredménye:
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| ONLINE KÖZVETÍTÉS |
|
90+2. perc Bastian Schweinsteiger lő fölé, majd a bíró lefújja a találkozót. 90. perc David Alaba távoli, kemény, de középre tartó szabadrúgása könnyű zsákmány a hazai kapusnak. 84. perc Cserél a hazai csapat is (Mike Hanke helyér Luuk de Jong), így mindkét mester kihasználta a változtatási lehetőségeket. 81. perc Kettős csere a Bayern Münchennél: Arjen Robben helyére Xherdan Shaqiri jön, Thomas Müller helyére pedig Claudio Pizarro. Hát, nem védekező cserék, az biztos, a Bayern nem egy góllal akar nyerni! 75. perc Mario Mandzukic fejel két méterről, kiszorított szögből, de Marc-André ter Stegen lábbal véd. Jupp Henckes le is cseréli a horvát csatárt, és Mario Gómezt küldi be helyette. 72. perc Juan Aragngo csavar a kapura egy szabadrúgást, amit Manuel Neuer öklöz ki. A hazaiak kezezést reklamálnak Danténél. 69. perc David Alaba távoli bombáját ujjheggyel tolja szögletre a vetődő Marc-André ter Stegen. 65. perc Cserél a hazai csapat, Branimir Hrgota helyett Lukas Rupp érkezik. 59. perc GÓÓÓÓÓÓÓL! Átveszi a vezetést a Bayern München! A kapu bal oldától Franck Ribéry passzolja át a labdát a másik oldalra, ahol öt méterről Arjen Robben passzol kapásból a hálóba. 3-4 58. perc Marc-André ter Stegen óriásit véd, a bal alsó sarokból szedi ki Mario Mandzukic lövését. 53. perc GÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓL! Egyenlít a Bayern! Arjen Robben csinálja meh a helyzetet jobb oldalon, a jobb oldali beadást pedig 16 méterről Franck Ribéry bombázza állítás nélkül a léc alá. Óriási gól volt! 3-3 49. perc Branimir Hrgota kap vissza egy kényszerítőt, majd 18 méterről lő, nem sokkal a bal kapufa mellé. Manuel Neuer rajta volt. 46. perc A Bayern München kezdi a második félidőt. Egyik csapat sem cserélt a szünetben. Szünet. 45+1. perc A játékvezető öt egész másodpercet hosszabbít, vége az első félidőnek. 44. perc Javi Martínez próbál ollózni a kaputól pár méterre, oldalháló, majd Franck Ribéry csavar mellé 15 méterről. 42. perc Egy jobb oldali keveredés után a labda a hazai kapu elé kerül, ahol Arjen Robben 8 méterről, fordulásból nem sokkal lő a jobb kapufa mellé. 39. perc Mike Hanke jobb oldali beadása veszélyesen húz el Manuel Neuer kapuja előtt, de senki nem ér bele. 32. perc Franck Ribéry remek kiugtatásával Thomas Müller fordulna kapura, de a kifutó kapus hárít. 29. perc Egy kis forgolódás után Bastian Schweinsteiger tüzel mellé 18 méterrőől. 20. perc FREI-SCHA Julian Draxler találatával 1-0-ra vezet a Schalke a Freiburg otthonában. 0-1 18. perc GÓÓÓÓÓÓÓÓL! Szépít a Bayern, nagyon hajtanak! Thomas Müller passzolja ki a labdát Franck Ribéryhez, aki jobbról betalál Marc-André ter Stegen hálójába. 3-2 10. perc GÓÓÓÓÓÓÓÓÓL! Eszméletlen kezdés, újabb hazai gól. Patrick Hermann passzolja ki jobb oldalra, az üresen érkező Havard Nordtveitnek, aki tíz méterről újabb gólt szerez. 3-1 7. perc GÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓL! Szépít a Bayern München! Franck Ribéry ugratja ki Javi Martínezt, aki két védő között elgurít a kivetődő kapus mellett. 2-1 6. perc BVB-HOF Robert Lewandowski góljával vezet a Borussia Dortmund is a Hoffenheim ellen. 1-0 5. perc GÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓL! Máris növeli az előnyét a hazai csapat. Dante adja el a labdát hátul, amire lecsap Branimir Hrgota, és gyorsan kipasszolja a labdát jobbra, Mike Hanke pedig higgadtan helyez a hálóba Manuel Neuer mellett. 2-0 1. perc A fehérben játszó Mönchengladbach kezdi a mérkőzést. Az első támadásnál Mario Mandzukic éppen hogy lemarad Bastian Schweinsteiger beívelt szabadrúgásáról. 14:30 Köszöntjük Kedves Olvasóinkat! A mérkőzés előtt virággal búcsúztatják Jupp Heynckes-t, a Bayern München edzőjét, akinek ez az utolsó meccse a bajorok élén, és talán edzői pályafutásának is a vége. |
