Így nézhet ki a jövő Manchester Unitedje

Szerző: Vincze SzabolcsLétrehozva: 2013. május 18. 11:51
A 2012/2013-as szezon végén Sir Alex Ferguson, a Manchester United legendás menedzsere elhatározta, hogy visszavonul, miután 26 és fél éven át irányította a csapatot. A klub napokkal később bejelentette, hogy utódja az Evertontól érkező David Moyes lesz. Megnéztük, milyen változások várhatók a kezdőben. Figyelem, szubjektív elemzés!

 

Sir Alex Ferguson az utóbbi években újabb csapatot kezdett összerakni az Old Traffordon, mint két és fél sikeres évtizede alatt már annyiszor. Utódja, az Everton kispadjáról érkező David Moyes már kifejtette, hogy továbbra is a Manchester United történelmének szellemében akarja felépíteni a csapatát, de pár változás azért talán várható a gárdában.

A kapuban David De Gea helye betonbiztos, a spanyol hálóőr az idei szezonban végleg bejátszotta magát a kezdőbe, sőt, bekerült a Szezon Csapatába, és még Ferguson is elégedett volt vele. A védelemben a balhátvéd posztja lehet érdekes, mert Patrice Evra karrierje végéhez közeledik, a helyére igazolt Alexander Büttner pedig nagyon keveset játszott.

A hírek szerint Moyes ezért magával akarja hozni a posztra az Evertontól Leighton Baines-t, aki nemcsak Anglia egyik legjobbja ezen a poszton, de régen a United is szerette volna megszerezni. A védelemben egyébként stabil játékosok vannak, Fergusonnak talán ezt a csapatrészt sikerült legjobban stabilizálnia az elkövetkező 5-6 évre.

A középpálya ugyanakkor mindig is neuralgikus pont volt. Michael Carrick már kirobbanthatatlan, viszont a hírek szerint a Manchester Unitednek ellenfélként eddig rengeteg fejfájást okozó Marouane Fellaini érkezhet mellé, ugyancsak az Evertonból. Ezzel pedig ez a csapatrész is biztossá válna. Tom Cleverley ugyan hosszabb távon megoldást jelenthet, de eddig még inkább a tehetség kategóriába sorolható, mintsem az érett játékoséba.

A középcsatár személye ugyanolyan stabil (ha nem stabilabb), mint a védelem, Robin van Persie kihagyhatatlan a kezdőből, vitathatatlanul ő az első számú játékos a poszton, aki Javier Hernandezzel remek váltórendszert alakíthat ki, a két fiatal, a szélsőként is bevethető Danny Welbeck és Wilfred Zaha pedig a lehető legjobb utánpótlás. A mögöttük következő hármas viszont már komoly kérdőjeleket vet fel.

Először is, hogy mi lesz Wayne Rooney-vel: marad, megy? Szerintünk ennek a hisztis színjátéknak is vége lesz egyszer, és végül marad, de csatár már nem lesz belőle. Legfeljebb alkalmanként. A támadó középpályás posztja tökéletes lenne neki: labdabiztos, remekül lát, a támadások motorja lehet megint. Kérdés, ő mennyire fogja élvezni ezt a szerepet, és hogy már nem feltétlenül ő az első számú kedvenc az Old Traffordon. A szezon végén láthatóan ambíció nélkül, formán kívül játszott.

A szélsők helyzete sem rózsás, pedig Ferguson ezért is tenni akart az utóbbi években. Antonio Valencia abszolút kezdő szintű játékos, de olyan gyenge szezont produkált, mint talán még soha. Ashley Young érkezése után jól kezdett, de az állandó sérülések miatt kiesett a pikszisből, és visszatérése óta képtelen újból megtalálni régi önmagát. A nagy kérdés Nani, mert ha megy neki, bármire képes, de lássuk be, idén ritkán láttunk tőle ilyet, ha egyáltalán játszott.

Ezért nem lenne meglepetés, ha Ferguson - bocsánat, már Moyes! - valakit igazolna erre a poszta, már csak azért is, hogy felpezsdítse a többieket (emlékezzünk, Evra mennyire jól kezdett játszani, amikor megérkezett a klubhoz Büttner!). Egy igazi klasszist, akár Gareth Bale-t a Tottenham Hotspurtől.

Elismerem, ez a prognózis legmeredekebb része, és egyben leggyengébb pontja is, hiszen Bale sorsa egyelőre teljesen kifürkészhetetlen. Szerintem viszont egyáltalán nem elékpzelhetetlen, hogy a walesi-i szélső érkezzen egy másik wales-i legenda, az egyszer azért csak visszavonuló Ryan Giggs örökébe. Már csak azért is, mert a szigetországi játékosok nem esnek hasra attól, ha a Barcelona vagy a Real Madrid keresi meg őket.

A Manchester United lehetséges jövőbeli csapata (4-2-3-1): David De Gea - Rafael, Phil Jones, Jonny Evans, Leighton Baines - Michael Carrick, Marouane Fellaini - Antonio Valencia, Wayne Rooney, Gareth Bale - Robin van Persie.

HIRDETÉS
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu