Ki lesz a bajnok: Barca, Real, vagy...?

Létrehozva: 2014. szeptember 29. 16:23
A tavasszal kereken tíz esztendő és a Valencia sikere után megtört a bipoláris rendszer a La Ligában, példátlan izgalmak közepette az Atlético Madrid lett a bajnok. A nyári igazolások alapján maradhatna a trojka, azonban a kép árnyaltabbnak tűnik, még akkor is, ha feltűnt Valencia, Sevilla duó. Rókakoma spanyol bajnoki elemzése.

A DOBOGÓ

Real Madrid

A lényeg a tizedik BL-trófea volt, aminek az oltárán feláldozták a bajnokságot, pedig még akkor is volt esély, mikor már azt hitték, nincs. Összejött, és a Király-kupa sem mutat rosszul, főleg a Barcelona ellen. Cristiano Ronaldo öt év után végre a csúcsra ért, megnyerte azt, amiért ide érkezett. Egy ilyen mérföldkő után korszakváltás következhetne, de a tavaszi Realnak nem volt igazán olyan pontja, amelyet muszáj lett volna felborítani. Persze a Bernabéuban nem telhet el esemény nélkül egy nyár, főleg a vb idején, így Toni Kroos és James Rodríguez, mint ügyeletes sztárok a klubhoz is kerültek, lavinát elindítva. Egyrészt Xabi Alonso, de főleg Ángel di María távozását indukálva és nagy felháborodást keltve a szurkolók körében és úgy festett az öltözőben is. A nyitánnyal még nem is volt gond a Sevilla ellen az Európai Szuperkupán, de utána annál több, így öt tétmeccsen egyetlen győzelem jött össze a rájátszásban felkerült Cordoba ellen otthon. Persze a sajtó már hatalmas válságról cikkezett, de a most 10 gólos Ronaldo vezetésével szeptember 16. óta 20-4-es gólaránnyal hozott négy meccset úgy, hogy Karim Benzema csak kínlódik... A védelem ezer sebből vérzik, pedig csak Pepe marad ki egy ideje, csak hét együttes kapott többet a blancóknál, ezen sürgősen javítani kell. Persze addig mindegy, míg elöl így zuhognak a találatok. Több potenciált látunk a Real Madridban, ha ekkora hullámvölggyel megúszta a nyarat, akkor a Barcelonát előbb-utóbb bedarálja.

Barcelona

Tavaszi kudarca megjósolható volt, hiába Neymar és a brutálisan jó támadósor, az ezer sebből vérző védelem és például a kipukkadó Xavi Hernández mindent tönkrevert. A nyáron hátul végrehajtották azt a teljes renoválást, amire egy vagy talán két éve sor kellett volna, hogy kerüljön. Az eredmény talán túlságosan is meggyőző, ugyanis hét tétmeccs, nulla kapott gól a mérleg. Mindezt úgy, hogy a legnagyobb durranásnak várt Thomas Vermaelen még pályára sem lépett sérüléséből lábadozva, a másik nagy szerzemény, Jérémy Mathieu is kihagyott egy bajnokit, míg az abszolút alapember Gerard Piqué már hármat. Sőt, az egész védelemben nincs olyan, aki minden hat találkozón szerepelt volna a La Ligában. Előrébb Ivan Rakitic két góllal kezdett Xavi helyén, Lionel Messi öt gólnál és hat gólpassznál jár visszavontabb szerepkörben, Neymar pedig úgy hatnál, hogy csak háromszor kezdett. Berobbant Munir El Haddadi, és még fel sem tűnt Luís Suárez... Egy rangadón van túl az Athletic Bilbao ellen, akadtak kisiklások, például az APOEL ellen, míg Málagában nem érdemelt győzelmet (0-0). Posztonként nézve a Real Madrid talán jobban áll minőségben, de egyelőre a katalánok a meggyőzőbbek, és a bukiknál 1,90 körüli oddsért a bajnoki cím esélyesei. Ha most minket kérdeztek, mi mégis hajszállal inkább az ezüstérmet adnánk oda májusra!

Atlético Madrid

Csodával ért fel az, amit Diego Simeone fiai műveltek, egy szűkös kerettel álltak helyt három porondon, és centikre jártak a BL-győzelemtől. Persze a bajnoki arany is nagyon jól mutat! Ha nyersen az igazolások képét nézzük, azt mondhatjuk, még erősödött is a névsor. Diego Costát a harcos stílushoz nagyon illő Mario Mandzukic és a technikásabb Antoine Griezmann pótolta, Thibaut Courtois-t az óriási tehetség, Jan Oblak, míg Alessio Cerci kreativitást ad. Mi mégis úgy érezzük, hogy nagy bravúr lenne megismételni bármit az elmúlt szezonból. Több éven át együtt dolgozó keret alkotott nagyot, két olyan alappillér vált ki, amely szerintünk nem helyettesíthető, nehéz olyan jól kibírni sérülések nélkül, mint az elmúlt idényt sikerült, és most már tudja mindenki, ki az Atlético Madrid! A Realt végülis már meglepte kétszer, és most a menetelő Sevillát is lerendezte, de a védelem mintha sebezhetőbb lenne, és a gólok sem jönnek annyira futószalagon. Persze korán van még! A görögországi BL-vereség figyelmeztető jel, egyúttal nehéz helyzetet teremtett, így könnyen benne lehet a pakliban, hogy az ősszel annyira kell oda koncentrálni a továbbjutáshoz, hogy a bajnokság elúszik. A címvédése már most 14-szeres pénzt ér, most nem tennénk rá!

A SÖTÉT LOVAK

Valencia

A Valencia borzasztóan nehéz szezonon van túl, dobogók után a középmezőnybe süllyedt, a nagy lehetőség pedig elúszott az Európa-liga-elődöntőben a tavasszal. Azért ennek ellenére az idény második felében már voltak biztató jelek. A nyári igazolások erősítették, így a világbajnok Shkodran Mustafi a védelemben, André Gomes, Rodrigo de Paul és Lucas Orbán a középpályára, míg kölcsönben Álvaro Negredo és Rodrigo támadásban hozhat új színt. Mindezt a hatalomátvételre készülő szingapúri üzletembernek, Peter Limnek köszönheti, aki a szebb jövőt megalapozhatja. Bekezdett, Sevillában nem szégyen 1-1-re végezni, azóta pedig 3-0-ra verte a középcsapatnak számító Málagát és Getafét, az Espanyolt 3-1-re, a Cordobát 3-0-ra intézte el. Mindezt úgy, hogy Álvaro Negredo még csak most állt edzésbe! Pablo Alcacer négy góljával a vezér. A Valencia előnye, hogy se BL, se El nincs programjában, így a villámrajtból hosszú menetelés is lehet, de még egy Atlético Madridhoz képest is ezer lyuk van a keretben. A Sevillával elcsatázhat a negyedik helyért, a bukik egyelőre favorizálják ebben a csatában.

Sevilla

A Sevillát kibelezték tavaly, de az Álvaro Negredóért és Jesús Navasért kapott pénzt ügyesen, inkább mennyiséget igazolva használta fel. Nem is nagyon állt össze a keret az ősszel, ám onnantól, hogy összeért, nem volt megállás. Majdnem a BL-ig menetelt a bajnokságban, míg az Európa-ligában nem talált legyőzőre. A nyár inkább megviselte, Federico Fazio, Ivan Rakitic és Alberto Moreno három kulcsember volt, helyükre inkább futottak még kategóriás emberek jöttek. Szerencséje, hogy Carlos Baccát meg tudta tartani, az ő négy gólja aranyat ér ezidáig, és a vártnál talán erősebb a rajt. Az első talán igazi kijózanító pofon meg is érkezett, és nagyjából ez tűnik a realitásnak. A Valenciával azért nem lesz egyszerű, mert az El-ben is szerepel, és keretének minőségi sem üti meg a szintet.

A (KISEMMIZETT) KÖZÉPMEZŐNY

Athletic Bilbao

A 2012-es kupa- és Európa-liga-döntő után egy év kisiklás következett, ám a Bilbao 15 év után visszatért a BL-be. Legnagyobb értékét, Ander Herrerát elvitték, amúgy semmi sem változott. Ezért meglepő, hogy képtelen gólt lőni és nyerni, ráadásul a BL-szereplés miatt az ősz amúgy is felejtősnek tűnik. Hasonló utat várunk a csapattól, mint tavaly a Real Sociedadtól, szerintünk nincs esélye odaérni a legjobb négybe, de az ötbe sem.

Real Sociedad

A BL-re ráment a szezon, és tavasszal sem tudott javítani, Antoine Griezmann és Claudio Bravo eladása óriási érvágás, a holland gólkirály, Alfredh Finnbogasson egyelőre 32 percet játszott, Esteban Granero pedig talán már nem a régi... A legnehezebbnek tűnik a sorsolás az élcsapatok közül, a Real Madrid meglepése az egyetlen sikerélménye. Úgy érezzük, nem ez az igazi arca, inkább valahol a középmezőnyben lesz a helye.

Villarreal

A múlt szezon meglepetése, újoncként kilőtt és őszi lendülete még a BL-t is elérhető közelségbe hozta. A tavasz balul sült el, de az Európa-liga-főtábla így is nagy fegyvertény. Igazán nagy mozgást nem élt át a nyáron, de nagy kérdés, hogy az idei gondok nem-e megfertőzik az új szezonját is. Nem várunk semmi kiemelkedőt a Sárga Tengeralattjárótól, ahogy eddig nem is nyújtott, csak a Barcelonát szorongatta meg egy kicsit.

Celta Vigo

Nem lehet egy lapon említeni az előbbi három csapattal, hiszen nem is veszített sztárt és nagyjából fele akkora költségvetéssel dolgozik, de igenis hozzájuk hasonló célokat tűzhet ki a Celta Vigo. Szintén jól megragadt az élvonalban, Luis Enrique kiváló kis csapatot rakott össze, hazai pályán, tavaszi menetelésével alapozta meg 9. helyét. A nyáron alig változott a keret, a kulcsember, Nolito 4 gólt és 3 gólpasszt szállítva viszi hátán a csapatot. Felemás sorsolással, túlélve a Real Sociedadot és az Atlético Madridot még veretlen. Egy top 7-8 simán kinézhet!

A VERT SEREG

A Celta Vigo után egy komolyabb űr látszik, és nagyjából két részre osztható a mezőny. A három feljutó, a Cordoba, a Deportivo La Coruna és az Eibar, továbbá a tavaly felkerült Elche és az évek óta top10 környékéről lezuhant Levante alkotta ötös tűnik a leginkább kiesőjelöltnek. Utóbbi helyzetét belőni azért kemény dió. A Cordoba hosszú távú jövőjét például megpecsételi, hogy szinte csak kölcsönjátékosokból épül fel kerete, így nem csoda, hogy az utolsó helyre várják a bukik. Az olyan hagyományosabb csapatok, mint a Málaga, Espanyol helyzete költségvetés alapján is garantáltnak látszik, de nehezíti a jóslást, hogy például a Rayo Vallecano évek óta minimális pénzből marad benn.

ODDSOK: BAJNOKESÉLYESEK, TOP4, KIESŐJELÖLTEK:
Barcelona 1,91 Barcelona 1,00 Cordoba 1,62
Real Madrid 2,10 Real Madrid 1,00 Levante 1,91
Atlético Madrid 15 Atlético Madrid 1,05 Deportivo La Coruna 2,00
Valencia 67 Valencia 2,00 Elche 2,38
Sevilla 201 Sevilla 3,50 Eibar 3,25
Villarreal 301 Villarreal 6,50 Almería 3,50
HIRDETÉS
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu