Szergej Palkin közölhetett volna tényeket a brit sajtóban olyannyira emlegetett frigyről, amely az ukrán ligában 25 góljával a legjobbnak bizonyult örményt egy nagyjából 23 millió eurós üzlet keretében küldi a Vörösökhöz.
Nem tette, sőt cáfolt: „Bizonyára tudják, hogy túlságosan sokféle történet kering Henrih Mhitarjanról – kezdte a bajnok elöljárója az Izvestiának, majd tiszta vizet öntött a pohárba a 24 évesről. – Ezt azonban erősen és mesterségesen fújják fel, amit én mondhatok, hogy a Liverpool egyetlen képviselőjével sem beszéltünk, egyeztettünk."
„Hennrih a Sahtar alapembere, szeretnénk megtartani, azonban hajlandók vagyunk hallgatni az ajánlatokra. Az elmúlt időszakban megváltunk Williantól és Fernandinhótól, de nem csak eladni fogunk. Rövidesen minőségi játékosokkal erősítünk, olyanokkal, akik méltóképpen helyettesítik majd a távozókat" – foglalta össze a klub ügyeit.
