Coentrao: Mindenki azt akarja, távozzak!

Létrehozva: 2013. május 24. 16:17
Értetlenségének és panaszának adott hangot pénteken Fábio Coentrao, aki nem tudja felfogni, hogy miért nem volt rá soha igazán szükség a Real Madridban és miért akarja most mindenki azt, hogy távozzon.

A portugál válogatott 2011-ben érkezett horrorösszegért a Benficától, de valahogy soha nem nőtt fel az ára által támasztott várakozásokhoz. Gyakran került ki a kezdőből és ha játszott sem nyűgözött le teljesítményével.

A jelen állás szerint szinte garantált, hogy megválnak tőle, a Chelsea-t emlegetik első számú érdeklődőjének.

„Ha nem elégedettek velem, akkor megoldást kell találni – kezdte az O Jogo kérdésére a középpályásként és szélsőhátvédként is bevethető futballista, majd keserűen tekintett vissza az elmúlt közel két évben tapasztaltakra. – Az első naptól kezdve volt egy érzésem, hogy igazából nincs tlejes mértékben szükség rám itt Madridban."

„Most úgy tűnik, hogy mindenki a távozásomat akarja, csak azt nem tudom, mit rontottam el. A klub és számomra is megfelelő konklúzióra kell jutni úgy, hogy mindkét fél elégedetten állhasson fel a tárgyalóasztaltól."

Végül faggatták a Chelsea-ről: „Egyetlen egyesületre sem csapom rá az ajtót, ha távozom a Real Madridtól."

Coentrao szerződése 2017-ig szól a Santiago Bernabéuban.

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Mindenki a Real-sztáron röhögött – videó
Fábio Coentrao azt hitte, hogy a kispadra nevezték az Espanyol elleni bajnokin, ám mikor leült volna társai mellé, ők röhögve felvilágosították: neki bizony a lelátón lenne a helye. A portugál butuska bekkjén a Real Madrid...
Tovább a teljes cikkhez »

HIRDETÉS
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu