Hivatalos: Lampard hosszabbított!

Létrehozva: 2013. május 16. 14:23
Vége Frank Lampard egész idényen át húzódó kálváriájának, a Chelsea Európa-liga-győzelmének másnapján a klub hivatalos honlapján közölte, hogy a házi örökös góllövőlista új királya 2014-ig megtoldotta szerződését.

Lezárult a szezon egyik slágertémája, a 34 éves középpályás ugyanis megegyezett a Kékekkel a folytatásról, így egy újabb éven át marad a Stamford Bridge-en. A bejelentés csak órákkal azután érkezett, hogy a futballista pozitív hangvételű tárgyalásokról beszélt, majd reményét fejezte ki, hogy maradhat a számára legfontosabb klubnál.

„Rendkívül boldog vagyok. Mindenki tudja, hogy nagy álmom volt a Chelsea-nél maradni, időtlen idők óta folytak az egyeztetések, de akármeddig is húzódtak, mindig baráti hangvételben zajlottak" – olvasható a csapatkapitány nyilatkozata a klub hivatalos honlapján csütörtökön délután megjelent hivatalos közleményben.

„Szeretném megköszönni Abramovics úrnak (a tulajdonosnak - a szerk.), hogy realitássá tett az álmomat. Imádom ezt az egyesületet, a szakmai stábot, a játékosokat és különösen a szurkolókat, akik mindig kiálltak mellettem attól a naptól kezdve, hogy megérkeztem. Nem lehetnék most ennél boldogabb" – tette hozzá.

Minden jó, ha a vége jó, hiszen Lampardot az elmúlt hónapokban a Laziótól kezdve a Manchester Uniteden át sok csapattal szóba hozták, a leggyakrabban megjelölt úticél pedig a Los Angeles Galaxy volt az MLS-ben. Hiába.

A 2001-ben a West Hamtől érkezett, szombat óta pedig a klub örökös házi gólkirályának számító klasszis (203 találattal) három bajnokságot, négy FA-kupát, két Ligakupát, Bajnokok Ligáját és immár Európa-ligát nyert a Kékek mezében. Áprilisban pedig csak a harmadik játékos lett, amely legalább 600 alkalommal pályára lépett a Chelsea színeiben (jelenleg 607-nél jár), de valószínűtlen, hogy utoléri a két éllovast, Peter Bonettit (729) és Ron Harrist (795) pályafutása vége előtt. A lényeg azonban nem ez, hanem, hogy Lampard 2014 nyaráig Chelsea-játékos marad.

HIRDETÉS
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu