Jön Song helyettese - 20 millióért

Létrehozva: 2012. augusztus 20. 20:04
Gőzerővel dolgozik Alex Song pótlásán az Arsenal, amely nem csak Nuri Sahinra vadászik, hanem Yann M'Vilára.

Hétfőn vált hivatalossá, hogy a kameruni válogatott ötéves szerződést kötött a Barcelonával, így Robin van Persie után újabb kulcsember távozott az Emiratesből, amelyet nyilván nem hagynak annyiban.

Hetek óta szólnak a hírek a Real Madrid török válogatottjának érkezéséről, de a Rennes futballistája is jó ideje témát jelent, most a franciák beszéltek arról, hogyan áll éppen az ügy. Kiderült, hogy nem csak az Ágyúsok vannak a színen, hanem további két szereplő, amely valószínűleg a Zenit és a Tottenham.

„Jelenleg három ajánlattal van dolgunk – kezdte Pierre Dreossi ügyvezető igazgató az RMC-nek. – Megegyezés nincs, a tárgyalások folynak és reméljük, hogy megtaláljuk a mindenkinek megfelelő megoldást."

„Úgy hiszem, hogy ennek a hétnek a végére, vagy a következő elejére megköthetjük az üzletet. Nehéz ügy, mert van csapat, amellyel messze vannak az álláspontok és van olyan, ahova Yann nem szeretne menni" – gondolt először valószínűleg a Tottenhamre, majd a szentpéterváriakra az elöljáró.

„Az Arsenal is benne van a pakliban, de ezügyben Arsene Wengert keressék. Nyilván, ha Song távozik, az felerősíti szándékaikat. Annyi biztos, megvan az esély, hogy marad és tartjuk a 20 millió eurós árcédulát."

Hozzászólások
Tony Romo 2012. augusztus 22. 10:07 (16)
Rajongó
  1544

„dehogy marad..!! már meg is egyezett egymással a két csapat..”




[Hivatkozás: Fűzi Martin 2012. augusztus 22. 09:49]
Még nem egyezett meg a két csapat.Az Arsenal és Sahin között született eddig megállapodás.Az már biztos h egy évre kölcsönbe jön, de az Arsenal szeretne kiharcolni egy opciós vásárlási jogot, a Madrid viszont ebbe eddig nem nagyon akar belemenni.De napok kérdése, és tényleg születik megegyezés, hivatalosan is.
Hajrá Arsenal!!!
Fűzi Martin 2012. augusztus 22. 10:01 (15)
Újonc
  82

!külső hivatkozás, lehetséges spam! azért ez az arsenalosoknak fájhat...”




[Hivatkozás: FC BARCELONA 2012. augusztus 20. 20:03]
hogyan fájna ha nem értem mit mond de ha tudnám mit mondd akkor sem fájna mert nem sajnálom a távozását..majd csináltok belőle is egy nagy színészt mint busquets-ből..amúgy meg simán lehet pótolni..biglia , sahin és m'vila trióból 1 biztos eljön..te meg nyald fehérre song ******ét ha ennyire buzulsz rá..ennyit erről..
Hajrá FC Bayern München!!!
Fűzi Martin 2012. augusztus 22. 09:52 (14)
Újonc
  82

„elég hülye fejtartása van a képen.Én nem láttam még képet sehol, lehet ez is szerkesztett.”




[Hivatkozás: Gy Árpi 2012. augusztus 20. 20:36]
lehet..

Szerkesztve: 2012. augusztus 22. 09:53
Hajrá FC Bayern München!!!
Fűzi Martin 2012. augusztus 22. 09:49 (13)
Újonc
  82

„Sahin marad mert nem jön Modric”




[Hivatkozás: Gy Árpi 2012. augusztus 20. 20:06]
dehogy marad..!! már meg is egyezett egymással a két csapat..
Hajrá FC Bayern München!!!
Sergio Canales 2012. augusztus 20. 22:41 (12)
Avatar_70_male
Megszállott
  7848

!külső hivatkozás, lehetséges spam! azért ez az arsenalosoknak fájhat...”




[Hivatkozás: FC BARCELONA 2012. augusztus 20. 20:03]
Te tényleg ennyire ****** vagy? Muszáj mindenhova irkálnod valamit Songról? Tényleg ennyire nyomorék vagy? Miért fájna nekik?
Kovács Joci 2012. augusztus 20. 21:21 (11)
Avatar_70_male
Újonc
  19
Ez azért már egész jó szerkesztésnek tűnik nem? !külső hivatkozás, lehetséges spam!
Kovács Joci 2012. augusztus 20. 21:18 (10)
Avatar_70_male
Újonc
  19
Jöjjön csak, ha már egész nyáron mentek róla és az Arsenalról a hírek
Nagy Tomeekaa 2012. augusztus 20. 20:39 (9)
Újonc
  9

„elég hülye fejtartása van a képen.Én nem láttam még képet sehol, lehet ez is szerkesztett.”




[Hivatkozás: Gy Árpi 2012. augusztus 20. 20:36]
igazad van
Benkő Gábor 2012. augusztus 20. 20:38 (8)
Rajongó
  799

„tényleg volt fotózáson: itt egy kép róla hogy arsenalos cucc van rajta : !külső hivatkozás, lehetséges spam!




[Hivatkozás: Nagy Tomeekaa 2012. augusztus 20. 20:34]
ez kamu kép,de van róla eredeti is.Eddig se volt Modric, eddig se játszott tehát simán jönni fog.Az eredeti képen am török póló van rajta, amit átshoppoltak
Gy Árpi 2012. augusztus 20. 20:36 (7)
Megszállott
  5219

„tényleg volt fotózáson: itt egy kép róla hogy arsenalos cucc van rajta : !külső hivatkozás, lehetséges spam!




[Hivatkozás: Nagy Tomeekaa 2012. augusztus 20. 20:34]
elég hülye fejtartása van a képen.Én nem láttam még képet sehol, lehet ez is szerkesztett.
Hajrá Real Madrid!!!
Nagy Tomeekaa 2012. augusztus 20. 20:34 (6)
Újonc
  9





szép vicc, vagy ezt álmodban láttad? Sehol se írnak, se képet nem láttam.”




[Hivatkozás: Gy Árpi 2012. augusztus 20. 20:25]
tényleg volt fotózáson: itt egy kép róla hogy arsenalos cucc van rajta : !külső hivatkozás, lehetséges spam!
Gy Árpi 2012. augusztus 20. 20:25 (5)
Megszállott
  5219

„hát Sahin már az Arsenalé, már volt fotózáson is!!”




[Hivatkozás: Lévay Mate 2012. augusztus 20. 20:19]


szép vicc, vagy ezt álmodban láttad? Sehol se írnak, se képet nem láttam.
Hajrá Real Madrid!!!
Lévay Mate 2012. augusztus 20. 20:19 (4)
Újonc
  101
hát Sahin már az Arsenalé, már volt fotózáson is!!
Hajrá Arsenal!!!
Gy Árpi 2012. augusztus 20. 20:06 (3)
Megszállott
  5219
Sahin marad mert nem jön Modric
Hajrá Real Madrid!!!
FC BARCELONA 2012. augusztus 20. 20:03 (2)
Rajongó
  1134
!külső hivatkozás, lehetséges spam! azért ez az arsenalosoknak fájhat...
Hajrá FC Barcelona!!!
Sporthiradó Szerkesztő 2012. augusztus 20. 19:22 (1)
Avatar_70_male
Halhatatlan
  64335
Szólj hozzá te is a cikkhez, mondj véleményt róla!
24 ÓRA
22:28  Saját edzője becsmérli Hollandiát20:56  Eladta csatárát a Bayern München20:26  A Citynek nem kell se Neymar, se Falcao19:53  A Bayernt kísérthetik az elbukott döntők19:18  A bekk végleg a Milané18:47  Vasszigor a rasszizmus ellen17:38  Reus: Ne írják le a Dortmundot!17:00  Fogcsikorgató BL-döntő lesz!16:27  Lampard 2016-ig 250 gól fölé jutna15:57  A Milan-szurkolók Allegri mellé álltak15:32  Egy évvel hosszabbított Rio Ferdinand15:28  Falcao szerint nem is ő dönt a jövőjéről14:56  Vádemelés a magyar bundabotrányban14:30  Újabb BL-döntő Németországban!14:01  Málaga: A Real Madrid is Iscót akarja12:57  Edzőnek áll a leukémiás labdarúgó11:06  „Nincs Arsenal-ajánlat Joveticsért"10:38  Juhászéktól vett támadót a Fiorentina10:05  Bombagóllal kupagyőztes a Sahtar09:44  Ramos: Bale beleillene a RealbaCsü  Nevetséges Barca-ajánlat NeymarértSze  Coulibaly szállította az aranyat!Sze  Adriano 2017-ig a BarcáéSze  Magyar küldöttség a londoni BL-döntőnSze  Monacóban a portói páros - sajtóhírSze  Ibra könyörög, hogy maradjon AncelottiSze  Csak úgy tapad a labda Suárez kezéhez!Sze  Amikor a bíró tényleg vak – videóSze  Manchesteri belháború egy barcásértSze  Román klubot zártak ki EurópábólSze  Mourinhót és CR-t is eltiltottákSze  Götze nem játszhat a BL-döntőben!Sze  Pellegrini: A hír igaz, távozomSze  Vége Dzsudzsák idényénekSze  A pápa áldását adta a római derbireSze  Akit elsőként dobhat ki MourinhoSze  Mégis indulhat Európában a Málaga?Sze  Narancs mezben a Madrid! – fotókkalSze  Juhász és három újonc a magyar keretben!Sze  Megműtik a dortmundi bekketSze  Kijött az új City-mez – fotókSze  Tíz és fél milliót kap a BL-győztesSze  Lemondott a Stoke City vezetőedzőjeKe  Erős jelentkező a Puskás-díjraKe  West Ham: repülőrajt a játékospiaconKe  Messi ismét történelmet írhatKe  Juventus-Arsenal: Jovetics a tétKe  Harmincmilliót kap az MK-győztesKe  Még nem tudni, ki lesz az Inter edzőjeKe  Topligába igazolhat DzsudzsákKe  De Boer 2017-ig az AjaxnálKe  Götze még mindig nem edzhetKe  Korszakváltás a Stoke-nál is!Ke  Egy vagyont fizettek Fergie rágójáértKe  Balotelli, a tévedhetetlenKe  Lemondott a BL-aspiráns edzőjeKe  A PSG kibabrálhat a NapolivalKe  Katalán színekben pompázik a Barca-mezKe  Műfogsor a pályán - videó!Ke  „A Dortmund megnyeri a BL-t”
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Látványos gól Bukarestből
  • Sepulveda ollója Mexikóból
  • Dupla ollózásból seggre esés
  • Lehúzta a kapus gatyáját
További videók