A Győr tette izgalmassá a magyar focit

Szerző: SHLétrehozva: 2012. május 18. 15:20
Mivel a Győri ETO fellebbezését elutasította a Sportdöntőbíróság (CAS), így érvényben maradt az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) döntése, azaz a magyar csapat nem indulhat az Európa Ligában. Erre a tabellán egyel mögötte következő csapatnak nyílik lehetősége, a pályázók száma négy.

 

A magyar labdarúgó-bajnokság utolsó két fordulója semmilyen izgalmat nem tartogatott volna, a Debrecen már bajnok, a Zalaegerszeg és a Vasas biztos kieső, és a dobogóra már senki más nem férhet fel, csak a Videoton és a Győr. És akkor hirtelen olyasmi történt, ami normális esetben elképzelhetetlen: felértékelődött az NB I negyedik helye.

Történt ugyanis, hogy az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) 50 ezer euróra büntette és két évre kizárta a Győri ETO együttesét a nemzetközi kupákból, mert a gárda úgy játszott az Európa Liga 2010/11-es selejtezőjének négy fordulójában is, hogy nem felelt meg mindenben a szövetség licenckövetelményeinek. Az UEFA szerint a Győr tartozási kötelezettségének sem tett eleget.

A magyar csapat a Sportdöntőbírósághoz (CAS) fordult, amely viszont elutasította a fellebbezést, így az UEFA döntése érvényben maradt. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a Győr hiába végez most az Európa Liga-indulást biztosító 2-3. hely valamelyikén, nem indulhat a sorozatban, helyette a tabellán mögötte következő együttes ugrik be a helyére.

Ez azt jelenti, hogy különleges jelentőséget kapott az NB I negyedik helye, ahol jelenleg a Budapest Honvéd áll, de a hátralévő két fordulóban rajta kívül három másik csapatnak van esélye odaérni: a Kecskemétnek, a Paksnak és a Diósgyőrnek. Különösen nagy tétje van tehát az utolsó meccseknek is.

A legkedvezőbb helyzetben jelenleg Supka Attila együttese van, de ezt a 4. pozíciót gyorsan elveszítheti, ugyanis vasárnap a már magyar bajnok Lokit fogadja, amely lényegesen erősebb kerettel rendelkezik. A Honvédot kétpontos hátránnyal üldöző Kecskemét pénteken az Újpestet fogadja, míg a Paks a sereghajtó és már kiesett Zalaegerszeg vendége lesz vasárnap.

Rajtuk kívül még az újonc Diósgyőr szerezheti meg a negyedik helyet: a Honvéddal szemben jelenleg három pontos hátrányban álló miskolciak a Haladás stadionjában lépnek pályára.

LABDARÚGÓ NB I 2011/2012
29. FORDULÓ:
Péntek (máj. 18.):
Kecskemét - Újpest, 18:00
Győr - Pécs, 20:00
Szombat (máj. 19.):
Ferencváros - Siófok 15:00
Vasárnap (máj. 20.):
Haladás - Diósgyőri, 15:00
Vasas - Kaposvár, 15:00
ZTE FC-MVM Paks 15:00
Budapest Honvéd - Debrecen, 16:00
Videoton - Pápa, 18:00
A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1 Debrecen 28 20 8 0 59-18 68
2 Videoton 28 19 3 6 54-19 60
3 Győr 28 18 3 7 51-31 57
4 Bp. Honvéd 28 12 7 9 44-34 43
5 Kecskemét 28 12 5 11 46-38 41
6 Paks 28 11 8 9 42-48 41
7 Diósgyőr 28 12 4 12 38-39 40
8 Haladás 28 8 11 9 37-34 35
9 Ferencváros 28 9 7 12 29-31 34
10 Pécs 28 8 10 10 33-43 34
11 Siófok 28 8 9 11 29-39 33
12 Újpest 28 8 7 13 34-44 31
13 Pápa 28 8 6 14 26-36 30
14 Kaposvár 28 5 14 9 31-41 29
15 Vasas 28 5 9 14 27-47 22
16 Zalaegerszeg 28 1 9 18 23-61 12
HIRDETÉS
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu