Falcao szerint nem is ő dönt a jövőjéről

Szerző: SHLétrehozva: 2013. május 23. 15:28
Diego Simeone, az Atlético Madrid vezetőedzője úgy nyilatkozott, hogy bárhogy is dönt jövőjéről legjobb játékosa, a világklasszis csatár Radamel Falcao, ő tudomásul veszi, és el fogja fogadni. Ugyanakkor a játékos szerint a klubja dönt.

 

Radamel Falcao a 2012/2013-as szezonban 36 meccsen 32 gólt szerzett, ezzel pdig nagy szerepet játszott klubja, az Atlético Madrid remek szereplésében, és várhatóan a záros határidőn belül új klubot választ - mostanság leginkább a Monacót, a Manchester Cityt és a Chelsea-t emlegetik vele kapcsolatban.

A 27 éves kloumbiai csatár szerződése 2016 nyaráig köti jelenlegi csapatához, melynek edzője azonban nem akarja erőszakkal rávenni semmire. "Semmi hivatalosat nem tudok még - nyilatkozta Diego Simeone a Marcának. - Gyerekkora óta ismerem, és a legjobbakat kívánom neki. Ha úgy érzi, mennie kell, megértem, de ha marad, úgyanúgy boldog leszek."

A játékos szerdán úgy nyilatkozott, hogy nem foglalkozott még komolyan azzal, hogy klubot vált, majd akkor, ha klubja úgy dönt, ideje eladni egyik legnagyobb értékét. "Nem foglalkozom túl sokat az eligazolással" - mondta Falcao a Sky Sport Newsnak.

"Az a biztos, hogy három évem van még a jelenlegi szerződésemből. Tudom, tavaly nyáron sok találgatás folyt a jövőmről, és az esetleges jövőbeli klubjaimról, de az igazság az, hogy én nem nagyon foglalkoztam ezekkel. Minden attól függ, milyen pénzügyi igényei vannak a klubomnak, és az Atlético mennyire akar megtartani engem."

A hírek szerint a másodosztályból újra feljutott francia Monaco csapata van a legjobb helyzetben, de a Chelsea is nagyobb összeget szánna Falcaóra. Az Atlético Madrid másik gondja, hogy ugyancsak munkálkodnia kell, ha még egy évig meg akarja tartani fiatal belga kapusát, az óriási tehetségbnek tartott Thibaut Courtis-t.

HIRDETÉS
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu