Furcsa büntetés a szerbiai botrányért

Szerző: MTILétrehozva: 2014. október 24. 12:46
Az UEFA fegyelmi bizottsága 3-0-s eredménnyel a házigazda szerbeknek ítélte a múlt kedden félbeszakadt, Albánia elleni belgrádi Eb-selejtezőt, ugyanakkor három pontot le is vont a hazai válogatottól.

Az ítélet szerint a szerbeknek a következő két hazai kvalifikációs meccsüket (november 14-én Dánia és jövő szeptember 4-én Örményország ellen) zárt kapuk mögött kell lejátszaniuk az I csoportban, emellett mindkét szövetséget 100 ezer eurós bírsággal sújtották.

A kettős ítélet szerint most mindkét gárdának ugyanannyi pontja van, mint az ominózus mérkőzés előtt. Mindkét szövetség fellebbezhet a döntés ellen. A találkozót az első félidő 42. percében, 0-0-s állásnál szakították félbe, mert verekedés tört ki a két csapat játékosai között, amihez a nézők is csatlakoztak.

Az incidens kiváltó oka az volt, hogy quadrocopterrel egy Nagy-Albániát ábrázoló zászlót irányított valaki a pálya fölé. A nézők megdobálták az albán futballistákat, akik az öltözőbe menekültek, és a körülmények miatt nem akarták folytatni a játékot.

Egyórás szünet után aztán a bíró a mérkőzést végleg lefújta. A Nagy-Albánia eszméje sérti a szerbeket, mert az Albániában, Koszovóban, Macedóniában és Görögországban élő albánok egy államban való egyesítését jelentené. A szerbek pedig a többségében albánok lakta Koszovó függetlenségét sem ismerik el, szerintük Koszovó Szerbia tartománya.

A találkozón történtekért a Szerb Labdarúgó Szövetség az albánokat tartja felelősnek, Aleksandar Vucsics szerb miniszterelnök szerint pedig az incidens politikai provokációnak tekinthető.

Van egy jó tipped a mai foci meccsre? Fogadj rá ITT!

HIRDETÉS
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu